4.7. De hát az a sok COVID-halott!?

„Nagyon nehéz nem elhinni azt, amit egyszer már elhittünk!”
Robert Merle

De hát az a sok COVID-halott!? Akiről nap mint nap hírt kapunk? Mi történik a kórházakban, az intenzív osztályokon? A válasz máris a nyelvemen: NEM TUDJUK! Legfeljebb gyanúink lehetnek. Sajnos meglehetősen aggasztó gyanúink!

4.7.1. Sokkoló képek! Mi történt Bergamóban?

Még ha itt nem is látunk olyan kézzelfoghatóan súlyos képet, de mi történt például Bergamóban? Mindenki emlékezetébe vésődtek a képsorok… Már szinte szégyellem megint kimondani: NEM TUDJUK!

Vannak feltételezések, és hogy egy egészen szokatlannal kezdjem, csak azért, hogy illusztráljam, mennyi mindenen múlhat valaminek a végeredménye, és mennyi dolog félrevezethet, ha bekerül a képbe, vagy ha nem kerül bele. Reiss és Bhadki professzor arra hívja fel a figyelmet a könyvükben, hogy Olaszországban helyi sajátosság, hogy nem jellemző a hamvasztás. A járvány miatt azonban elrendelték a hamvasztásokat, amire nem volt meg a kellő mértékű infrastruktúra. A temetkezési vállalkozások túlterheltek voltak, nem győzték „temetni” a halottakat…

A helyzetkép ennél természetesen összetettebb, de ez is lehet egy tényező a csokorban, pláne ha azt nézzük, hogy a médiahíreket mennyire maghatározta. Semmi sem hatásosabb pszichológiai eszköz, mint egy beszédes, érzelmileg sokkoló képsor.

Számos tényező befolyásolja, hogy más régiókkal összehasonlítva milyen összképet mutat egy járvány.

A legátfogóbb magyarázatot Bergamót illetően, amelyben a fenti tényezők összjátékát is elemzi, Dr. Stefano Montanari, olasz orvos nyújtja, aki a helyi viszonyokkal – testközelből is – tisztában van: 4.7.4. Szindémia és egyéb hipotézisek c. fejezet.

4.7.2. Az orvosok sem tudják

„Minden az elmében történik. Ami minden elmében megtörténik, az valóban megtörténik”
George Orwell

Lehet, hogy szentségtörően hangzik, de még azok sem igazán látják (át) a valós helyzetet, akik az egészségügyben dolgoznak és közvetlenül találkoznak a betegekkel. (Ahogy láthattuk is az iménti példákból.) Nem győzöm hangsúlyozni: Óriási az elme hatalma. Az egészségügyi dolgozók (is) pontosan ugyanannak a történetnek a szereplői, ugyanaz a történet zajlik az ő elméjükben is: hogy egy halálos világjárvány tombol körülöttünk! Akiket a saját szemükkel látnak, azok mind COVID-betegek, hiszen látják a tüneteket, és ott van a kezükben a „bizonyító erejű” vizsgálati eredmény: a pozitív PCR-teszt. (Esetleg a röntgen- vagy CT-lelet, ami megint csak a COVID-ot keresi, hiszen ott van a pozitív teszt, tehát azt kell keresni. Ördögi kör.) Csakhogy – mint láttuk – a PCR önmagában nem bizonyító erejű, és sem a tünetek, sem a képalkotó eljárások leletei nem specifikusak! De ha van egy előfeltevésük, ha már egyfajta vágányon van a gondolkodásuk, abból nagyon nehéz más vágányra áttérni. Nagyon nehéz nem elhinni, amit egyszer már elhittünk, ahogy a híres francia író is mondta. Ezt hívja a kommunikációs szakma a „tudás átkának” (lásd a 11. Zárszó – A tudomány és a józan ész halála c. fejezetben). És most világszerte egyértelmű(nek tűnik) a kép: COVID! Engedjék el ezt a meggyőződésüket, pláne ha éppen a beteg életéért küzdenek, és kisebb gondjuk is nagyobb annál, hogy kételkedjenek?! Különben is ez a kötelező „protokoll”.

Komoly feladat kilépni abból a nézőpontból, ahol vagyunk, és amit az egész világ elhitet velünk (6.2.4. Meggyőződések… c. fejezet). Gondoljunk csak a „lapos – gömbölyű Föld” példára, amivel amúgy is előszeretettel dobálóznak a COVID-ügyben mindkét – szélsőségesen járványhívő és járványtagadó – oldalon. És ha már az oldalaknál tartunk, bizony ezeket a hovatartozásbeli meggyőződéseinket is nehéz eleresztenünk (lásd poláris gondolkodás).

Ráadásul minden szakmai háttérinformáció és „bizonyíték” is a COVID malmára hajtja a vizet, ahogy azt látni fogjuk az 5.3.7. A szakemberek védelmében c. fejezetben, ami végképp bebetonozza az egészségügyi dolgozók álláspontját a COVID-ügyben. És mivel ők a szakemberek, nagyobb súllyal esik a latba a véleményük, ami még inkább a COVID malmára hajtja a vizet, és így tovább… újabb ördögi kör.

4.7.3. Túl korai, túl drasztikus terápia

„Néha egyszerűen terápiás visszafogottságot kell alkalmazni, hogy terápiás sikert érhessünk el”
Dr. Klaus Köhnlein - belgyógyász, vírusszakértő, a „Vírusőrület” című könyv szerzője

Invazív lélegeztetés, lélegeztetőgépek:

Számos szakember felhívta rá a figyelmet, hogy a lélegeztetőgép használata csak a végső, elkerülhetetlen esetben lehet terápiás lépés, mert nagyon magas (80-90%!) a halálozási aránya. Az invazív (=a szervezetbe erővel vagy művi úton behatoló) gépi lélegeztetés (IMV=invasive mechanical ventilation) durva beavatkozás: kedvez a kórházi fertőzéseknek, kiiktatja a légzőizmok működését. Még aki túléli, az is nagyon lassan épül fel, nemritkán visszafordíthatatlan szövődményekkel!

Sajnos a tapasztalatok azt mutatják, hogy a COVID-betegek a szokásosnál hamarabb és túl sokáig kerülnek gépre. Ezt azzal magyarázzák, hogy kevésbé veszélyezteti a dolgozók egészségét, mint a maszkos lélegeztetés. (Attól tartanak, hogy a lélegeztetés során a levegőbe kerülő aeroszol fertőző lehet. Mint sok minden másra a járvánnyal kapcsolatban, erre sincsen meggyőző bizonyíték.) A gép lélegeztetés problémájára Bhakdi professzorék is kitérnek a könyvükben:

Ez a probléma még azoknak a szakembereknek is feltűnt, akik egyébként nem kérdőjelezik meg a járványhelyzet és az intézkedések létjogosultságát. Az áldatlan kórházi állapotok és a gépi lélegeztetésekkel kapcsolatos sorozatos halálozások kivizsgálását azonban a mi kormányunk letiltja (5.4. …a vezetők kudarca és felelőssége c. fejezet). A magyar kormány sajnos ezen a téren is „jobban teljesít”: nemcsak a kórházi ágyak kiürítésében és az egészségügyi ellátás minimalizálásában, de lélegeztetőgép-ügyben is túllőtt a célon: Több mint 300 milliárd forintért vásárolt 16 ezer lélegeztetőgépet. Egy gép ára: 18,7 millió Ft volt. Az ég óvjon meg minket attól, hogy mindet fel is használják azzal a jelszóval, hogy ne legyen kidobott pénz, ha már egyszer megvették! Ráadásul a gépekre kerülő betegek életesélyeit erősen korlátozza a szakképzett személyzet hiánya is, amiben ugyancsak rosszul állunk.

Vírusellenes szerek és szteroidok:

A COVID-betegekkel kapcsolatos másik nagyon fontos orvosi ártalom, hogy nemcsak a gépi lélegeztetést alkalmazzák a kelleténél korábban, de már a COVID–19 gyanúja, vagy enyhébb tünetek esetén is – biztos, ami biztos – nekikezdenek a drasztikus, súlyos mellékhatásokat okozó gyógyszeres (vírusellenes szerek, szteroidok, széles spektrumú antibiotikumok stb.) kezeléseknek. Még azelőtt, hogy kiderülne, valóban súlyosbodik-e a betegség. Az elv az, hogy még időben megfogják a betegséget.

Csakhogy ez a gyakorlat több szempontból is káros:

• Először is, az előző fejezetekből kiderült, hogy a COVID–19 az esetek egy részében nem megalapozott diagnózis, viszont a PCR mondja ki a döntő szót. Tehát kovidosként kezelhetnek valakit, akinek valami más okozza a tüneteit.
• Veszélyes hozzáállás az is, ha „lerohanják” a szervezetet durva beavatkozásokkal. Ha túl hamar adnak nagy dózisban olyan szereket, amiket hasonló esetekben eddig csak a végső „nagyágyúnak” szántak volna, akkor a szervezetnek esélyt sem adnak arra, hogy maga hárítsa el a veszélyt. Sőt, sok esetben éppen ez a drasztikus kezelés okozza a helyzet súlyosbodását, ami a terápiás visszafogottság mellett nem alakult volna ki.
• Másrészt nem szabadna szem elől téveszteni, hogy vírusfertőzésről van szó. Ez ellen a leghatásosabb védelem a szervezet saját immunrendszere! Az a legjobb, amit tehetünk, ha minden erőnkkel segítjük a szervezet öngyógyítását. Akkor elkerülhetjük, hogy súlyos tünetek alakulhassanak ki. A drasztikus terápiás szerek pont az immunrendszer ellen dolgoznak. A szteroidok immunszuppresszív hatásúak, a túl korai antibiotikus kezelés (aminek csak akkor van létjogosultsága, ha valóban bakteriális felülfertőződés lép fel) pedig azért is ördögi kör, mert kedvezőtlenül hat a szervezet saját védő mikroflórájára, így éppen maga az antibiotikum okozhatja ezt a felülfertőződést (lásd opportunista és/vagy kórházi törzsek 2.6.4. AIDS és kórházi járványok…, 8.4.2. A tartós maszkhordás ártalmai c. fejezet).
• És erre tevődnek rá az egyéb gyógyszermellékhatások.

Meg kell érteni, hogy a már enyhe tünetek esetén alkalmazott drasztikus terápia – azzal a jelszóval, hogy ezzel megelőzhetik a súlyosabb állapot kialakulását – ebben az esetben egyszerűen téves és nagyon káros hozzáállás. Olyan, mint amikor előbb kezdünk azon gondolkodni, hogy hogyan fogunk hidat építeni, sőt el is kezdjük építeni, pedig még nincs is folyó a láthatáron, és talán nem is kerül később sem az utunkba. Bár ez túl enyhe analógia. Itt nemcsak az idő és a források pocsékolásáról van szó, hanem a betegek életének a veszélyeztetéséről. Az a tendencia, hogy sürgetik, hogy kibővítsék ezeknek a szereknek az indikációs körét (azt a betegségkört, amire javasolt adni), nagyon aggasztó irány. Még a sokkal súlyosabb influenzajárványok sem adtak erre soha okot eddig. Itt megint csak a vészhelyzet ürügyén történnek visszaélések a gyógyszerfejlesztésekkel és alkalmazásokkal kapcsolatban (5.1.8. Emberkísérlet?!… c. fejezet). Az emberkísérlet ez esetben is megállja a helyét, nem csak az oltások esetében. Már mindenféle szerrel próbálkoznak, és egyre szélesebb körben. Az egész történet egyre bizarrabb és kétségbeesettebb irányt vesz. Még rosszabb irányt…

Vajon nem éppen azért ilyen rossz a COVID-betegek prognózisa, mert félrekezelik őket? A fejezet elején idézett Dr. Claus Köhnlein, gyakorló orvos érthetően és igazi „ne árts” hozzáállással magyarázza el ezeket a kezeléssel kapcsolatos problémákat, és sajnos fején találja a szöget ezzel a kérdéssel kapcsolatban is: Ha a beteg rosszabbul lesz, sőt meghal éppen a drasztikus kezelés miatt, akkor persze hogy a COVID vitte el, hiába tettek meg mindent, hogy megmentsék. Ha viszont mégis javul, akkor az természetesen a gyógyszereknek és az intenzív terápiának köszönhető. (Az interjú itt található: Claus Köhnlein: A koronával, egy év után.) Eszembe jutnak a középkori orvosi kezelések: az érvágás, purgálás. Néha azért megmenekültek a betegek a kezelés ellenére is. Azok a szerencsések, akiknek elég szívós volt a szervezete.
A koronavírus-járvány valóban mindenre jó ürügy, és ez is egy újabb szerencsétlen helyzet, amiben utólag már nehéz lesz tisztán látni.

4.7.4. Szindémia és egyéb hipotézisek

Szindémia-hipotézis:

Ahogy láttuk az anomáliák sorában, a koronajárvány több szempontból is furcsán viselkedik: sokkal „válogatósabbnak” tűnik, mint a többi légúti vírus, lásd idősek és krónikus betegek, és a lecsengő járványhullám helyett valóságos cunamit produkál. Nem csoda, ha felmerül a kérdés, hogy mi ez? Talán nem is világjárvány? Erre jutottak a következő cikknek a szerzői is, amely az egyik legrangosabb orvosi lapban, a The Lancetben jelent meg. A közlemény magyar kommentárja szerint:

Ha nem olyan súlyos a járvány, mint amilyennek a hamis statisztikák mutatják (lásd előző fejezetek), vagy ha már védettek vagyunk (5.1.4. Immunitás, keresztimmunitás, nyájimmunitás c. fejezet), akkor feleslegesen vállalt kockázat és költség milliárdnyi ember beoltása! Ha ezen felül nem is járvánnyal, hanem szindémiával állunk szemben, nyilvánvaló, hogy krónikus betegségeket nem lehet járványügyi intézkedésekkel gyógyítani és megelőzni! Sőt, ami most történik, kifejezetten árt: Lásd egészségügy leépítése, átcsoportosítása (nem sürgősségi esetek hazaküldése, kezelések elmaradása…), megugró nem-COVID többlethalálozás, idős, beteg emberek beoltása egy melléhatásokkal és részben ismeretlen, súlyos kockázatokkal járó oltóanyaggal, és mindaz a további járulékos kár, amit az intézkedések okoznak (7. Ágyúval verébre… c. fejezet).

Az embólia-hipotézis:

A patológus szakma joggal kevesli a COVID-betegek boncolásának a számát, hiszen minden esetben perdöntő bizonyítékkal kell(ene) rendelkezni arról, hogy mi volt a halál valódi oka, mert csak így lehet a jövőre nézve és populációs szinten terápiás és népegészségügyi következtetéseket levonni. Ennek ellenére azért rendelkezünk némi patológiai tapasztalattal:

– írja Reiss és Bhakdi professzor. Mint minden esetben, itt is meg kell vizsgálni a tágabb összefüggéseket, hogy mi okozhatja ezt az elváltozást, azaz a tüdőerek elzáródását.

Az alább idézett olasz orvos, Stefano Montanari hipotézise nagyon is megfontolandó magyarázattal szolgál, és Bhakdi professzor is felhívta a figyelmet egy másik összefüggésre ezzel kapcsolatban: Az idős embereknél különösen fontos a rendszeres testmozgás, elkerülendő az alsó végtagok elégtelen vérkeringés okozta mélyvénás trombózisát, ami a tüdőembólia legfontosabb oka. Megint egy szomorú példája a szolgalelkű szűklátókörűségnek, még ha alapból jó szándék is vezérli. Nem sokat ér, ha végül a pokolba vezet, sőt:

Nem kell nagy tudomány hozzá, hogy a többit is kitaláljuk…

Ez az összegfoglaló remek példája, hogy hogyan hatnak egymásra – mint egy láncreakció – az egyes háttértényezők. Az, hogy az illetékesek nem engedték megvizsgálni ezt a hipotézist, egy újabb érthetetlen mulasztás. Pedig rengeteg életet menthettek volna meg vele. Pláne, hogy mind a szindémia-hipotézis, mind a 2.6.1. COVID–19 és életkor c. fejezetben idézett cikk megerősíteni látszik ezt a hipotézist:

Montanari doktorék esete is jól példázza, hogy az összes szakembert, akinek a jóslatai kezdenek sorra beigazolódni, mind lesöpörték, lejáratták. Ez is egy intő jel, hogy kinek higgyünk, és kinek ne (5.3.1. Független, pártatlan…hiteles?, 9.2.2. Minőséget keress, és találsz, azaz kire érdemes odafigyelni c. fejezet).

4.7.5. Összegzés – A többlethalálozás lehetséges okai

Első kérdés: Valóban több a halott? (Fontos, hogy először is rugaszkodjunk el a szenzációhajhász médiahírektől! Mert az első hullám esetében még a több halott sem volt igaz.) Ilyenkor az összképet, az összhalálozást kell nézni, hogy valóban kiugró-e, amit látunk, hogy voltak-e ilyen kiugrások máskor is, és mi okozta azokat. Ha tényleg több a halott, drasztikusan több? Annyira, hogy igazolja a súlyos, pusztító világjárvány jelenlétét és a példátlan mértékű korlátozó intézkedéseket és oltáskampányt?

Azt látjuk, hogy ősz vége óta sajnos tényleg megnőtt a halálozás. Bár egy valódi gyilkos kórhoz képest nem drasztikusan, de azért nem túl megnyugtató a helyzetkép. Majd utólag derül csak ki, hogy a szokásos téli csúcs a többlethalálozásban idén rosszabbnak bizonyul-e, mint a korábbiak. Ha igen, a második kérdés: hogy mennyivel, és ténylegesen mi okozta ezt a többlethalálozást? Részben volt szó róla, de most, hogy már gazdagabb a képünk a COVID-anomáliákról, vegyük sorra a lehetséges okokat:

1. Valóban közvetlenül a COVID–19 gyilkol;
2. Nem közvetlenül a betegség gyilkol, hanem a helytelen kezelés és az oltások (4.7.3. Túl korai, túl drasztikus terápia, 7.1.8. SHS – „egy elfeledett világjárvány” és az 5.1. fejezet az oltásokról);
3. Szezonális légúti (influenza és társai) járvány van, mint mindig, de a SARS-CoV-2 PCR-teszt, illetve a COVID–19 „felpuhított” esetbesorolási gyakorlata és a halálozások regisztrációja most mindent visz. Mivel a 2019-2020-as influenzaszezon az elmúlt öt év legenyhébb szezonja volt, ezért várható volt, hogy jön egy súlyosabb szezon, ami sajnos áldozatul ejti azokat, akiket az elmúlt évben megkímélt. Ehhez adódik hozzá, hogyha valóban
4. érvényesül a járványgörbé(k!) ellaposítása, a palacknyak-effektus, akkor az egy éve éheztetett vírusok (az influenza is!) bedurvultak, és kénytelenek „trükkösebb” mutánsokkal is fellépni,
5. amit a tömeges oltások nem várt és súlyos következményei is fokoznak: 5.1.8. Emberkísérlet?!… c. fejezet;
6. Most „érett be” az egy éve tartó járulékos veszteséghullám! Az elemzések szerint tavalyhoz képest 25%-kal megemelkedett a NEM COVID-halálozás! Gondoljunk vissza például arra az elképesztő és példátlan intézkedésre, hogy

7. Az átszervezett egészségügy, az átcsoportosított források (személyzet és pénz) miatt még azok sem kapnak megfelelő ellátást, akikért az egész történik: a „kovidosok” (karantén COVID-osztályok áldatlan állapotai, ahol kevés a személyzet, hiányos a felszerelés (7. Ágyúval verébre… c. fejezet);
8. Önbeteljesítő jóslat?! Mert egy éve sulykolják, hogy jön a még súlyosabb második (most már harmadik) hullám, és az emberek pánikban vannak, és a félelem bizony öl (6.2.2. Félelemkeltés és pszichoszomatika c. fejezet);
9. Egyéb okok és háttértényezők…?
10. És mindezek együtt vagy bármiféle kombinációban?

Az élet bizony összetett, még akkor is, ha igyekszünk tudományos módszerekkel és széleskörűen feltárni az ok-okozati összefüggéseket. Hát még ha nem is igyekszünk… Így vajon megtudjuk-e valaha is az igazságot?!

4.8. Keress, és nem találsz – A „pár(t)atlan” magyar vizsgálat

„Az ország egészségügyi egyetemei a nemzet őrszemei, ezért vállaltuk magunkra ezt a feladatot.”
Merkely Béla, a Semmelweis Egyetem rektora

4.8.1. H-UNCOVER – „Reprezentatív felmérés a koronavírus elleni küzdelemben”

Egész „oknyomozó” kutakodásom alatt motoszkált bennem a gyanú: nem létezik, hogy egy ilyen jelentőségű(nek titulált) világjárvány esetében nem történt egyetlen rendes, reprezentatív felmérés sem a helyzet feltérképezésére! Ezért célzottan rákerestem a neten. És megtaláltam! Méghozzá egy magyar vizsgálatot! (Nem garantálhatom, hogy nincsen másik ilyen vizsgálat, de ezt az egyet megtaláltam.) Legalábbis sajtóközleményeket a vizsgálatról. Az eredeti tudományos publikációt ugyanis (furcsa módon) magyar nyelven nem találtam meg, sem utalást arra, hogy hol lehetne tanulmányozni az eredményeket. Ezért további kutatásra volt szükség, hogy a forráscikkre is rátaláljak. Íme:

4.8.2. Szemelvények a sajtóközleményekből

A 2020. május 1. és május 16. között zajló vizsgálat főbb eredményei és következtetései a hazai közönség számára, azaz magyar nyelven tehát csak sajtóközleményekben, illetve a KSH és a Semmelweis Egyetem honlapján találhatók meg. Íme néhány mondat ízelítő gyanánt. (Egyelőre csak idézek a közleményekből. Az eredmények és a következtetések részletesebb bemutatása és a saját – alternatív – következtetéseim a következő fejezetekben találhatók.)

2020 végéig több mint 3 000 000 – ki tudja milyen szisztéma szerinti – COVID-tesztet végeztek Magyarországon. Ez a teljes lakosság majdnem egyharmada! Tudjuk, hogy a PCR a legdrágább teszt. Ennek az árából sok mindenre telt volna, de ha már a „COVID mindent visz”, akkor telt volna az ígért újabb országos reprezentatív vizsgálatra.

Azonban a Semmelweis Egyetem saját honlapján olvasható ígéret ellenére, mely szerint – „a magyar egyetemek kutatói és orvosai az átfogó keresztmetszeti vizsgálatot legalább két alkalommal a járvány lefolyása során megismétlik” –, nem lett újabb felmérés. Bizonyára nem volt rá szükség, hiszen túl vagyunk a járványon. Nem? Különben is „minden élet számít”, tehát sokkal fontosabb, hogy a lehető legtöbb fertőzöttet kiszűrjék. Azóta sikerült is megduplázniuk a tesztek számát! (Sajnálom, hogy ironikus a felhang.) Mindenesetre elgondolkodtató, hogy miért nem ismételték meg a vizsgálatot.

4.8.3. A publikáció eredményeiből és következtetéseiből

Most pedig lássuk az eredeti tanulmányt.

Mivel a sajtóközleményekkel szemben a GeroScience cikk tudományos publikáció, részletes módszertannal és eredményekkel, érdemes ezeket szakmai szemmel górcső alá venni. (Elgondolkodtam, hogy vajon miért ebben a folyóiratban jelent meg ez a cikk…, de már vissza is szívtam.) Mutatom inkább az eredményeket. Az első figyelemre méltó bekezdés a következő:

„Population estimate” – ez a kifejezés nagyon fontos. Azt jelenti, hogy nem a mintában talált valódi esetszámokat hasonlították össze, hanem a lakosságra vetített („felszorzott”), becsült esetszámokat! Az előbbi ugyanis nagyon kicsinek bizonyult: hiszen csak 70 fő, azaz a minta 0,56% lett tesztpozitív, akik közül 37-nek (alig több mint a felének) volt egyáltalán tünete. Vajon az eredeti számokkal is szignifikáns (= statisztikailag jelentős) lett volna a különbség?

Ugyanez a kérdés vonatkozik az összes következtetésre, pláne hogy a valós esetszámok még tovább zsugorodnak az egyes tünetekre lebontva, ahogy az alább részletezett táblázatból látszani fog. Például:

Az pedig végképp merész kijelentése a sajtóközleményeknek, hogy „A kérdőívekre adott válaszokból kiderült az is, hogy a szaglás és az ízérzékelés elveszítése a Covid-19 betegség specifikus tünete, ahogyan a testszerte jelentkező izomfájdalom is.” Ezt éppen maga a vizsgálat cáfolja meg: ezek a tünetek egyáltalán nem specifikusak a COVID–19-re, ahogy az alábbi lista, illetve a 4.8.4. Nézzünk az adatok mögé! c. fejezetben szereplő táblázata mutatja. (Tévedés ne essék, nem azt cáfolom, hogy a szaglás- vagy ízvesztés ne lenne tényleg gyakoribb a COVID–19 esetében, mint például a többi megfázásos betegség esetében. Lehet, hogy így van. Hanem azt szeretném jelezni, hogy hasonlóan a többi jelenséghez, ez esetben is rögtön mindenki a COVID-ra „ugrik”, pedig bármi más is lehet a háttérben).

Azért tettem ide ezt a hosszú listát, hogy szemléltessem, a szaglás- és ízérzékelés csökkenését egy sor gyakoribb és ritkább betegség is okozhatja.

Visszatérve a H-UNCOVER vizsgálatra, a tesztpozitív esetek száma tehát annyira kicsi, hogy az eredmények torzíthatnak, és hibás következtetésekre vezethetnek. Erre egy statisztikus adhatja meg a választ, de én egyáltalán nem tenném rá a fejemet, hogy a publikáció kijelentései maradéktalanul megállják a helyüket.

Lássuk, milyen kérdéseket vet fel ez az állítás:

Ad 1) Az időben bevezetett hathatós intézkedések valóban csökkenthetik egy járvány terjedését, csakhogy ez esetben erre semmilyen bizonyíték nincsen, mert (köszönhetően a járvány mindennemű szisztémát és tudományos alapot nélkülöző követésének és az újradefiniált esetregisztrációnak) fogalmunk sincsen, hogy mekkora volt a valós morbiditás és mortalitás, illetve mennyire volt fertőző a vírus. Az alacsony IgG-pozitivitás mindenesetre valóban arra utal, hogy nagyon kicsi arányban érte el a fertőzés azt a szintet, ami mérhető antitesttermeléshez vezetett. Ennek viszont megint csak több magyarázata is lehet, például:

• Sok volt az enyhe vagy tünetmentes fertőzés, azaz a járvány nem volt súlyos és/vagy a lakosság már valóban rendelkezett védettséggel (részletek a 5.1.4. Immunitás, keresztimmunitás, nyájimmunitás c. fejezetben);
• Nem is volt számottevő koronavírus-járvány: akár a fertőzés terjedése ellen bevezetett intézkedéseknek köszönhetően (bár ezt erősen megkérdőjelezi a következő, Ad 2. pont), akár mert eleve nem is volt veszély. Valójában nem tudjuk, hogy mekkora lett volna az esetszám bármiféle intézkedés nélkül. (Közvetve némi fogalmunk mégis lehet róla, lásd később).
• Ezek és további – felderítendő – tényezők együttes hatása?

Bármilyen rosszul is hangzik, de a magam részéről a következőket gondolom: Tekintve a lakosság jelenlegi népsűrűségét és általános egészségi állapotát, illetve azt, hogy az emberek mennyire hevenyészve tartották be az egyébként is logikátlan és kétes hatékonyságú védelmi intézkedéseket:

Ad 2) A H-UNCOVER reprezentatív felmérés saját maga mutatja meg, hogy a „kiváló” óvintézkedések ellenére 2020. március 1. (eddig a dátumig visszamenőleg kérdezték ki a vizsgálat résztvevőit, hogy milyen tüneteik voltak) után a lakosság több mint 40%-a elszenvedte a szokásos nátha- és influenzaszezon tipikus tüneteit, a súlyosabbakat – láz, fájdalom, légszomj… – is ideértve (következő, 4.8.4. Nézzünk az adatok mögé! c. fejezet).
Ezt egyébként az ÁNTSZ influenzaszolgálat 2020 tavaszi jelentései is megerősítik (lásd következő fejezet). Ami mégiscsak arra utal, hogy nem az intézkedéseknek köszönhető az alacsony SARS-CoV-2 átfertőzöttség, pontosabban a tüneteket is okozó alacsony átfertőzöttség.

4.8.4. Nézzünk az adatok mögé!

Ezt a táblázatot a GeroScience-ben megjelent H-UNCOVER tanulmányban szereplő adatok és táblázatok alapján állítottam össze. (Az eredeti adatbázisban szerepelt egy harmadik csoport is. Ezt a 68 főt kivettem, mert zavarták a képet: ugyanis ennél a 68 személynél ugyan negatív volt a PCR-teszt, de nem készült ellenanyag-vizsgálat. Az összehasonlítás a tesztpozitív és a tesztnegatív esetek között releváns, és a GeroScience publikációban is őket vetették össze.) Tehát a teljes mintának 10406 főt tekintettem (10447-68). Ebből a 10406 személyből 70-nek (0,67%) lett legalább az egyik tesztje pozitív, és 10336-nak (99,3%) lett mindkét tesztje negatív. Összesen 4443 főnek, azaz a teljes minta 42,98%-nak volt valamilyen tünete 2020.03.01 után (ez az arány a 68 fővel együtt is majdnem ugyanakkora: 42,79%). Ez a 4443 személy jelenti a valódi, tünetekkel rendelkező betegeket. Méghozzá a tüneteik lefedik a teljes COVID-tünet palettát. Ami azt jelenti, hogy egyik tünet sem tekinthető COVID-specifikusnak, hanem általában a szezonális légúti járványok (nátha vagy influenza) szokványos tünetei, és persze más betegségek is okozhatják őket. Ezt mi sem bizonyítja jobban, minthogy ennek a 4443 személynek a tüneteit csak 37 esetben, azaz 0,83%-ukban okozhatta a SARS-CoV-2 vírus (nekik volt pozitív a PCR vagy az ellenanyagtesztje). Azért írtam, hogy okozhatta, mert még ez sem bizonyított, csak feltevés, hiszen ez egy utólagos „diagnózis”. Annál is inkább, mert nem zárták ki, hogy jelen volt-e más légúti vírus, egyéb kórokozó, és hogy magyarázhatta-e a tüneteket más betegség. A minta 43%(!)-nak volt valamilyen krónikus betegsége: magas vérnyomás, szívbetegség, cukorbetegség, krónikus tüdő-, vese- vagy májbetegség, rosszindulatú daganat, immunhiány. A többi (4443-37=) 4406 (99,17%) betegnél tehát valószínűleg nem a COVID okozta a tüneteket. Vajon micsoda? Gondolom, többek között a szokásos, évek óta velünk élő, szezonális járványokat okozó vírusok.

Mi a helyzet a COVID-ra utaló(!) tünetekkel? Ahogy írtam, a teljes lakosságra vetített, „felszorzott” mintán végzett statisztikai elemzéssel találtak olyan tüneteket, amelyek gyakoribbnak bizonyultak a tesztpozitív személyek között, de nem tudjuk, hogy szignifikáns (jelentős) lenne-e ez a különbség az eredeti esetszámokon is. Másrészt nézzünk rá az eredeti és kézzelfogható, valós mintára, hogy mit olvashatunk ki belőle:

Van 4443 konkrét, különböző tünetekről panaszkodó vizsgálati személyünk. Ebből összesen 4406 ember SARS-CoV-2 tesztnegatív, azaz nagy valószínűséggel nem volt kovidos, mégis elszenvedte a következő tüneteket: 817 fő testszerte jelentkező izomfájdalmakat, 425 fő légszomjat, 758 hasmenést, 261 szaglás és ízlelésvesztést, 233 lázat és 1609 köhögést. Illetve van 37 tesztpozitív, valószínűsíthetően kovidos személy: 12, 6, 10, 12, 3 és 13 fő ugyanezekkel az imént felsorolt tünetekkel.
Adja magát a kérdés: Ha a 4406 nem kovidos személyt is „felszorozzuk” lakosságarányosan, akkor hány olyan betegünk lesz, aki szenvedett ezektől a tünetektől, és nem a COVID–19 miatt? Felszoroztam, és beírtam őket a fenti táblázatba (ez eredetileg nem szerepelt benne). Lássuk: 2020 tavaszán (03.01. és 05.16 között) összesen 3,5 millió, azaz több mint százszor annyi COVID-tesztnegatív embernek volt tünete a felszorzott cc. 30 ezer COVID-tesztpozitív személyhez képest.

Még egy fontos megállapítás, hogy a PCR és/vagy IgG tesztpozitív személyek közül alig több mint a felének (37/70=53%) volt bármilyen tünete. Ez azt mutatja, hogy:

Tehát az első hullám elemzése alapján azt látjuk, hogy igen kicsike COVID-jéghegyről van szó, ami a látható részét illeti. A fertőzések zöme nem látható, nincsen jelentősége, ahogy egy sor egyéb fertőzéssel sem törődünk. Egyre tisztábban látszik, hogy a könyvemben részletezett COVID-anomáliák szükségesek ahhoz, hogy ez a vadmacska oroszlánnak látsszon (legalábbis, ami az első hullámot illeti).

Az is hozzátartozik a képhez, hogy bármilyen jól megtervezett még egy egyébként reprezentatív vizsgálat is, sokkal kevesebb valódi következtetést vonhatunk le belőle, ha az adatokat retrospektíve vesszük fel, azaz a múltra vonatkozó történéseket elemzünk. Ezért hangsúlyozom újra és újra, hogy mekkora mulasztás, hogy nem vetették be azonnal és „realtime” az influenza figyelőszolgálatot a koronavírus-járvány reprezentatív(!) követésébe.

4.8.5. A vizsgálat következtetései

A H-UNCOVER országos reprezentatív vizsgálat alapján az „első hullám” során a SARS-CoV-2 vírus elenyésző mértékben, a 14 éven felüli magyar lakosság 0,67%-ban (a szokásos 100 000 lakosra vetítve cc. 670 embernél) jelent meg kimutatható módon (ellenanyagteszttel!), azaz járványügyileg releváns mértékben. Tüneteket pedig még ennél is kevesebb, 0,36%-ban (100 000-ből 360 esetben) okoz(hat)ott. (Azért a feltételes mód, mert visszamenőlegesen vizsgálva, és korrekt differenciáldiagnosztika nélkül nem bizonyítható az ok-okozati kapcsolat.) Ha a ténylegesen betegek számát nézzük, akkor a szokásos szezonális influenzaszerű tüneteknek szintén elenyésző, kevesebb mint 1%-ában lehetett(!) kóroki szerepe (37/4443), azaz csak minden 120-dik betegnél.

A vizsgálat arra jutott, hogy a kicsi átfertőződés a hatékony intézkedéseknek volt köszönhető. Ha ez így lenne, akkor láthatóan lecsökkent volna az összes influenzaszerű megbetegedés száma is: A vizsgálat eredményei azonban azt mutatják, hogy az intézkedések ellenére, azok bevezetése után a minta 43%-nak (4443/10406), a teljes lakosságra kivetítve 3,5 millió 14 éven felüli embernek voltak olyan szezonális influenzaszerű tünetei, amelyek minden évben, így most is megjelentek. Ez a szám még nagyobb lenne, ha a gyermekeket is vizsgálták volna, ugyanis a szezonális járványok átlagosan kb. 25%-át a 14 éven aluliak szenvedik el. (A rend kedvéért hozzá kell tenni, hogy ez a 3,5 millió azt mutatja, hogy ennyi embernek volt tünete, amelyek egy részét (láz, hányás, hasmenés, fejfájás) bármilyen más – nem légúti – betegség is okozhatta, és azt sem jelenti, hogy ezek a tünetek olyan súlyosak voltak, hogy orvosi ellátást igényeltek!)

A fenti alternatív következtetést az influenza figyelőszolgálat is alátámasztani látszik. A szokásos influenzajárvány-görbék szépen mutatják, hogy évről évre milyen jellegzetes és szabályos lefolyást mutat a fertőzéshullám. A különbség abban van, hogy előbb vagy később tetőzik, illetve hogy milyen súlyos az adott szezon. Az intézkedések mindenesetre nyilván nem tesznek kivételt a különféle kórokozókkal, így az influenzajárványra is hatással kellett volna legyenek, tehát látszaniuk kellett volna a járványgörbén. Csakhogy a tavalyi görbe intézkedéseket követő lefutásán ez egyáltalán nem mutatkozott, ahogy a 4.6.1. Az influenza „kiszenvedett” c. fejezetben látható az Influenzajárványok Magyarországon… c. grafikonon.

A 2019-2020-as szezonban még pontos és részletes influenza regisztráció történt. A járványgörbe lefutása azt mutatja, hogy az intézkedéseket követően még javában a járványküszöb (15 000 beteg/hét!) felett volt az orvoshoz fordulók száma, és a hullám a szokásos ívben csökkent le a szezon végére. A vizsgálat tehát azt a sajnálatos tényt is feltárta, hogy a járvány terjedése elleni intézkedések korántsem olyan hatásosak, mint remélték, és mint amilyennek beállítják, hiszen nem okoztak látható hatást a szokásos szezonális légúti megbetegedésekre. Ugyanakkor az intézkedések óriási mértékű másodlagos veszettséggel jártak, amelynek az utóhatásait még évekig nyögni fogjuk.

A 2020. tavaszi influenzaszezon a szokásosnál is enyhébb volt (az elmúlt 5 év legenyhébb szezonja!), de ennek nincsen köze a korlátozásokhoz, mert a szezon az intézkedések bevezetése előtt tetőzött. A 2020. őszi influenzaszezon jóval súlyosabban indult, mint a 2019-es. A korlátozások ellenére?! Azután gyakorlatilag eltűnt. Hurrá, a korlátozásoknak köszönhetően! A COVID viszont beerősített. A korlátozásoknak köszönhetően (hoppá, elszóltam magam), szóval akarom mondani, a korlátozások ellenére?! Vagy hogy is van ez?

Hát, ez esetben sem akar összeállni a kép. Sehogyan sem. Találgatások, hipotézisek… De hát éppen erről kellene szóljon a tudomány, hogy ezeket objektíven megvizsgálja. Az élet bonyolult, a dolgok összetettek, és nagyon sok tényező befolyásolja, hogy egy jelenséget hogyan magyarázunk.

4.8.6. H-UNCOVER összegzés

Mint minden tudomány, a statisztika is csak egy eszköz: lehet jól és rosszul, és lehet jóra és rosszra is használni.
A szerző megjegyzése a H-UNCOVER vizsgálat kapcsán

Keress és nem találsz, vagy mást találsz, mint amit szerettél volna? Ha röviden összegeznem kellene, akkor a vizsgálat eredménye, hogy nincsen eredménye. Influenzajárvány és betegek voltak 2020 tavaszán, COVID–19 első hullám azonban nem. Azaz a szerzők szerint az intézkedések megakadályozták (habár az influenzát és a többi szezonális légúti fertőzést nem!). Érdekes…

Ne feledjük azonban, hogy egy tudományos vizsgálat esetében a negatív eredmény is eredmény! Ha szerényen erre jutottak volna a szerzők is, és levonják az ennek megfelelő következtetéseket, és nem próbálnak elenyésző, többé-kevésbé igazolt esetszámból kihozni valami nagyszabásút, továbbá ha kimarad a cikkből és a sajtómegjelenésekből a kormánypropaganda és az öntömjénezés, akkor ez egy nagyon hasznos cikk is lehetne. Egy nagyon fontos adalék a COVID-ügyhöz.

Így azonban sajnos Kilóg a lóláb? … (5.2. fejezet) jellege van a dolognak, azaz azt sugallja, hogy talán azért „rejtőzött el” az eredeti tanulmány a hazai laikus és szakmai közönség elől, mert kiderült volna, hogy meztelen a koronás király? Az eredmények – azaz a rejtőzködő első hullám – tükrében ugyanis elég nehéz lett volna már nyáron egy második, sokkal súlyosabb hullámmal rémisztgetni a magyarokat.

Az egyébként jól megtervezett és egyedülálló vizsgálat mintapéldája annak, hogy hogyan lehet a statisztikai adatokat úgy kezelni és interpretálni, hogy azt hozzák ki belőle a szerzők, amit akarnak.

Már csak ezért is kíváncsian vártam/várom a H-UNCOVER folytatását. Most aztán tényleg ideje lenne érdemben vizsgálni az egy éve tartó járványt. Igazán kulcsfontosságú lenne tudni, hogy hogyan állunk. Pláne hogy az első hullám cc. 8000 „fertőzöttje” és párszáz halottja után a második hullám tetőzésekor, 2020. végén már 320 ezer esetnél és 9500 halottnál tartottunk! Vagy éppen ez a bökkenő? Rizikós lenne, ha egy korrekt vizsgálattal „véletlenül” nem sikerülne ezeket a számokat alátámasztani?

4.9. Összegzés – Fekete doboz

4.9.1. A CFR

Több mint egy évvel a járvány kezdete óta a következő képet látjuk a koronavírus-járványról. A hivatalos jelentések szerint ezidáig (2021. április közepe, amikor lezártam a könyv tartalmi részét és nekiláttam az utómunkáknak), Magyarországon az összes „fertőzöttek” száma kb. 710 000-re, a COVID-nak minősített halottak száma pedig kb. 23 000-ra emelkedett. „Harmadik hullám” címszó alatt „tomboló járványról” beszél a média. Nézzük meg az anomáliák tükrében, hogy mit takar ez a tomboló járvány:

Ahogy láttuk, az esetjéghegyünk alul-felül egy fekete doboz, ezért kénytelen vagyok megint csak az influenzajárványok arányaival kalkulálni. Először is hozzá kell tennem, hogy most eltekintek attól, hogy a PCR-technológiának köszönhetően ez a jéghegy leérhet akár az óceán fenekéig is, hiszen kellő ciklusszám segítségével még a motorolaj is kovidos lehet, illetve a 4. fejezetben leírt anomáliák – az ok-okozat bizonyítékok, differenciáldiagnosztika stb. – hiányától. Másodszor, az alábbi kalkuláció csak egy próbabecslés arról, hogy milyen megbetegedési és halálozási nagyságrendek jönnek ki a hivatalos esetszámokból, ha azokat az anomáliák tükrében legalább részben korrigálni próbáljuk. Ugyanis tudjuk, hogy ennek az esetszámnak a keletkezése mindennemű rendszerességet (reprezentativitást) nélkülöz, azaz alkalmatlan bármiféle rendes elemzésre.

Tehát ha ezt a papírforma 700 000 esetet tekintjük a teljes jéghegynek, akkor ennek kb. a negyede, azaz 175 000 lehetett valódi, tünetekkel rendelkező beteg! Ami a halottakat illeti, Müller Cecília több alkalommal is közérthetően elmagyarázta, hogy a halottak 3%-a tekinthető valódi COVID-halottnak, tehát a 23 000 halottból 690 főnek nem volt más betegsége. Ehhez is hozzátéve a teljes 3. és 4. fejezet tartalmát, azazhogy nem tudjuk, hogy valódi kovidosok és nem álpozitív esetek voltak, és az is könnyen lehet, hogy a túl drasztikus terápia és/vagy kórházi felülfertőződés vezetett a halálukhoz stb., nem beszélve a pszichológiai tényezőkről (6.2.2. Félelemkeltés és pszichoszomatika c. fejezet).

Mégis a hazai járványhelyzet talán egyetlenegy többé-kevésbé használható adata, hogy az összes halott 3%-a tekinthető valódi COVID-halottnak. A halottakat ugyanis nem lehet nem észrevenni, őket még a legsúlyosabb egészségügyi állapotok között is rendesen számon tartják (legalábbis eddig így volt). Ahogy írtam, a 700 000-es PCR-pozitív esetszámot azonban úgy kell kezelnünk, mint egy mindennemű rendszert teljes mértékben nélkülöző tesztkampány eredményét. Magyarán fogalmunk sincsen az esetjéghegy egyetlen egy elemének a valós méretről sem.

Ennek ellenére megkockáztatok egy CFR (case fatality rate), azaz halálozási arány számolást a fenti eredményekkel: 690/175 ezer = 0,0039, azaz 0,4%, azaz 4 ezrelék! Tehát 1000 betegből 4 hal meg.

Amíg az első hullám esetében a média 3-4%-os, sőt még magasabb halálozási arányokról beszélt, addig Bhadki professzor a könyvükben a következőket írja:

A másik jelenség, amit itt összegeznék, az az életkor kérdése: „Egyre fiatalabbak a betegek… a betegség egész családokat tarol le!” – szól a már ismert, rémisztő állítás Szlávik doktor szájából. Mielőtt ezt is megvizsgálnánk közelebbről, először hadd említsek meg egy egészen magától értetődő magyarázatot erre a jelenségre. Ezt Dr. Geert Vanden Bossche, nemzetközileg elismert vakcinaszakértő is elmagyarázza, akit az oltásokról szóló 5.1. fejezetben többször is idézni fogok: Minden természetesen lefutó járvány a második hullámban „átugrik” a fiatalabb célpontokra. Ugyanis az első hullámban a vírus már megfertőzte az adott populáció legesendőbb tagjait (idősek, betegek), és sajnos el is ragadta azokat, akik nem tudtak felülkerekedni a betegségen. A következő hullámban kénytelen a vírus újabb áldozatok után nézni, mivel (elnézést a drasztikus hasonlatért) a könnyű préda már elfogyott. És ez esetben se dőljünk be az ijesztgetésnek, ez a tendencia nem jelenti azt, hogy valóban teljes családokat „tarol le”, irt ki, és hogy tömegesen viszi el a fiatalokat, ahogy azt mindjárt látni fogjuk. (A képet tarkítja az immunvédekezés olyan sajátossága is, amit túl bonyolult lenne itt elmagyarázni, de akit érdekel, az Olvasnivalók fejezetben megtalálja Dr. Vanden Bossche előadásának, illetve tanulmányának a hivatkozását.)

Ez a jelenség egyébként megint csak szélesebb perspektívában értékelendő. Normális esetben a vírus nemcsak a saját, kellő mértékű szaporodását biztosítja, de egyben a saját túlszaporodását is megakadályozza: ugyanis ahogy kerülnek sorra a fiatalabbak, úgy lesz egyre teljesebb a védettséget szerzők köre. Így vezet el egy járvány természetes(!) lefolyása (maximum két-három hullám után) a hőn óhajtott nyájimmunitáshoz. De erről bőven lesz szó az oltásokról szóló 5.1. fejezetben.

A „harmadik hullám alatt, a 2021. április 9-én bejelentett áldozatok között volt egy 14 éves lány is, ő a járvány eddigi legfiatalabb áldozata, valamint egy 8 hónapos, szintén koronavírusos csecsemő is felkerült az elhunytak listára, viszont az ő halálát nem a koronavírus, hanem vérmérgezés okozta” – tudjuk meg a Wikipédiától, amely naprakészen közli a kormány hivatalos statisztikáit. Az általam részletesen elemzett adatok idejéig (2.6.1. COVID–19 és életkor c. fejezet), azaz január 10-ig két 20 év alatti (egy 19 és egy 18 éves) áldozatot regisztráltak. Ez mostanra hét főre nőtt. Már látom is lelki szemeimmel a szenzációhajhász szalagcímeket: „Már csecsemőket is öl az új koronavírus!” „A 20 év alatti áldozatok száma háromszorosára nőtt!”

Láttuk az USA-ban elérhető korcsoportadatok alapján, hogy az influenza áldozatok 1,4%-a 17 év alatti gyerek. Nem tudjuk, hogy a fenti 7 fiatal „tiszta” COVID-halott-e, azaz hogy a Müller Cecília-féle 3%-ba tartozik-e. Lehet, hogy egyikük sem, de még ha úgy vesszük is, hogy mind azok voltak, akkor is a 690 valódi COVID-halottal számolva az ő arányuk a következő (a korrekt összehasonlítás kedvéért viszont azt a két főt, akiről tudom, hogy idősebb volt 17 évesnél, levonom): 5/690=0,007, azaz 0,7%, éppen a fele az USA influenza adatoknak. Ez a kétszer annyi, az influenza áldozatául esett gyermek mégsem került soha a címoldalra, a többi, járványokban és egyéb betegségekben idő előtt meghalt ki tudja hány millió gyermekkel egyetemben (6.1.4. Kettős mérce… c. fejezet).

Ami pedig a halottak átlagéletkorát illeti, a harmadik hullámban a 2020.12.29-i 75,6 évről 74,4 évre csökkent, ami nem nevezhető érezhető különbségnek.

Tudom, mindig sokkal megrázóbb a fiatalabbak halála, de ha így van, akkor rázzon meg a valóban megelőzhető, fiatalok tömegeit érintő halálok, mint például az öngyilkosság, hogy csak egyet említsek, ami valóban tragikus képet mutat a korunkról, és amin szintén sokat rontott a koronavírusjárvány-helyzet.

Hozzá kell tenni, hogy ezek a halálozási statisztikák is fenntartással kezelendők. Viszont akármi is okozza ezeket a haláleseteket, a romló tendencia akkor is aggasztó.
Az a magyar nép, amely az elmúlt években azon aggódott, hogy fogy a nemzet, most önmaga asszisztál a saját pusztításához. Persze minden bizonnyal abban a tudatban, hogy mint mindig, ártatlan áldozata a körülményeknek: ez esetben a súlyos járványnak. Petőfi óta reménykedünk benne, hogy „a magyar név megint szép lesz, méltó régi nagy híréhez” . Itt az ideje felelőséget vállalni, azaz felnőni ehhez a feladathoz (9.3.4. A gyermekkornak vége?! c. fejezet).

4.9.2. EBM & COVID, avagy vizet prédikál…

„Reméljük, hogy a tudomány, a tudósok, a bizonyítékokon alapuló orvoslás győz, a józan ész győz a sok-sok eltévedt információ között.”
Müller Cecília, országos tisztifőorvos - koronavirus.gov.hu

„Remek elgondolás! És mikor vezetjük be a gyakorlatba?” – kívánkoznak ide egy remek tudós, Jaque Fresco találó szavai. A fenti összegzés után lássuk címszavakban, hogy a bizonyítékokon alapuló orvoslás (EBM=evidence based medicine), az ok és okozati kapcsolatok mennyire teljesülnek a koronavírus-járvánnyal kapcsolatos alábbi területeken:

• epidemiológiai és statisztikai irányelvek, módszertan?
• a klinikai kép, a tünetek okának tisztázása, differenciáldiagnosztika?
• kiegészítő laborvizsgálatok: ellenanyagtesztek, vírusizolálás és vírustenyésztés, egyéb kórokozók a háttérben?
• a halál okának bizonyítása: boncolás, kórszövettan?
• a komorbiditás, háttértényezők széles körű és reprezentatív elemzése?
• a kezelési protokollok alkalmassága, eredményessége és mellékhatásai?
• oltások indokoltsága, oltóanyagok bevizsgálása, kockázata, oltási szövődmények monitorozása?
• az intézkedések költséghatékonyság elemzése a populációs szintű hatások vizsgálatára és jövőbeli alakulásának az előrejelzésére?
• a hippokratészi eskü betartása egyéni és társadalmi szinten?

Szlávik János fenti szavait már tényleg jól ismerjük. Müller Cecíliától és a többi oltásra buzdító szakembertől is rendre azt halljuk, hogy győzködnek: Bízzunk a szakemberekben, a tudományban, a bizonyítékokon alapuló orvoslásban. Bízzunk?! Ha nem lennének ennyire hiteltelenek, ha az emberek nem veszítették volna el ennyire a bizalmukat, talán nem kellene ezt ennyit bizonygatni, és nem ütköznénk mindegyre olyan megnyilvánulásokba, hogy hogyan lehetne rávenni a magyarokat az oltásra. Nem csoda, hogy az emberek ellenállnak, és nem szívesen bízzák az életüket ilyen szakemberekre. Ez a helyzet és Müller Cecília a fejezet elején idézett karácsonyi üdvözlete nemcsak elkeserítő, de felháborító is: Amikor a szájukra veszik a „bizonyítékokon alapuló orvoslás” kifejezést, enyhén szólva is vizet prédikálnak, azaz még egyszer:

4.9.3. Ne keress, és nem találsz!

Ezt a címet adtam ennek az egész fejezetnek, a járványhelyzet 4. mozgatórugójának. És még tovább is mehetünk: Ha nem tetszik, rejtsd el, amit találtál. És írd elő, hogy azok se nézhessék meg, akiknek esetleg az eszükbe jut, és lehetőségük volna rá. Lásd orvosok, akik azt válaszolják, ha reklamálsz, hogy „nem ez a protokoll”. Ne javasold a használatát: lásd boncolás. Nem feltétlenül tiltott, de ha a Koch intézet is ezen az állásponton van, az már nyomós érv a követésére.

Nem tesz jót az emberi léleknek, ha mindenütt rossz szándékot feltételez, de erre részletesen visszatérek a 5.5.2. Válaszok hiánya, paranoia, konteó c. fejezetben, mert fontos téma. Nem jó „paranoid üzemmódra” berendezkedni, szoktam mondogatni. Fontos, hogy megőrizzük a pozitív hozzáállásunkat. De ha egy történet ezer sebből vérzik, mint a COVID-ügy, akkor nem csoda, ha az emberek nem értik, és válaszokat várnak.

A 2020 tavaszi „első” és az ősszel kezdődő „második hullám” alapján a következő kérdéseket tehetjük fel:

• Mi magyarázza, hogy a koronavírus kivételt tesz a fiatalokkal? Mi védi meg a gyerekeket? Hiszen közöttük is vannak krónikus betegségben szenvedők, az általános iskolák mostanáig nyitva voltak, és 6 éves kor alatt maszkot viselniük sem kötelező. Vagy fordítva: mi magyarázza, hogy a többi légúti vírussal ellentétben az SARS-CoV-2 szinte csak az idős, krónikus betegekre jelent igazán veszélyt?
• Lehet, hogy minden ellenkező állítás ellenére az új koronavírus kevésbé veszélyes, mint az influenza?
• Igaza van Bhakdi professzornak és kollégáinak, hogy már rendelkezünk védettséggel az új koronavírusra is (keresztimmunitás)?
• Mi magyarázza, hogy nem úgy viselkedik, mint minden más hasonló kaliberű(!) szezonális légúti járvány, sőt ahogy a súlyosabb SARS-CoV-(1) is viselkedet, azaz a szelídülés helyett újabb és újabb, egyre súlyosabb hullámokat produkál?
• Lehet, hogy valóban nem is pandémia, hanem szindémia?

Ezt a képet még inkább megkavarta és érthetetlenné tette a „harmadik hullám”, amelynek „kitörése” egybeesett a szokásos éves influenzaszezon tetőzésével és a beinduló oltáskampánnyal:

• Mi magyarázza az újabb és újabb, egyes szakemberek szerint egyre fertőzőbb és patogénebb mutációk megjelenését? Ez eddig nem volt jellemző a koronavírusokra, hiszen a 60 év alatt, amióta ismerjük őket, csak elvétve produkáltak egy-egy súlyosabb tüneteket okozó változatot, de még azok sem okoztak olyan súlyos járványokat, mint például az influenza? (Az emberek nagy része azt sem tudta, hogy mi az a koronavírus, viszont nem hiszem, hogy akadna olyan, aki ne ismerné az influenzát vagy az Ebolát!)
• Azt az influenzát ami most eltűnt? Valóban eltűnt? Ha igen, mi magyarázza, hogy a világ egyik legveszélyesebb és leginkább gyilkos mutációkra képes vírusa visszavonult?
• Miért változott meg a COVID–19 tipikus tüneti képe a második és a harmadik hullámban?
• Az esetregisztráció és a halálozások „sajátságos” regisztrációjának és a hiányos differenciáldiagnosztikának a tükrében nem magyarázható-e a megváltozott klinikai helyzet azzal, hogy az influenzaszezon idei áldozatai „véletlenül” kovidosok lettek?
• Hogy a számos szakember szerint megjósolt oltási szövődményeket is a COVID számlájára írják?
• Hogy a megalapozatlan és egyre kétségbeesettebb és drasztikusabb kezelési gyakorlat többet árt, mint használ, és ennek áldozatait szintén a COVID-nak tudják be?

És ezek csak a szakmai kérdések. A teljesség igénye nélkül. De hány és hány egyszerű, laikus kérdéssel találkoztam az elmúlt hónapokban:

Az emberek nem kapnak válaszokat. És ha nem kapnak, akkor keresnek. És aki keres, az talál. Például összeesküvés-elméleteket. Persze hány és hány konteóról bebizonyosodott később, hogy sajnos nem az (5.5.2. Válaszok hiánya, paranoia, konteó c. fejezet).

4.9.4. Az ártatlanság vélelme

„Miután megértette a dolgokat, ezt mondta egy kollégám: »Ez nem lehet igaz! Ez azt jelenti, hogy a kormányunk és annak tanácsadói tök hülyék és nem értenek semmihez, vagy ha nem hülyék, akkor szándékosságnak KELL emögött állnia. Hogyan másképp magyarázható mindez?« … És a politikusok még csodálkoznak, hogy az összeesküvés-elméletek száma gombamód szaporodik.”
Sucharit Bhakdi

Tételezzük fel a jó szándékot, vagy azt, hogy nincsen hátsó szándék ennyi szakmaiatlanság mögött (még a felsőbb szinteken sem, mert lejjebb bizonyára tényleg nincsen). Tételezzük fel, hogy minden csak azért történik, hogy minél hamarabb kiszűrjék a potenciális fertőzőforrásokat, hogy ne fertőzhessenek meg másokat, és a korai felismerésnek köszönhetően megakadályozzák, hogy betegek legyenek. Ezért nyitják szélesre a kaput (ahogy Müller Cecília mondta). Sőt, ez a „nagyvonalú” hozzáállás nemcsak a halál okára vonatkozik, hanem a teljes diagnosztikai és intézkedésláncolatra, azaz minden lépés arra irányul, hogy minél több esetet megtaláljanak, még azokat is, akik valaha az életben találkoztak pár kósza koronavírussal, „for any case”: hátha van ennek bármi járványügyi jelentősége (3.3.4. A triumvirátus c. fejezet). Ez ugyan szélmalomharc, mert a megfertőződést is csak többé-kevésbé lehet megállítani, ha egyáltalán meg kell (5.1.1. Természetes és mesterséges immunitás… c. fejezet), vagy netán öltöztessük szkafanderbe az egész világot? És a megbetegedést sem könnyű megelőzni azok esetében, akiknek már bármi az utolsó cseppet jelentheti a pohárban.

Miért megyünk bele mégis ebbe a szélmalomharcba, kerül, amiben kerül? Mert ez egy nagyon súlyos járvány! Csakhogy miért az? Mert a triumvirátus, a szélesre tárt eset- és halottregisztrációs ajtó és a gold standard PCR ahhoz vezet, hogy sokkal súlyosabbnak látszik, mint amilyen, hiszen minden egyes puzzle-darabka a diagnosztikai játékban torzít, azaz irreálisan növeli a hamis pozitív esetek számát. Végül az egész kép teljesen eltér a valóságtól.

Szemléltethetem a helyzetet a mikroszkóppal is. Minél nagyobbra állítjuk a nagyítást, és minél élesebbre a fókuszt, annál több részletet veszünk észre, olyanokat is, amelyek addig nem látszottak, mert túl kicsik voltak, vagy mert homályos volt a kép. Ahogy korábban is írtam, rengeteg aktív eset a járványügy korábbi gyakorlata szerint és a PCR-teszt nélkül soha nem került volna az egészségügy látóterébe, és ez így is volt rendjén, tekintve a következményeket és azt is, hogy ha van is járvány, a kezelés helyes módja messze nem ez lenne, ami most történik.

Csakhogy tudományos és egészségügyi (hippokratészi eskü, költséghatékonyság) szempontból ez az okoskodás egyszerűen nem megengedhető. Tehát ahogy korábban is írtam, a lappangási idő eltelte után a helyére kellene tenni az összes aktív esetnek minősített személyt a differenciáldiagnosztikai lehetőségek segítségével. Ezekről szólt ez az egész fejezet.

Aki azonban nem keres, az nem talál. Hiába az ártatlanság vélelme, egyelőre nem találok mentséget a felelősöknek. Ezért nyomozok tovább.

4.9.5. Bergamo újratöltve – Mit kellene (kellett volna) tenni?

Akár Bergamóban, akár mindenhol a világon arra lett volna/lenne szükség, hogy a rémképek mutogatása és a félelemkeltés helyett objektíven megvizsgálják a háttértényezőket, és ennek fényében megnyugtassák a lakosságot, és felhívják a figyelmet arra, ami valóban fontos és a megelőzést szolgálja (a korlátozásoknál és az oltásnál jóval szélesebb látókörben!). Ez szolgálná azt, hogy ott és máshol is elkerülhessék a hasonló, válságos helyzeteket. Meg kellett volna/kellene vizsgálni minden hipotézist, amelyet félresöpörtek, például azt is, hogy éppen a járványnak köszönhetőn sokan nem mentek időben, vagy egyáltalán nem mentek orvoshoz.

Az előző fejezetekben sorra vettük az anomáliákat, kerestük az ésszerű magyarázatokat. Ám lehet, hogy mindez csak okoskodás, amivel próbáljuk megtalálni az értelmet az értelmezhetetlenben, az ordító szakmaiatlanságban.

Egy biztos, hogy a szakdolgozatomat nem tudtam volna megvédeni ilyen színvonalon, ahogyan ezt a járványt a világ vezetői és szakemberei kezelik. Nem lehetnek ennyire alkalmatlanok! Az ember óhatatlanul arra gondol, hogy teljesen más áll a háttérben. Ahogy a világ ma működik, ez nem is lenne csoda. Erről szólnak a járvány további mozgatórugói.