6. Nagy az elme hatalma I. – Legjobból a legrosszabbat

„Az elme különleges erővel bír – képes kihozni a legjobból a legrosszabbat, és fordítva: a legrosszabból a legjobbat”
internet, ismeretlen szerző

6.1. Médiakampány – A kommunikáció hatalma

„Nem az a lényeg, igaz-e a történet, hanem hogy a nép igaznak tartja-e majd.”
Isaac Asimov: Előjáték az Alapítványhoz

A COVID-ügy kettes számú triumvirátusának – politika, média, szakártók – szerepét és felelősségét az előző fejezetekben foglaltam össze. Itt kifejezetten azokra a kommunikációs mechanizmusokra és pszichológiai módszerekre / hatásokra írok néhány példát, amelyek mintegy felerősítik és eljuttatják hozzánk az anomáliák által eltorzított, kozmetikázott, hamis képet a járványhelyzetről. Illetve nemcsak eljuttatják, hanem azt is biztosítják, hogy minél több ember el is higgye és alá is vesse magát a felkínált megoldásoknak.

6.1.1. Manipuláció, félrevezetés

A valóság és a tények elferdítése egy láncolat: Hamis alapok → hamis eredmények → hamis következtetések most és majd akkor is, amikor a végső, teljes képet értékeljük a járványhelyzet végén (ha lesz ilyen). Talán megérjük, hogy látunk majd megbízható statisztikákat, hogy hogyan alakultak 2020-ban, illetve hogyan alakulnak majd a következő években a megbetegedések és a halálokok. (Bár meglehetősen szkeptikus vagyok a megbízható statisztikákat illetően: 8.6.2. Meztelen a király c. fejezet.)

Manipulációs stratégia a már említett érzelmi befolyásolás (érzelmi zsarolás) is: Aki nem hordja a maszkot, nem oltatja be magát, az veszélyezteti a többiek életét.
Az elmúlt év során folyamatosan figyelmeztetnek az „illetékesek”, hogy mik az erkölcsi kötelességeink és mik lesznek a következmények, ha nem fogadunk szót.

Eleve felháborító, hogy az Országos Mentőszolgálat szóvivője pártpolitizál, ahogy az is, hogy a magántelefonszámomon zaklatnak, hogy összekötik a kormánypropagandát a kovidpropagandával (ebből is látszik, hogy egyre megy), de ami még inkább, hogy az érzelmi zsarolást még azzal is megfejelik, hogy kilátásba helyezik a korlátozások folytatását, növelését, ha nem engedelmeskedünk: Természetesen, ha úgy alakul, mi leszünk a hibásak, ők pedig csak kénytelenek lesznek a megszorításokat fokozni, vagy akár retorziókat is alkalmazni, és persze csakis az mi érdekünkben! (8.3.1. Mostantól erőből… c. fejezet.)

A leghíresebb történelmi példánk, hogy hogyan lehet egy üzenetet kétértelmű megfogalmazni, burkolt célzást tenni:

Ahogy már több helyen írtam, minden anomália Rómába vezet, azaz a „hagyományos betegutakat” egy irányba tereli: a COVID zsákutcájába. Így látszólag egyre súlyosabb a járványhelyzet. A helyzet(!) valóban egyre súlyosabb, hiszen az intézkedéseknek köszönhetően egyre több ember hal meg járulékos veszteségként, és a rövidlátó beavatkozások következményeként, mint például a palacknyak-effektus („FELTÉVE, HA” ahogy a könyv legelején kezdtem: ha hihetünk a híreknek az egyre gyilkosabb mutációkról). A járvány súlyosbodása már sokkal több kételyt vet fel, ahogy láttuk az előző fejezetekben. Ami viszont egyértelmű, hogy most már az oltások is aratnak, tovább növelve a COVID-áldozatok számát. És minden jel arra mutat, hogy az ő útjuk is Rómába vezet (8.3.4. És beindultak az oltások … c. fejezet), azaz nem közvetett, hanem közvetlen COVID-halottként lettek/lesznek elszámolva.

6.1.2. Elhallgatás, véleménycenzúra, lejáratás, álhírek

„A szabadság az, ha szabadságunkban áll kimondani, hogy kettő meg kettő négy. Ha ezt megtehetjük, minden egyéb magától következik.”
George Orwell

A legegyszerűbb módszer, ha a vezetők egyszerűen minden olyan hírt elhallgatnak, ami azt mutatja, hogy nem mindenki simult bele engedelmesen ebbe a történetbe. Ha azt a látszatot keltik, hogy minden állampolgár egyetért és kötelességtudóan betartja a rendelkezéseket.

Miközben a valóság az, hogy világszerte óriási tüntetések zajlanak: emberek százezrei elégelték meg a helyzetet, és követelik, hogy visszakapják a normális életüket és a szabad szólás, mozgás, döntés jogát a saját testük felett. Most már tüntetnek az oltások ellen is.

Mi ebből itthon alig látunk valamit. Sajnos alig múlt el a kommunista rendszer, már újra itt van, és a kettő közötti néhány évben nem tanultuk meg, hogyan nőjünk fel a demokráciához, és hogyan álljuk ki a jogainkért. Ráadásul megszoktuk a „reneszánszukat élő” diktatórikus módszereket. Így könnyebben szorul a hurok, zárul be a kör a kisebbség ellen, azok ellen, akik kételkednek abban a „valóságban”, amit elénk tárnak a hivatalos híradások. Már az interneten is alig akadnak olyan hírportálok, amelyek egy kicsit is meg merik kérdőjelezni a dolgokat. Maximum óvatos megfogalmazásokat látni. Az újságírók elveszítették azt a képességüket, igényüket, hogy a dolgok mögé nézzenek? Vagy ennyire hiszékenyek, félnek ők is? (Ez esetben ideje szakmát váltaniuk.)

A „kérdezősködők”, az ellenvélemény, az úgynevezett „közérdekű bejelentők” szóhoz sem juthatnak. De teljesen nem lehet befogni az emberek száját, mert legalább az interneten még terjedhetnek más hírek is, mint amit a központilag cenzúrázott média enged. Ezért be kell vetni más eszközöket is. Ilyen a kommunikáció forrásának, a kommunikátornak a hiteltelenítése, lejártása. Erre rengeteg lehetőség van:

• XY nem ért a vírusokhoz, mert csak egy „patikus”, „pszichiáter”… „biológusprofesszor” (ahogy Sucharit Bhakdi írta. Szándékosan nevezték így, hogy ne derüljön ki, hogy orvos, sőt gyakorló orvos);
• „Vírustagadó”/„járványtagadó”/„oltásellenes”: Tudatos címkézés, belehelyezés egy olyan – lehetőleg szélsőséges – csoportba, ami többség szemében negatív színben tünteti fel az illetőt. (Hiszen egy „laposföldhívőnek” nyilván nem lehet igaza, ha tagadja a nyilvánvalót: hogy a Föld gömbölyű. Más kérdés, hogy hosszú évekig azokat küldték máglyára, akik ez utóbbit merték hirdetni, lásd konteó-piramis.)
• Sőt, ellenségképet generálnak (→ polarizáció, megosztás, indulatok felkorbácsolása): így már nemcsak elítélik a (látszólag) ellenoldalon állókat, akik az életükre törnek az „életmentő” oltások megtagadásával, sőt „oltásellenes lázítással”, hanem egyenesen gyűlölni kezdik.
• Vagy előszednek a lejáratandó ember magánéletéből, múltjából valamit, ami alapján befeketíthető az illető. Ez lehet simán álhír, de lehet hogy egy korábbi lejárató kampány maradványa, aminek már akkor sem volt valóságalapja.
• Az a hazugság a legjobb, aminek van igazságalapja is: Elképzelhető, hogy a lejáratás célpontja valóban nem makulátlan (ki az? arra vesd az első követ…), és máris könnyebb elhinni róla, hogy most is hibásan vélekedik, sőt rossz szándékkal cselekszik.

A Wikipédia így kezdte a bemutatását: „conspiration theorist”. Nem is tudtam, hogy ez egy szakma, sőt azt sem, hogy valakinek ez lehet a fő foglalkozása. Egyébként is elég kétértelmű a megnevezés. Mit értenek alatta? Hogy kutatja/hiszi/terjeszti az összeesküvés-elméleteket? Az azonban biztos, hogy ez a szó a legtöbb emberben lekicsinylést vált ki.

Ezek után már nem is csoda a folytatás:
„…vakcinaellenes, AIDS-tagadó… Orvosi állításait széleskörűen kétségbe vonták (lejáratták, hiteltelenítették, rossz színben tüntették fel, kinek melyik fordítás tetszik) és tudománytalannak tekintették…”

Nagy szálka lehet valaki a rendszer szemében, ha idáig mentek. De legalább még él. Nem akkora szálka, pontosabban akadályozó tényező, mint Karry Mullis. Konteó? A PCR-pandémia tétjének a tükrében megfontolandó.

Nézzünk egy példát az álhírekre is:

Mire jó az efféle álhír? (A szenzációhajhászáson túl, mert kit érdekel egy békés, eseménytelen tüntetés?) Hogy féljünk! Hogy eltántorítsanak a „renitens” viselkedéstől. Pedig csak szeretnénk élni az alkotmányos gyülekezési és szabad véleménynyilvánítási jogunkkal.

Végeláthatatlan listát írhatnék ezzel a témával kapcsolatban is, meg lehetne vele tölteni egy külön könyvet. A példákkal csak az volt a célom, hogy bemutassam, mire figyeljünk oda, hogy vegyük észre ezeket a jelenségeket, és keressünk alternatív, hiteles forrásokat. Vegyük észre, hogy a média az orrunknál fogva vezet (akár tudatosan, akár mert azt hiszi, hogy mindez igaz és helyes).

Vegyük észre (és ez nem csak erre a járványhelyzetre vonatkozik), hogy abban a pillanatban, hogy valaki felszólal a központilag kötelező és (köszönhetően a közszolgálati média agymosásának) a nép által is szajkózott vélemény ellen, egy teljes apparátus ugrik rá, hogy beléfojtsa a szót és /vagy lejárassa. Ehhez azután a nép is lelkesen csatlakozik. (Így kövezték meg és feszítették keresztre azt a Jézust, akihez ma a fél világ imádkozik, és küldték máglyára eretnekek hosszú sorát, akiknek a tudományos tanításaira épül a mai elképzelésünk a világ működéséről.)

Már a működőképesebb, nyugati demokráciákban is elkeserítő a helyzet. A Koronavírus vaklárma könyvben a szerzők szemléletes példákat hoznak a német médiahelyzetre, ahol ugyanilyen jelenségek történnek.

Ennyit a modernkori COVID-inkvizícióról…

6.1.3. A rémhírterjesztésről

„Aki közveszély színhelyén nagy nyilvánosság előtt a közveszéllyel összefüggésben olyan valótlan tényt vagy való tényt oly módon elferdítve állít vagy híresztel, amely a közveszély színhelyén alkalmas az emberek nagyobb csoportjában zavar vagy nyugtalanság keltésére, bűntett miatt három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.”
Btk. 337. § (1)

A valós vagy nem valós alapon nyugvó történések felnagyítása, finom átfogalmazása, tetszőleges, az üzenetet alátámasztó részletek kiragadása, mások mellőzése, némi csúsztatás, és máris készen van a nézettségnövelő, szenzációhajhász híradás. Jól tudják ezt a médiaszakemberek: a címbe kell belesűríteni mindezt, mert arra kattint rá, arra figyel fel az olvasó, néző, hallgató.

Az alábbi pár példa csak néhány a millió közül. Azért választottam éppen ezeket a szalagcímeket, mert jól szemléltetik, hogy akár ugyanaz a hírportál is képes ugyanazt a hírt homlokegyenest másként tálalni, vagy a főcím sommás kijelentését magában a cikkben megcáfolni, ahogy azt az első cikk teszi. Ezt a cikket idéztem bővebben a 3.3.1. Vírusszám… fertőzés és megbetegedés c. fejezetben.

A rémhírekre még visszatérek a 7.2.3. Letartóztatások rémhírterjesztésért c. fejezetben.

6.1.4. Kettős mérce és a szögek

Kétélű magyarázkodás: Nézőpont és szándék kérdése, hogy mit akarunk kihozni egy adott eseményből, hogy hogyan akarjuk a magunk oldalához hajlítani a valóságot. (Ha van egyáltalán olyan, hogy objektív valóság, hiszen minden a szubjektív elménken szűrődik át. De ez messzire vezetne…) Íme egy példa:

Nem olyan ez a cikk, mintha minden mondatába a vakcina helyére maga a COVID–19 is behelyettesíthető lenne? Simán felhasználhatnánk egy COVID-ellenkampányban, nem?

• „Nem talált összefüggést a koronavírus elleni vakcina és az idős beoltottak betegek halála között a norvég hatóság…”
• „Minden érintett súlyos betegségben szenvedett…”
• „Véletlen egybeesésről van szó…”
• „Nehéz bebizonyítani, hogy a vakcina COVID–19 a közvetlen ok…” (Természetesen ha eltekintünk a mindenható PCR-teszttől!)
• „Maga a COVID-19 vakcina sokkal veszélyesebb a legtöbb páciensre, mint a vakcina COVID–19 …”
• „Nem ijedtünk meg…”

Lássuk, hogy hogyan nézne ki egy hasonlóan elfogult híradás, amely a koronavírus-járvány súlyosságát akarja alátámasztani, ellenben – szinte ugyanazokkal a mondatokkal – cáfolja a vakcina mellékhatásainak a súlyosságát:

Az, hogy közvetlenül a COVID–19 volt-e ludas valakinek a halálában vagy sem, sokkal összetettebb kérdés. Pláne, ha valóban idős és beteg volt az illető. Pláne hogy azt is láttuk és még részletesebben is látni fogjuk a 7.1.6. Mostohán kezelt, vezető halálokok c. fejezetben, hogy a világon egyre több és több a krónikus tüdőbeteg. Sajnos a legtöbbjüket eddig is egy-egy légúti járvány (influenza!) szövődményei vitték el (és lélegeztetőgépen haltak meg, habár sosem láttuk a fotójukat a médiában)! De az időbeli összefüggés és az egyidőben, hasonló előzmények, körülmények között történő tömeges halálozás eléggé alapos gyanúval szolgál az oltást követő halálozás tekintetében!

Gondoljunk megint csak az Occam borotvájára. Melyik a valószínűbb? Hogy teljesen véletlenszerű események (más-más halálokok) egyidőben pontosan ugyanolyan eredményre vezettek az oltási szövődmények szempontjából hasonlóan veszélyeztetett embereknél? Vagy azért haltak meg, mert a haláluk előtt mind megkaptak egy olyan oltást, ami még a fiatal szervezetet is megviseli, sőt ki tudja hányan már bele is haltak? Ha én só helyett „véletlenül” ciánnal „fűszerezett” ételt eszem, és közvetlenül ez után meghalok, elég nehéz félresöpörni az időben egymás után következő események közötti ok-okozati kapcsolatot. Még akkor is, ha volt más betegségem is.

• A koronavírus-járvány azért nem áll le, mert egyre súlyosabb mutációkat produkál. Az influenza nem? Tényleg nem szokása, hogy leteperje az emberiséget egy-egy „jól sikerült”, gyilkos mutánssal? (Emlékezzünk a két vírus mutációs mechanizmusának különbségére: 5.1.4. Immunitás, keresztimmunitás… c. fejezet.)
• A védekezés tavasszal hatott a koronavírus-járványra, ellenben nem hatott az influenzára és az összes többi szezonális „megfázásos” betegségre (4.8. H-UNCOVER, a „pár(t)atlan” magyar vizsgálat c. fejezet)? Ugyanakkor a védekezés ősszel és télen, a „2-3. hullámban” nem hat a koronavírusokra, csak az influenzára és az összes többi szezonális „megfázásos” betegségre?
• A korábbi fertőzések miatti védettség miatt az influenza nem tud fertőzni (igaz, hogy ennek ellenére eddig minden évben tudott, kivéve idén!), a koronavírus viszont annyira új, hogy nem számítanak a korábban “elszenvedett” fertőzések?

Éppen fordítva szokott lenni: az influenza hajlamos annyira mutálódni, hogy az egyes új törzsekre új vakcinát is ki kell fejleszteni, és nem elég rá egy egyszeri, általános, egész életre szóló oltás, ahogy már volt róla szó a 5.1.4. Immunitás, keresztimmunitás… c. fejezetben. Vagy mégis hat rá? De akkor minek új oltás? Hiszen ezzel éppen azt bizonyítják, hogy még az influenza esetében is, amely sokkal eltérőbb és időnként gyilkosabb mutációkra hajlamos, működik egyfajta keresztimmunitás, amit a korábbi védőltások generáltak (és nemcsak a védőoltások, hanem a természetes úton átvészelt betegségek is, amit nem győzünk hangsúlyozni)!

Megint csak hogy is van ez az egész? Az immunológusok bizonyára tudnak rá választ adni, például hogy nem mindegy mennyire különbözik az az új mutáció, és mennyire indítja be a már meglévő emlékezősejteket. Sok itt a tisztázatlan kérdés, amit minden oldalon pártatlanul, azaz ugyanolyan kritikusan górcső alá kellene venni. Az viszont egyértelmű, hogy ezek a szakemberek által óhatatlanul és tudattalanul is elejtett ellentmondásos megjegyzések jelentik az újabb és újabb szögeket a járvány és a mindenható oltások koporsójában. (És közben ráadásként a régi szögek is kibújnak a zsákból? Ha így van, a kibújó régi szögeket mindjárt újra is hasznosíthatjuk a COVID-ügyben!)

Az intézkedésekre is jellemző ez a kettős mérce tendencia. „A sportrendezvények ismét zárt kapussá váltak, ha egyáltalán megtartották őket (amatőr tömegsport például nem volt művelhető)” – olvastam a Wikipédián. Ismerjük a focimeccses példákat, nem kell ecsetelnem. Ez az idézet azért is ragadta meg a figyelmemet, mert elképesztő, hogy az amatőr tömegsportot viszont letiltották. Az egy éve „tomboló” járványban az intézkedések elvették az egészségmegőrzés számos lehetőségét. Igazán „remek” egészségügyi hozzáállás, pláne a COVID és a krónikus betegségek kapcsolatának fényében!
Az a kár, hogy az emberek észreveszik a kettős mércét, ha a politikáról van szó, de nem, ha a járványról. Ezért is mondjuk sokan, hogy ez rosszabb, mint a politikai megosztás (6.2.4. Meggyőződések és poláris gondolkodás c. fejezet).

6.1.5. Közismert személyek a kampányban

A pokolba vezető út is… vagy a cél szentesíti az eszközt, hogy soroljak még ideillő közhelyeket. Az egész COVID-ügyre igazak lehetnének ezek a mondások, de mégis ide érzem őket a legtalálóbbnak.

A 5.1.7. Kit ment meg az oltás valójában? c. fejezetben idéztem néhányat azok közül a közismert emberek közül, akiknek van szava, akikre odafigyelnek az emberek. Tudják ezt a kommunikációs (marketing) szakemberek is. Ezért választanak közérdekű ügyekhez, eladni kívánt termékekhez olyan „reklámarcot”, akinek hinni fognak az emberek. Ezt látjuk a „tarts távolságot”, „maradj otthon”, „hordj maszkot”, „oltasd be magad” kampányban. Közéleti személyek a nevüket adják a „jó ügyhöz”. Jó ügyhöz? Ahogy láttuk (és a maszkról szóló 8.4. c. fejezetben még látni fogjuk), már az is megkérdőjelezhető, sőt káros, ha arra akarnak rábeszélni, hogy maradjunk otthon vagy hordjuk a maszkot akkor is, ha egészségesek vagyunk. De ha az oltást erőltetik, az már egyenesen súlyos felelőtlenség.

És az sem véletlen, hogy erőltetni kell: Bár vannak, akik alig várják, hogy „oltakozhassanak”, de sokan érzik, látják, tudják, hogy nem stimmel ez az egész, hogy nem indokolt, ellenben veszélyes az oltás, és tudatosan vagy tudattalanul ellenállnak. Erre kell jobban és jobban ráerősíteni az oltáskampánnyal. (Az idézett budapesti kerületi lapban egyre több oldalt foglalnak el az oltást népszerűsítő cikkek, egyre több a reklám, megjelentek az óriásplakátok a utcán, és a média is tele van azzal, hogy hogyan lehetne meggyőzni az embereket…)

Ráadásul nem csak az a baj, hogy kellő hozzáértés és/vagy körültekintés nélkül akarnak rábeszélni az egészségünket és az életünket is súlyosan veszélyeztető, még a gyártók által sem ismert mellékhatásokkal járó, kísérleti gyógyszerkészítményekre. Azt is okozza ez a „csak és csakis az oltás” mantra, hogy az emberek elveszítik a maradék bizalmukat is abban, hogy a szervezetük egy csodás, évmilliók alatt kifejlődött alkotás, ami kiválóan működik, ha vigyáznak rá. Azaz az emberek már végképp elfelejtik, hogy vannak más módszerek is, amelyekkel megőrizhetik az egészségüket. Sőt, sokkal természetesebb, egészségesebb és veszélytelenebb módszerek (9.1. Mit tehetünk? … c. fejezet). Az a vezető pozíciót betöltő orvos, aki nem veszi észre az ellentmondást abban a kijelentésében, hogy az oltás nagyobb védettséget nyújt, mintha valaki természetes úton átesik a betegségen, az nemcsak valótlant állít, de ugyanezt a „hitetlenséget” táplálja. Az önmagukban való hit hiánya még jobban aláássa az emberek önrendelkezését, függetlenségét. Aki egyszer nekiindul az oltási programnak (szó szerint és átvitt értelemben is), talán soha nem szabadul meg tőle, ahogy arról már szó volt az 5.1.8. Emberkísérlet?!… c. fejezetben. Az kockáztatja, hogy örökké ki lesz szolgáltatva, örökké kívülről fogja várni a megmentőt.

Még szomorúbb, hogy ezek a szószólók értelmes, alapból jó szándékú emberek. Ha nem érezném bántónak, azt mondanám, nekik több eszük lehetne. Sajnos ők is a világméretű megtévesztés áldozatai, de ahogy a szakembereknél is írtam, ez nem menti fel őket sem a felelősségük alól. Beálltak ők is azok sorába, akiknek el kell majd számolniuk a lelkiismeretükkel, hogy mihez is asszisztáltak, ha vége lesz ennek az ügynek. Mert előbb-vagy utóbb minden hazugság lelepleződik, efelől senkinek ne legyen kétsége. De minél tovább várunk, annál nehezebb lesz, és annál nagyobb árat fizetünk!

6.1.6. Kazohinia? Idiokrácia?

„Csak két dolog végtelen: az univerzum és az emberi hülyeség. Bár az elsőben nem vagyok biztos.”
Albert Einstein

Miközben a kritikus és hozzáértő hangokat elhallgattatják, lejáratják, a műsorokban celebek vitatkoznak röhögve arról, hogy fizesse-e ki a kezelését az a „hülye” (így szó szerint), aki nem oltatja be magát, és azután mégiscsak beteg lesz. Atya ég! Nem tudok mit mondani erre: Ezek az emberek nem tudják, hogy mit beszélnek! Hogy sajnálatos módon őket hallgatja a fél ország, és ezért óriási felelősségük van azzal kapcsolatban, hogy mit ejtenek ki a szájukon. Ennyire rövidlátóak vagy ennyire híján vannak minden erkölcsi érzéknek? (Vagy mindkettő?) Nem látják, hogy mennyire visszaüthet, ha most még „csak” az oltásra köteleznek direkt vagy indirekt módon: úgy, hogy ellehetetlenítenek, ha nem tesszük meg? Így kezdődik a diktatúra, amihez röhögve asszisztálnak. Azt hiszik, rájuk nem lesz ez hatással?

_{– Fénykép: Pexels}

Számomra kimeríti az idiokrácia kategóriáját az erdőben maszkban sétáló (ne adj isten sportoló), maszkban csókolózó emberek látványa. Persze ha a Harvard tudósai is azt mondják: „Egy új Harvard-vizsgálat azt tanácsolja a pároknak, hogy szex közben viseljenek maszkot és ne csókolózzanak” (TimeOut.com). Ez komoly?! Ezért is adtam ennek a fejezetnek az „Idiokrácia” címet. Ezen a néven jelent meg jó pár éve egy elég obszcén filmvígjáték, ami mégis annyira fején találta a szöget, hogy hogyan szelektálódnak ki lépésről lépésre az értelmes emberek a populációból, míg végül a Föld teljesen a „hülyék paradicsomává” válik, ahogy a film magyar címe is találóan leírja. (Amikor jó tíz éve láttam ezt a filmet, nem gondoltam, hogy ilyen hamar megtapasztalom ezt a folyamatot.) Hasonlóan kifordult világot mutat be Szatmári Sándor Kazohinia című zseniális regénye.

A maszkdivat is ide tartozik (8.4. MASZKaBÁL… c. fejezet). Vagy az oltásért tolongó egészséges emberek, akik felháborodnak, ha nem kapják meg azonnal. „Ha már felajánlották a lehetőséget, hülye lennél nem elfogadni!” – biztatják egymást. Mintha a súlyos kockázattal járó oltás valami ingyen reklámajándék lenne. (Pláne hogy nem ingyen!) Vagy egy újabb fogyasztási cikk, amiért sorban kell állni. A tehetősebbek még „joggal” el is várják, hogy azonnal hozzá is juthassanak, hiszen azt szokták meg, hogy nekik minden jár. Hát ez is az egyre mélyülő értékválság egyik jele (8.6.1. Társadalmi válság – Anómia, erkölcsi fogyatékosság c. fejezet). Vagy amikor a maszkba bújt anyuka maszktalan kisgyermekével a karján cseveg. Csak mert így szól a rendelkezés. Ha a COVID-oltásról van szó, sorra kerülnek a kisgyerekek is, de amúgy nem veszélyeztetettek és nem fertőzőforrások, hiszen nem kell rájuk maszk. Erre mondom, hogy a cél szentesíti az eszközt. Nem számít az ellentmondás.

6.1.7. A végeredmény: „egytéma” és „egyvélemény”

Az elmúlt években egyre inkább elmérgesedett a politikai csatározás jobb és bal között. (Oszd meg és uralkodj!) De a koronavírus-járvány ezt is felülírta. Már a két – „jobb” és „bal” – pólus is eltűnt. Ahogy Orwell mondja, minden agyban ugyanaz történik: Súlyos világjárvány tombol körülöttünk!

A járvány, a betegségtől és a haláltól való félelem a politikai megosztásnál is hatékonyabb eszköz ahhoz, hogy az emberek egymásnak ugorjanak. Pedig az mindig rossz felé vezet, ha mindenki ugyanazt gondolja, ugyanazt kell gondolnia. („Egy igaz hit” és a vallásháborúk, „minden a négerek, zsidók, kommunisták, kapitalisták, románok, magyarok…” hibája és a népirtás.) Pláne ha az embernek azt súgja az ösztöne, hogy ez a kollektíven kötelező hit valahogy hibádzik. Ez a téma azonban már átvezet a következő fejezethez.

6.2. Sulykolás, agymosás, félelemkeltés, megosztás

„Könnyebb egy hazugságot elhinni, amit ezerszer hallunk, mint a valóságot, amit csak egyszer”
Abraham Lincoln

6.2.1. A bio-pszicho-szociális egészség- és betegségmodell

A test, az elme/lélek és a társadalmi környezet hatásai és történései szorosan összefüggenek, hatnak egymásra. Nem véletlenül vezettette be a WHO az ún. bio-pszicho-szociális (BPSZ) egészségmodellt, annak hangsúlyozására, hogy ha bármelyik „beteg” a három közül, az ember egészsége és életminősége kárt szenved. (Egy újabb alapfogalom, amelyről az egészségügy fellegvárában is megfeledkeztek.) A magyar nyelv ez esetben is találó: EGÉSZséges.

Ezért olyan fontosak, sőt alapvetően fontosak a járvánnyal kapcsolatos pszichológiai tényezők mindkét oldalon: élni és visszaélni is lehet velük.

6.2.2. Félelemkeltés és pszichoszomatika

„Legfélelmetesebb ellenségünk (…) a saját idegrendszerünk. A bennünk lévő feszültség bármelyik pillanatban kész átalakulni valamilyen látható tünetté.”
George Orwell

A COVID-helyzet széles tárházát kínálja az aggódnivalóknak: megbetegedés, családtag megbetegedése, bizonytalan jövő, egzisztenciális problémák, oltás veszélyei, sőt – köszönhetően a mindenható PCR-tesztnek – egy sor tünetmentes tesztpozitív ember azon is aggódik, hogy karanténba kerül és/vagy előbb-utóbb valóban beteg lesz (hiszen fertőzött!), sőt másokat is veszélyeztet. Az indokolatlan félelemkeltés okozta pszichés hatások önmagukban is jelentős iatrogén (orvosi) ártalomnak minősülnek!

Nagy az elme hatalma! Így működik az önbeteljesítő jóslat is. Ha az egész világ (a vezetők és a szaktanácsadók is) azt állítják, hogy súlyos világjárvány van, és azt jósolják, hogy őszre jön a még súlyosabb második hullám, sőt már a harmadik is utolért minket, akkor vajon mi fog történni a fejünkben (elménkben)?

És ha ez történik a fejünkben, ha elkezdünk félni, akkor nemcsak a figyelmünket fordítjuk túlzott mértékben a félelem forrása felé, de egyre inkább hinni is kezdünk benne, és „amit hiszek, azt látom” (9.3.1. c. fejezet). Pszichoszomatika! (Leegyszerűsítve a fogalom jelentése: lelki hatások a testi betegségekre.) Ma már ez nem kérdéses: Tudományos tények igazolják, hogy a mentális folyamatok hatással vannak a testünkre, és fordítva: azaz nemcsak ép testben ép lélek, hanem ép lélekben ép test!

És ennek is igaz a fordítottja:

Vegyük észre, hogy ezektől a pozitív lelki hatásoktól (is) megfosztanak a korlátozások!

Pszicho-neuro-immunológiának hívják azt a tudományt, amely a BPSZ egészségmodellen belül az immunrendszerrel kapcsolatos összefüggéseket vizsgálja. Mivel az allergiás betegségek pszichés vonatkozásaival foglalkoztam, belekóstoltam ebbe a témába is^[3]. Érdekes és roppant bonyolult rendszer mindhárom – a psziché, az idegrendszer és az immunrendszer. Ha az ember elkezdi vizsgálni egyik elemét, az rögtön átvezet a következőre, majd az azt követőre és így tovább… Egy életre megtanultam, hogy milyen fontosak a határterületi (tudományterületek közötti = interdiszciplináris) tudományok, és hogy rendszerszemléletben gondolkodjunk. Másként elveszünk a részletekben, és elveszítjük szem elől az EGÉSZet. Így járt az egészségügy is: elveszítette az embert a maga teljességében, és betegségügy lett belőle.

De térjünk vissza a pszichoszomatikára. Ahogy az kiderült, az influenzavírus nem éppen veszélytelen kórokozó. Ha valaki influenzás lesz, mégsem az az első gondolata, hogy meg fog halni, ugye? Így kellene lennie a COVID–19 esetében is, mert nagyon nem mindegy a prognózis szempontjából, hogy milyen kimenetelre számít az orvos, és főleg maga a beteg. Nagyon nem!

Pavlov kutyája, kondicionálás, művirág és asztmás roham… ismerős tananyag és példák.

Aki nagyon fél a megbetegedéstől, vagy már meg is van róla győződve, hogy elkapta ezt a súlyos betegséget, ami nehézlégzéssel, fulladásérzéssel jár, és akár lélegeztetőgépre is kerülhet, sőt meg is halhat, annál sokkal nagyobb az esély arra, hogy úgy is lesz, mint annál, aki bízik a szervezete ellenálló és öngyógyító képességében. Ezt tudományos vizsgálatok és számtalan személyes történet is megerősíti.

A PCR védelméről szóló 3.3.6. fejezetben írtam példát arra, hogy miért nem tesz jót, ha olyan részletekre is árgus szemekkel figyelünk, amire nem biztos, hogy hasznos odafigyelni. „Amiről nem tudsz, az nem fáj!” (Nem a struccpolitika mellett érvelek, de ebben is van egy józan határ.) A következő példa a pszichoszomatika hatalmát mutatja:

A pszichés tényezők önmagukban is tüneteket, betegséget válthatnak ki, és persze rátevődve egy alapbetegségre, vagy „összejátszva” egyéb háttértényezőkkel, felerősítik azok negatív hatását. Az alapbetegségben szenvedő idős szervezet, a környezeti ártalmak (például szállópor, füst), a szociális kapcsolatoktól való megfosztottság, ami a déli népeknek szorosabban az életük része, mint máshol, a félelem… Ahogy láttuk, egy sor tényező együttállása játszott szerepet például abban, hogy az olasz járványhelyzet egy éve olyan súlyos képet mutatott.

Minden fertőzésre azok a legveszélyeztetettebbek, akiknek hosszú ideje fennálló, krónikus betegsége van, de az BPSZ egészségmodell alapján látjuk, hogy nem csak a testi betegség lehet rizikótényező. Ezért is fordul elő a fiatalabbaknál is – kisebb számban – súlyos betegség, sőt néhány haláleset is. Bármilyen pszichoszociális stressz – magánéleti vagy munkahelyi probléma, megélhetés miatti szorongás, depresszió stb. – alapvetően megágyaz a test megbetegedésének is, és az arra fogékony egyénekben egyéb alapbetegség nélkül is betegséghez vezethet. Az érzékeny ember szó szerint a „szívére veszi”, „nem tudja megemészteni”, „belefájdul a feje”, „összeszorul a torka”, „belesápad a félelembe”, „halálra rémül”, „halálra izgulja magát”, „kiveri a veríték”, „viszketegséget kap tőle”, „megüti a guta”, agyvérzést vagy szívszélhűdést kap tőle”, „megbénítja a félelem”… Nem véletlenek ezek a mondások.

Ráadásul nem csak magától a fertőzéstől félnek az emberek. Elég sok aggodalmat szülnek maguk az intézkedések is. Az a vezetés, amely amúgy is hajlik a diktatórikus módszerekre, ki is használja ezt. Vannak intézkedések, amelyeket lebegtetnek: lesz, nem lesz (például kötelező oltás, oltási könyv, további szigorítás, korlátozások stb.). A bizonytalanságot is hozzá kell tennünk a negatív érzelmek listájához, sőt az egyik legerőteljesebb stresszhatás. Az összezavarás, bizonytalanságban tartás hatékony szorongáskeltő eszköz. Ha valamit végül nem vezetek be, megkönnyebbülünk, és hajlamosak vagyunk „cserébe” egyéb, legalább annyira indokolatlan és káros intézkedéseket elfogadni: „rosszabb is lehettet volna” sóhajjal. Az apránként bevezetett, mindig csak egy kicsit szigorúbb korlátozásokhoz hozzászokunk, és szépen úgy „felejtődnek”, beépülnek az életünkbe. Olyan ez, mint a fokozatosan megfőzött béka tanmeséje.^[4]

Már eddig is „agyonstresszelt” világban éltünk, mi sem kellett még ehhez, mint egy súlyos járványtól való félelem, megsokszorozva az intézkedések testi-lelki-gazdasági következményeivel. Tökéletes ördögi kör…

6.2.3. Figyelemirányítás, szuggesztió és tömegpszichózis

„Az emberek azt hiszik, hogy birtokolnak egy elmét, pedig az elméjük az, ami fogva tartja őket.”
Bob Marley

A „harmadik hullám” tovább bonyolította a képet, ezért külön lapra tartozik, de az hogy lehet, hogy jómagam és a járvány súlyosságában kételkedő ismerőseim is elvétve vagy egyáltalán nem találkoztak egyetlenegy komoly COVID-beteggel sem? Akiktől azt hallottam (általában idegenek), hogy igen, ez és az ismerősöm (még inkább az ismerősöm ismerőse!) nagyon beteg volt, az mind maga is többé-kevésbé „COVID-hívő”. Persze madarat tolláról embert barátjáról, szóval hasonló gondolkodásúakat vonzunk magunk köré, de akkor is: Igaz, hogy a vírust nem lehet látni, de a betegek, halottak tömegeit egy súlyos járványban látnunk kellene a két szemünkkel! Amikor olyan emberrel találkoztam, akinek volt beteg ismerőse, mindig megkérdeztem, hogy honnan tudja, hogy valóban COVID-beteg volt. „Persze hogy az volt, hiszen kimutatták nála a vírust: pozitív lett a tesztje.” „Szegényt kórházban kezelik szívizomgyulladással! Ez is a COVID szövődménye!” „Durva volt! Leszakadt a fél tüdeje!” Hát ezért ördögi kör ez…

Igen, a betegeket és a halottakat nem lehet nem látni. Kérdés, hogy milyen betegeknek és milyen halottaknak látjuk őket. Óriási az elme hatalma, azt látja, amit látni akar. Pláne ha folyamatosan „szuggerálják”, és a figyelem is fokozottan ráirányul. Szokták mondani, hogy:

Hát így látunk egyre több COVID-beteget a világon, hiszen óránként felhívják rá a figyelmünket a hírekben. Sőt, még azt is hozzáteszik, hogy egyre többet kell látnunk (nő az esetszám és a halottak száma). Sőt, az újraírt definíciókkal és egyéb módszerekkel még át is festik a többi Suzukit, sőt a többi autót is pirosra. Így aztán nem csoda, ha az emberek ott is COVID-betegeket és halottakat látnak, sőt akarnak(!) látni, ahol nincsenek. Így működik az elme programozása. Íme:

Többször elolvastam a fenti idézetet. Nem értem, milyen logika szerint jutott a cikk szerzője erre a következtetésre. De lehet, hogy csak én nem látom. Azért bátortalanul felteszem a kérdést: Nem lehet, hogy a „különbözet” másban halt meg, és nem kovidban? Vagy az orvostudomány hirtelen legyőzött minden más betegséget, csak ezzel az eggyel nem bír el?

Az eredmény: Fokozatosan egyre több ember hisz benne, és egymást is megerősítik… és el is érünk a tömegpszichózishoz. Amikor kimegyek az utcára, amikor néha belenézek a hírekbe, elborzadok. Egyre több, eddig még kételkedőt gyűr maga alá a félelem és a bebizonyított „valóság”: „Mégsem volt igazuk a járványszkeptikusoknak! Ez a járvány súlyos veszélyt jelent az életünkre…”

Érthető, hogy hogyan erősítik egymást az egyes manipulációs lépések, az egyes figyelemfelkeltő ingerek, akárcsak a láncreakció? Papírforma több eset → figyelemfelkeltés, sőt veszélyt jelző figyelemfelkeltés → az egymást megerősítő több tapasztaló és tapasztalat… Hát így működik a propagandagépezet. „Valóságszabályozás”… Orwell papíron már tökélyre vitte a mechanizmus szemléltetését az 1984-ben. Most (újra) megtapasztaljuk a valóságban.

6.2.4. Meggyőződések és poláris gondolkodás

Minden újabb tapasztalat, ami az előfeltevésünket (meggyőződésünket, hitünket) igazolja, egy újabb szög a nyitottság, a változás koporsójában.
a szerző

Hiszem, ha látom! Pláne ha mindenki látja: a Napot, ami a Föld körül kering, tehát egyértelmű, hogy a Föld a világegyetem középpontja. A hajót, ami úszik a vízen, tehát nyilvánvalóan könnyebb, mint a kő, ami elsüllyed… A sok-sok COVID-beteget és halottat, hiszen feketén-fehéren mutatják a felfelé kúszó járványgörbék a TV-ben. Ha szemmel látható és magától értetődő, pláne ha mindenki azt állítja, akkor az úgy van. Még akkor is úgy van, ha én nem igazán érzékelem vagy alapból nem értenék egyet, de nyilván(!) én tévedek. „A szar finom! Hiszen több milliárd légy csak nem tévedhet?!” Hiszem, ha látom… a racionális gondolkodás alaptétele. Sok ilyen bizonyosság dőlt már meg az idők folyamán, de legalábbis kiegészült – nagyobb illetve részletgazdagabb – lett az a kép, amit a világegyetem működéséről tudunk. Így van ez a koronavírussal is. Látjuk (látni véljük) a járványt, mert mindenki látja, nem igaz? Csak hogy mi volt előbb: a meggyőződés (hit) vagy a tapasztalat? A tyúk vagy a tojás?

Ennyit a bizonyosságokról, legalábbis egyelőre, mert ez a téma nemcsak a „valóság” értékelése, de a helyzet megoldása szempontjából is kulcsfontosságú, ezért lesz még szó róla a 9. Nagy az elme hatalma II. – Legrosszabból a legjobbat c. fejezetben.

Ha már a bizonyosságoknál tartunk, visszatérnék a bizonytalanságra is. 1) Elhiszem, ha látom, és 2) nem hiszem el, ha nem látom. Vagy 3) nem tudom, hogy mit higgyek, ha nem látom. A többség ezt a harmadik lehetőséget, a bizonytalanságot nehezen viseli. Az emberek nem szeretik a „nem tudom” válaszokat, a köztes utakat. Jobban szeretnek „igen”-t vagy „nem”-et mondani és hallani. Vagy „jobb”-at és „bal”-t. Ez a fajta szélsőségekhez való vonzódás – poláris gondolkodás – jellemzi a COVID-ügyet is: víruspártiak ↔ vírustagadók, oltáspártiak ↔ oltásellenesek stb. Pedig a világ jelenségei árnyaltak, a kép, amit látunk, összetett. A látszólagos ellentétek összebékíthetők, sőt lehet, hogy nem is ellentétek, ha a mélyére nézünk a dolgoknak, és ha meghallgatjuk a másikat, és nem tekintjük zsigerből ellenségnek. Ez a zsigeri reakció a bizonytalanságra, a hajlam az igen-nem polarizációra az egyik legjelentősebb forrása a megosztottságnak és az ellenségeskedésnek (az élet minden területén). Jól felfogott érdekünk, hogy megtanuljuk ezt észrevenni és kezelni!

A meggyőződések makacs dolgok. Kialakításukba sokat fektetünk. És amibe sokat fektetünk, azt nem szeretjük elengedni. Gondolom, érthető ezek után, hogy miért szaladunk az események nyomában az egész járványüggyel és az oltásokkal kapcsolatban is. Mert minél több idő telik el, minél több erőfeszítést teszünk, hogy tápláljuk, megerősítsük a meggyőződéseinket, annál sikeresebbek leszünk benne. Például, aki már beoltatta magát, még inkább becsukja a fülét, ha az ellenvéleményeket, kritikus hangokat hallja. Nagyon kellemetlen lenne azzal szembesülnie, hogy hibás, felesleges, sőt igencsak kockázatos döntést hozott.

Egy ponton túl rettenetesen nehéz szembenézni azzal, hogy talán tévedtünk. Olyan ez, mint a hazugságlavina. Egyre nő, egyre több réteget gyűjt magára, ahogy az egyén egyre tovább görgeti… Említettem a kognitív disszonanciát: az elme mindent elkövet, hogy ezt a belső feszültséget enyhítse (részletesen a 6.3.2. Önbecsapás… c. fejezetben). Ezért keressük a bizonyítékokat az igazunkra. És aki keres, az talál… Minden újabb tapasztalat, amelyik az érveink mellett szól, egy újabb szög a nyitottság, a változás koporsójában.

A hiteles tudósító, szakember, kutató, döntéshozó nem engedheti meg magának, hogy ebbe a hibába essen! De egyetlen ember sem engedheti meg magának, ha felelős döntéseket akar hozni az életét komolyan befolyásoló kérdésekben. Ezért kell körültekintően vizsgálódni, minden oldalt szemügyre venni, és ezért nem lehet tuti válaszokat adni, teljes bizonyossággal kijelenteni dolgokat! Ezért nem szabad kritika nélkül senkire sem hallgatni.

6.3. Vétkesek közt cinkos, aki néma – avagy a 7 főbűn

A nép, az istenadta nép… szeret másokra mutogatni. Pedig minden népnek olyan vezetői vannak, amilyeneket megérdemel, vagy ahogy Puzsér Róberttől hallottam a találó analógiát: a kereslet szüli a kínálatot. Ahhoz, hogy mindez megtörténhessen, hogy itt sodródjunk „harmadik hullámban”, kellenek azok is, akik mindezt hagyják, sőt asszisztálnak hozzá. De miért asszisztálnak?

6.3.1. Az emberek nem akarják hallani

„Aki feladja az alapvető szabadságát az átmeneti biztonságért, az nem érdemel se szabadságot, se biztonságot.”
Benjamin Franklin

Nem akarják hallani! Ahogy Kary Mullis is mondta. Ezt a COVID-dal kapcsolatban is megtapasztaltam. Az emberek nem szeretik a kérdéseket, nem szeretik azt a kényelmetlenséget, hogy foglalkozni kell valami kellemetlen dologgal, még akkor is, ha hosszú távon megbosszulja magát, ha nem foglalkoznak vele. Az emberek nagyon nem szívesen hagyják el a komfortzónájukat, és ahogy írtam, rosszul tűrik a bizonytalanságot. Az előre nem látható, váratlan események fokozott stresszt okoznak.

Kis hazánkban ezt tovább súlyosbítja, hogy az alacsony bizonytalanságtűrés ellenségeskedésre, bizalmatlanságra, együttműködés helyett rivalizációra való hajlammal párosul. Ez nemcsak mentálisan, de a testi egészség szempontjából is nagyon rossz kombináció. Ezt igazolják azok a vizsgálatok, amelyeket a Semmelweis Egyetem Magatartástudományi Intézete által végzett Hungarostudy – utánkövetéses országos reprezentatív – egészségfelmérések mutattak. Innen (is) az epidemiológiai tapasztalatom, és annak ismerete, hogy milyen sokrétű feladat jól megtervezni egy ilyen komplex vizsgálatsorozatot, amelyben alkalmanként több mint 10 ezer ember vett részt, és milyen fontos, hogy az óriási adatbázist megfelelő módszerekkel dolgozzuk fel, és helyes következtetéseket vonjunk le nemcsak egy-egy kiragadott vizsgálati csoportra, de a lakosság egészére nézve is.

6.3.2. Önbecsapás és kognitív disszonancia

A szakemberek felelősségénél írtam erről, azaz hogy mi történik akkor, ha az emberek minden ellenkező érv és tapasztalat ellenére is ragaszkodnak a saját álláspontjukhoz, azaz elhiszik, hogy rendjén való, amit tesznek (vagy nem tesznek). Ha a tapasztalat ellenkezik az addigi elképzeléseinkkel, és ezáltal egymásnak ellentmondó (többnyire nem tudatosuló) gondolatok ütköznek a fejünkben, az kellemetlen érzelmeket kelt. A kognitív disszonancia pszichológiai fogalom ezt az ellentétes tudattartalmak okozta pszichés feszültséget jelenti, aminek a csökkentése nagyon fontos lelki én(ön)védelmi mechanizmus.

Érdemes ez után a röpke pszichológiai magyarázat után meghallgatni azt az elenyésző számú, de szerencsére létező hazai nyilvános szakmai vitát, és elemezni a vitapartnerek hitelességét.

6.3.3. Nem érnek rá! – A Magyar Köz_löny és a gyávaság

„Amikor a nácik elvitték a kommunistákat, csendben maradtam, hisz nem voltam kommunista. Amikor a szakszervezeti tagokat vitték el, csendben maradtam, hisz nem voltam szakszervezeti tag. Amikor a szocialistákat bezárták, csendben maradtam, hisz nem voltam szocialista. Amikor a zsidókat bezárták, csendben maradtam, hisz nem voltam zsidó. Amikorra engem vittek el, nem maradt senki, aki tiltakozhatott volna.”
Martin Niemöller, német protestáns lelkész

A következő gyarlóság, hogy a többség sajnos még akkor sem akar a közügyekkel, a nehézségekkel foglalkozni, ha „meghallja”, azaz ha már nem háríthatja tovább tudattalanul a problémákat. Ilyenkor maradnak a kifogások. A leggyakoribb, hogy „nem az én dolgom, én úgy sem tehetek semmit, és különben sincsen rá időm”: „Majd foglalkozom a világ megmentésével, amikor lesz rá időm.”

A közöny Dante szerint is olyan súlyos bűn, hogy a közönyösöket még a pokolba sem engedik be, olyan megvetéssel sújtandók. De a pokolra még visszatérek (8.3.2. Inferno… c. fejezet).

6.3.4. Ember embernek farkasa – Börtönkísérlet?!

avagy a magyarok a pokolban…

Az is szomorú jelenség, hogy az emberek félnek különbözni. Félnek attól, hogyha kilógnak az adott közösség (nyáj)szelleméből, ha másként vélekednek, akkor kiközösíti őket az a közösség, ahová tartoznak. Így működnek például az ítélkező és megítéltetett falulakók, a fiatalok csoportjai, bandái.

Most még fokozottabban megéljük ezt a kiközösítést. Az indulatok egyre jobban elszabadulnak. Nem egyszer olvastam, sőt a saját fülemmel hallottam az utcán, a boltban, hogy az emberek szabályosan átkot szórtak azokra, aki nem vettek fel maszkot, akik felszólaltak a járványhelyzet intézkedései ellen, akik nem akarják beoltatni magukat.

Ilyenkor eszembe jut a poklos „vicc” a magyarokról, hogy miért nem kell melléjük őrt állítani: mert ha valaki ki akarna mászni, úgyis visszahúzzák a többiek. Sajnos nem vicces. A megfélemlített, ellenséges, szabadságuktól megfosztott emberek hajlamosak rá, hogy a többieket is magukkal rántsák, hogy ne hagyják azokat, akik másként vélekednek, akik ki akarnak mászni a gödörből. Még pszichopatának sem kell lenni hozzá… Bár a súlyos személyiségtorzulással, erkölcsi és indulati kontrollvesztéssel rendelkező emberek száma is növekszik, ahogy a társadalom hullik szét.

„Bármiféle korlát nélkül”?! Nincsenek korlátok?! Mi lenne, ha még több lenne? Megköveznék őket? Milyen korlátokat szeretne látni egy minden bizonnyal alapjában véve jó szándékú, segítő foglalkozást végző ápoló? (→ az előbb említett Kardos Gábor cikk a véleménycenzúráról és a diktatúráról).
„Tudományosan megalapozatlan”?! (Mintha Müller Cecíliát hallanánk a bizonyítékokon alapuló orvoslásról.)

És ez egy nagyon enyhe példa volt. A közösségi csoportokban olyan boszorkányüldözés folyik, hogy már csak a máglyák hiányoznak az utcáról. Szabályos náci gyülöletbeszédek hangzanak el olyan emberek szájából is, akitől ezt nem vártuk volna. Miközben egy anyuka bátortalanul beszúrja a kommentháborúba: „Nem kéne egymást élni hagyni? Otthon már a gyerekem is azt kérdezi: Anya, miért gyűlölik egymást az emberek?”

Ez az „oszd meg és uralkodj” hozzáállás teszi lehetővé, hogy a valódi „összeesküvések” (pontosabban fogalmazva a politikai és gazdasági vezetők tervezett akciói az emberek ellen, akik szót emelnének a hatalmi visszaélések és a korrupció ellen) is a konteó-jelenség mögé bújhassanak. Hiszen elég az átlagemberek egymást lehúzó magatartása: ha valaki előmerészkedik egy elmélettel, a többség úgyis lehurrogja. Felesleges fentről megcáfolni.

Tévedés ne essék, nem azt bizonygatom itt, hogy a COVID–19 konteó. Ezt úgysem tudnám eldönteni se pro, se kontra, még ha akarnám sem. Hanem azt, hogy néha magától zörög a haraszt, néha meg nem… Szóval nem minden konteó, ami annak látszik, és fordítva.

Börtönkísérlet?! A félelem akkora úr, hogy a végén már önként és dalolva kérik az emberek, hogy zárják be, oltsák be őket, és követelik, hogy a biztonságuk érdekében kötelezzenek, sőt, kényszerítsenek erre másokat is! Igen, lassan el is érjük ezt a „végén”-t:

Az elrettentő cím alapján kíváncsi voltam, hogy mi áll a kijelentés mögött, és tovább olvastam. Nem tomboló járványról van a cikkben szó, hanem tomboló félelemről. A rémhírterjesztés mintapéldája. Már van olyan gyerekorvos, aki bölcsődés életkortól javasolja a maszkviselést…

A félelem a józan ész halála, és ha ez lesz az uralkodó trend, akkor jaj azoknak, akik még próbálják megőrizni az ép elméjüket. Íme egy Facebook komment a sok hasonló közül, amelyben kérik az illetékest, hogy tegyen valamit, hogy szigorítsanak, hogy kitiltsanak… hogy… mi lesz a következő lépés?!

Bezártak a kórházak, iskolák, hivatalok, kulturális és sportintézmények, már a közterek is. És az ott dolgozók lettek a börtönőrök, akik zsarnokoskod(hat)nak, levezet(het)ik a frusztrációjukat azokon, akik kiszolgáltatottak nekik: „A szabály az szabály! Csak parancsot teljesítek…” (7.1.10. Erkölcs & etika c. fejezet.)

Egy sok embert maga mögött tudó, magasan képzett, értelmiségi aktivista gyűlöletbeszéde a Facebookról. Amíg ilyen alternatívák vannak, valóban nincsen kire szavazni:

Engem a középkori vallásháborúkra emlékezet ez a stílus, amikor a szeretet istenéhez fohászkodva és mintegy általa jóváhagyva olyan embertelen rémtetteket követtek el az emberek egymás ellen, amit még elképzelni is borzalmas. Ez egyszer nem tudtam ellenállni, és hozzászóltam, annyira elképesztett, hogy ez a hajdan jobb sorsra érdemes ember ennyire kivetkőzött magából. Nem kellett volna, de arra jó volt, hogy azonnal megtapasztaltam a felbőszült „hadvezér” és lelkes lájkolóinak reakcióját. Az idézet szerzőjének válaszát és „párthíveinek” kommentáradatát nem teszem ide, de szemléletes gyűjteménye a teljes pszichológiai hadviselésnek: „elmebeteg, kezelni kéne, lövése sincs róla, összevissza fecseg, nem csoda, ha azokkal a … járványszkeptikusokkal paktál, Orbán-szobrot imád az éjjeliszekrényén…” Az utóbbi megjegyzésen jót mulattam, miközben próbáltam megfejteni ezt a nyakatekert logikát: Aki nincs velünk, az ellenünk van, aki ellenünk van, az orbánista?!

6.3.5. Aki farkast kiált – Az eljátszott bizalom

„Németországban az NSZK fennállása (1949) óta nem látott módon korlátozták az emberi jogokat…”
K. Reiss & S. Bhakdi

Megint farkas. Szegény állat, nem szolgált rá ennyi negatív sztereotípiára… Nagy a veszélye annak, hogyha nem látjuk az intézkedések értelmét, a valódi veszélyt, akkor egyre lanyhábban hisszük el a híreket és tartjuk be a szabályokat. Számtalanszor láttam magában az egészségügyben is, hogy csak látszat szabálykövető viselkedést tanúsítottak a dolgozók és az emberek (maszk az orr alatt vagy sehol), és eddig is csak azért tartották be az előírásokat, hogy elkerüljék a büntetést. Pláne hogy a vezetők is rossz példával jártak elől. Miniszterelnökünk is jó ideig így viselkedett. (Nem mintha meglepődtünk volna, de inkább nem mennék bele ennek az elemzésébe.)

6.3.6. A teremtés koronája(!) és az önhittség

„Az önteltség a leggyógyíthatatlanabb kór, amit az emberi lélek ismer.”
Ismeretlen szerző

További okok és bűnök? Apátia? Tanult tehetetlenség? Gyávaság, pesszimizmus, cinizmus, önhittség? Nem sorolom tovább, csak az utóbbira térnék ki.

Még egy dolgot megtanított nekem a pszicho-neuro-immunológia tudománya: az alázatot. A szervezetünk egy csodálatra méltó alkotás, egy roppant bonyolult rendszer, aminek minden eleme összefügg a többivel. Ezt az összhangot próbálja a tudomány megérteni, de mindig csak egy-egy elemét tudja nagyító alá tenni, mert az egészet egyben vizsgálni képtelenség. Az immunrendszer pont az egyik legjobb példa erre. És a genetika is. Az önhitt tudós ebbe a két, önmagában is rendkívül összetett rendszerbe egyszerre próbál belepiszkálni a génbázisú oltásokkal. Azt hiszi, néhány év tanulás elég ehhez, azt hiszi, hogy már mindent ért. Azt hiszi, hogy felülírhatja, hogy jobban csinálhatja azt, amit a természet jól kitalált, évmilliók alatt kikísérletezett, és ami valóban működőnek bizonyult (különben nem lennénk itt). Ráadásul a természet „ingyen és bérmentve” bocsátotta mindezt a rendelkezésünkre. De ez a mindentudó tudósnak nem elég. Ha valaki átesik a fertőzésen, és az immunrendszer teszi a dolgát, az nem elég, az nem olyan hatékony, mint az oltás! – olvashattuk a szakártótól néhány fejezettel előbb.

6.4. COVID-járványlavina – Az anomáliák összhatása

Végére értem az anomáliák (rendellenességek) áttekintésének. Mielőtt rátérnék a járványhelyzet okozta pusztításra, nézzük át, hogy ezek a mozgatórugók így együtt milyen hatékonyan dolgoznak össze annak érdekében, hogy generálják, fenntartsák, sőt súlyosbítsák a „járványt”. Ez az összhatás (összjáték) veze-tett/vezet ahhoz, hogy egyre több emberből lesz COVID-beteg és COVID-halott: