8. Összegzés és kilátások – A negatív forgatókönyv

„A háború egyik legborzasztóbb kísérőjelensége, hogy a hadipropaganda, az üvöltés, a hazugságtömeg és a gyűlölködés mind-mind olyan emberektől származik, akik nem harcolnak.”
George Orwell

8.1. Mit tudunk?

Mit tudunk valójában erről az új vírusról és a járvány valódi mibenlétéről? Nem sokat, hiszen a COVID-projekt kettes számú triumvirátusa (média + politika + szakártók) egy éve kozmetikázza a valóságot és szabotálja a tudományos ismeretek megszerzését és az építő jellegű vitát! Ellenben táplálja azt a MŰKÖD-öt, amit az egyes számú triumvirátus (esetdefiníció + gold standard PCR-teszt + lokális vizsgálati mintavétel) generál és a bizonyító erejű vizsgálatok kiiktatása fenntart. A járvány valódi mibenlétéről tényleg nem sokat tudunk, ami önmagában is óriási bűn, ha ez tényleg egy igazi új járvány. Viszont sokat tudunk az anomáliákról. Ezek alapján kell keresnünk, további kérdéseket feltennünk, és megkövetelnünk, hogy válaszokat kapjunk. Ez szükséges ahhoz, hogy ki-ki valós információk alapján alakíthassa ki a saját véleményét a legjobb tudása szerint.

Foglaljuk össze a helyzetet, a legfontosabb megállapításokat, tanulságokat.

8.1.1. A járvány anomáliáiról

Először is mit tudunk biztosan a járvánnyal kapcsolatos anomáliákról? (Többé-kevésbé biztosan, hiszen semmi sem lehet 100%-osan biztos.)

1. Vannak és eddig is voltak koronavírusok, és minden évben rendre jönnek a szezonális légúti járványok, amelyekben „ők” és egy sor más kórokozó is részt vesz. Ezek a járványok rengeteg embert érintenek, sokakat súlyosan is, olyannyira, hogy évente csak Magyarországon ezreknek jelentik az utolsó cseppet a pohárban. Idén is van ilyen járvány…
2. A vírusok időnként súlyosabb betegséget okozó mutációkat is produkálnak. (Mondjuk úgy, hogy ügyesebb módszereket fejlesztenek ki arra, hogy fennmaradjanak és szaporodjanak.) Ilyen volt a SARS-CoV, MERS-CoV és most a SARS-CoV-2 okozta járvány, és néhány évente a súlyosabb influenzaszezonok is. Ennek ellenére az emberiség legyőzte őket, sőt egyik sem bizonyult olyan súlyosnak (messze nem!), mint az igazán pusztító járványok: régen a pestis, a kolera, a himlő, a mai időkben az AIDS, az Ebola…, illetve kitartó kísérőink, egy-egy kiugróan durva influenza-pandémia.
3. A koronavírus-járványról alkotott kép teljesen torz, és szinte egyetlen elemében sem mutatja a valós helyzetet mert

• a SARS-CoV-2 – a járványügy történelmében példátlan módon – különleges elbírálásban részesül: a rá vonatkozó járványügyi alapfogalmakat megváltoztatták (aktív eset, laborkritérium, reprodukciós ráta). Továbbá a lehető legtágabban értelmezik azt is, hogy ki számít COVID-halottnak. Ezek a változtatások mind olyan irányban történtek, amely lazít a kritériumokon, azaz olyan eseteket is fertőző betegeknek tekintenek, akik nem azok;
• Sőt, valójában egy új betegséget generáltak: az eredeti, súlyos tünetekkel járó SARS-ból COVID lett, ami lényegében egy labordiagnózis, még tünetek, valódi betegség sem kell hozzá;
• Nem tartják be az epidemiológia és a statisztika alapelveit, így hibás adatokra épülnek a következtetések;
• „Gold standard”-ként egy olyan eljárásra alapozzák mind a diagnózist, mind a terápiás és a járványügyi teendőket, amely önmagában nem alkalmas egyik célra sem.

4. Így lehetséges, hogy a pozitív PCR-eredmény aktív járványügyi esetek millióinak a regisztráláshoz ad egyedüli „bizonyítékot”, amelyek ki tudja mekkora hányada hamis pozitív eset:

• vagy azért, mert egyáltalán nem is voltak betegek, sőt (szintén ki tudja hányan) még csak tünetmentes fertőzöttek sem,
• vagy mert ha tényleg betegek voltak, akkor más okozta a tüneteiket.

5. Ez annak is köszönhető, hogy a bizonyítékokon alapuló orvoslás alapelveit mellőzve nem erősítették meg a diagnózist egyéb vizsgálatokkal (például ellenanyagteszt, vírustenyésztés, boncolás), és nem teszteltek egyéb, hasonló tüneteket okozó vírusokra, hogy kizárják az esetleges kóroki szerepüket (differenciáldiagnózis). Az egyéb, nem fertőző alternatív diagnózisokról nem is beszélve.
6. A halálozási számokat még ennél is nyilvánvalóbban, szándékosan rosszul számolják: hiszen nem tekinthető COVID-halottnak az az ember, aki bármi másban halt meg. Lényegtelen, hogy előtte valamikor pozitív volt a PCR-tesztje. (Ha így számolnánk, akármilyen korábbi fertőzés vagy más betegség is lehetne a halál oka, amin valaki valaha is átesett. Pláne hogy a teszt eredménye önmagában is kétséges.)

Mi ez, vírustagadás? NEM! Csak vírusrealista, intézkedésszkeptikus hozzáállás, ahogy az ellenvélemény hangadói szokták pontosítani, ha még egyáltalán szóhoz juthatnak.

8.1.2. A járvány kezeléséről és az intézkedésekről

„A nemzetközi helyzet fokozódik…”
Pelikán elvtárs, A tanú

Még ha minden információ helytálló is lenne a járvány súlyosságát illetően, akkor is minden egyes intézkedés esetében egyenként fel kell(ene) tennünk a kérdést: Indokolt? Megfelelő? Arányos? Nem árt-e többet, mint amennyit használ? Ennek még akkor is így kellene lennie, ha nem az egész bolygó lakosságáról, azaz nem 8 milliárd főről, hanem egy-egy ember életéről lenne szó!

1. A bizonyítékokon alapuló orvoslás mellőzése, a hiányzó vagy szőnyeg alá söpört költséghatékonysági elemzések és figyelmeztetések miatt a kezdetektől erősen megkérdőjelezhető volt, hogy teljesülnek-e ezek a feltételek, és a későbbiekben be is bizonyosodott, hogy valóban nem teljesültek!
2. Az összes statisztikai adat, amit a média kommunikált, és amivel indokolták a vezetők az intézkedéseket, hibás alapokra épült (és épül mind a mai napig), így az ezekből levont következtetések sem lehetnek helytállóak! Sőt, nemhogy nem helytállóak, hanem teljesen félrevezetőek!
3. Még ha egyes (célzott és körülírt) intézkedések megfelelőek voltak is – amit csak akkor tudnánk értékelni, ha orvosolnánk a járvány körüli anomáliákat –, az általános lezárások és korlátozások értelmetlenek, aránytalanok voltak (illetve továbbra is azok) és felbecsülhetetlenül sok kárt okoztak / okoznak továbbra is. Ráadásul nem is védik hatékonyan a valóban veszélyeztetetteket.
4. A pandémia (világjárvány) kihirdetése terepet kínál:

• különleges jogrendek bevezetésére, felhatalmazási törvények életbe léptetésére és hatalmi visszaélésekre,
• az alkotmány és a lakosság szabadságjogainak megsértésére, ide értve a saját testi épségükkel kapcsolatos döntések (oltás) elidegeníthetetlen jogát;
• ide értve az egészséghez, az egészségvédelemhez és az egészségügyi ellátáshoz való jogot, a közösségi élethez, kapcsolattartáshoz (kórházi látogatási tilalom)… való jogokat is;
• az egyenlő bánásmód alapjogának felrúgását: diszkrimináció oltottak és oltatlanok között, az oltatlanok hozzáférésnek korlátozása egy sor szolgáltatáshoz, sőt egészségügyi ellátáshoz is;

• az emberek megfélemlítésére, szankcionálására, sőt
• az orvosetikai alapelvek, a szakma szabályainak áthágására (gyógyszerfejlesztési törvények!);
• az életminőség, a társadalmi jóllét, a közmorál rombolására: az emberek bizalmának, önrendelkezésének aláásására, a másként vélekedők egymásnak ugrasztására, az évek óta egyre feszültebb közhangulat kiélezésére, polgárháborús állapotok szítására stb.

5. A bizonyítékokon alapuló orvoslást és az elismert, tapasztalt szakemberektől érkező figyelmeztetéseket és megfontolandó hipotéziseket a betegek kezelése során sem vették figyelembe, így orvosi műhibák sorozatát követték (követik) el a szakemberek azokon az embereken, akik rájuk bízták az életüket. Hány ember életét nyomorították meg, vették el?!
6. Ugyanez vonatkozik az oltásokra is. A „pandémiára” adott válasz legsúlyosabb, és még messze nem lezárult „fejezete” a megalapozott járványügyi indok és kellő tesztelések nélkül bevezetett globális oltáskampány. Ennek az ára a legmagasabb mindenféle értelemben.
7. Hiába a figyelmeztetések sora, hogy a kampányoltás nem indokolt, és nem is lehet sikeres, ellenben felbecsülhetetlenül kockázatos, hiába a máris látható súlyos, halállal is végződő oltási reakciók növekvő száma, az oltási gépezet dübörög tovább, és fokozatosan gyűri maga alá azokat csoportokat is, akikre nézve még az átlagosnál is kevésbé indokolt és/vagy veszélyesebb az oltás: alapbetegségben szenvedők millióit, gyerekeket, várandós és szoptatós nőket.
8. Összességében a pandémia ürügyén egy bolygóméretű biológiai és pszichológiai emberkísérlet indult, melynek a következményei beláthatatlanok.

Az intézkedések egy részét maga a WHO sem javasolta. Azokat mégis bevezették (5.4. A hazámat szolgálom? – A vezetők kudarca és felelőssége c. fejezet).

8.1.3. Az „eredményekről”

1. A drasztikus(!) beavatkozások az „élet rendjébe” mindig nem várt következményekkel járnak: a természet előbb-utóbb „visszavág”: például a palacknyak-effektus, korábbi enyhe influenzaszezon „bepótlása”…
2. Az „eredmények” az intézkedések káros hatásait sokszorosan alátámasztották: A járulékos veszteségek messze felülmúlják a vélt előnyöket (emberéletekben is!), és még nem látjuk a végét! Sőt! Ha itt és most leállnánk, és elkezdenénk helyreállítani a károkat, már akkor is óriási és részben visszafordíthatatlan pusztítás történt eddig is. De minden jel arra mutat, hogy a járványgépezet, a kísérlet folytatódik, és a károk mértéke tovább nő.
3. A járulékos veszteségek felölelik a testi, lelki és szociális egészségkárosodás számos területét, tovább fokozzák a már eddig is megoldatlan/megoldhatatlan alapproblémákat, mint a népbetegségek és a korai, elkerülhető halálozás, a súlyos, egészségi állapottal összefüggő szenvedés (SHS) stb.;
4. és elmélyítik a már egyébként is fennálló társadalmi & környezeti & gazdasági válságot nemcsak közvetlenül, hanem közvetve azzal is, hogy
5. elterelik a figyelmet azokról a globális problémákról, amelyek már a COVID előtt is kritikus szintet értek el, és ezzel még tovább rontják a helyzetet.

8.2. Mit nem tudunk?

8.2.1. A járványról

Magáról a járványról szinte minden a NEM TUDJUK kategóriába esik, ami tudományosan megalapozott lenne:

1. Mik a pontos, specifikus tünetek (ha vannak egyáltalán)? Differenciáldiagnózis!
2. Hogyan és milyen gyorsan terjed?
3. Valóban vannak-e teljesen új és a korábbiaktól lényegesen különböző koronavírus-mutációk? „Látta” ezeket valaki (Koch-posztulátumok: vírusizolálás és vírustenyésztés)? Vagy ezekről is csak szekvenálás útján nyert digitális információ terjed? Ha valóban léteznek ilyenek, akkor tényleg súlyosabb, veszélyesebb tüneteket okoznak és/vagy fertőzőbbek?
4. Ténylegesen hányan betegedtek meg (tünetek!) és
5. hányan haltak meg valóban, közvetlenül a COVID–19 (pontosabban a súlyos SARS) miatt?
6. Hatásosak (indokoltak, arányosak) voltak-e az intézkedések?
7. Mekkora (lesz) a „járulékos veszteség” mértéke, és meddig nyögjük a hatásait?
8. Hatásosak-e (mire és meddig), illetve biztonságosak-e rövid és hosszú távon az oltások? (Ha már indokolatlanul rávették az embereket, legalább ne ártsanak!)
9. Milyen árat fizetünk (mindenféle értelemben) rövid és hosszú távon több milliárd ember beoltásával?
10. Mi történik most, amikor az események kezdenek végképp kicsúszni az irányítás alól?
11. Végül ki/mi a felelős mindezért?

Mikor teszik meg a szakemberek és a vezetőink azt, ami a kezdetektől a kötelességük lenne? Hogy pártatlanul kiderítik az igazságot, és bölcs döntéseket hoznak?
Naiv elképzelés?
Visszakapjuk-e valaha is a normális életünket? És egyáltalán, mi történik itt?!

8.2.2. A háttérről

Melyek azok az anomáliák, amelyeket nehéz a véletlen művének elkönyvelni, mert annyira nyilvánvalóan problémásak:

1. A WHO szerepe, a járványügyi definíciók és protokollok megváltoztatása, a gold standard PCR, a bizonyítékokon alapuló orvoslás sutba dobása (boncolás, egyéb vizsgálatok stb.)?
2. Miért működtetik félárbócon az influenza figyelőszolgálatot, ahelyett hogy kettőzött erővel működtetnék, azaz kihasználnák a már meglévő és bejáratott rendszert?
3. Hová tűnt, és valóban eltűnt-e a többi betegség? (Influenza? Népbetegségek?)
4. Gazdasági érdekek, korrupciós ügyek: az intézkedések, a járványt kiszolgáló egészségügyi beruházások költségei, háttéripar, oltások stb.?
5. Politikai, nagyhatalmi érdekek és játszmák, amelyekbe ugyan mi nem látunk bele, de mindig is meghúzódtak a háttérben? Miért éppen egy ekkora téttel járó ügy lenne a kivétel?

Bármilyen ügyről is legyen szó, a kormányoknak általában az az érdekük, hogy kedvezőbbnek állítsák be a helyzetet, hiszen nem akarják felhívni a figyelmet az alkalmatlanságukra, és szükségük van a választóikra. Az embereknek úgyis az a szokásuk, hogy szidják a kormányt. (Egyik oldalt sem mentegetném, de a népnek legalább annyiban igaza van, hogy a vezetőket azért fizetik – és nem rosszul –, hogy hozzáértéssel igazgassák az ország ügyeit.) Mit tenne tehát a kormány egy járvány esetében? „Résnyire nyitná az ajtót”, hogy minél kevesebb beteg és halott látszódjon, és nem tágabbra, ahogy azt Müller Cecília több ízben is elmagyarázta (2.4.5. Hány ember halt meg? c. fejezet). Nem kell ehhez semmiféle konteóra gyanakodni, elég a logika: Ha mégis az ellenkezőjét teszik, azaz súlyosabbnak állítják be a helyzetet, mint amilyen, akkor ott a háttérben valami olyasminek kell meghúzódnia, ami még a járulékos népszerűség-csökkenést is kompenzálja vagy felülírja.

Ezt a nyilvánvaló kérdést (a kormányok életszerűtlen viselkedéséről) más gondolkodó emberek is feltették. Például Dr. Jaroslav Belsky, bécsi orvos is, aki nagyon figyelemre méltó dolgokat mond a „pandémiáról”, a tesztekről és más furcsaságokról:

Nem akarom boncolgatni a háttérérdeket, sőt még ennyire sem akartam ebbe a témába belemenni, hiszen a COVID-kártyavár összeomlásához bőségesen elegendőek azok a szakmai anomáliák, amelyeket már számos szakember felgöngyölített, és amelyeket részben itt is összefoglaltam, illetve tovább vizsgáltam és kiegészítettem.

Végül mégis úgy döntöttem, hogy az összkép értelmezéséhez nélkülözhetetlen, hogy tágabb kontextusba helyezzük a „COVID-történetet”. Különben hogyan is értenénk meg, hogy mi ez a kolosszális szakmai fiaskó? Másrészt a kártyavár már erősen inog, nem is ez a kérdés, hanem az, hogy amíg a háttérérdekek óriási erőkkel összetartják, addig nem fog leomlani, bármilyen ingatag is elméletben. Ez a helyzet is egyike azoknak a példáknak, amelyeket nem intézhetünk el azzal, hogy „én nem politizálok!”. Mert ez a közügy a mi életünkről szól, a mi életünkbe kerül!

Viszont, ahogy már írtam, a nagyhatalmi háttérérdekek szintje nem az a szint, amibe igazán beleláthatunk és beleavatkozhatunk. A mi erőnk, lehetőségeink a sokaságunkban és a nyilvánosságban van („alul a tenger árja”), és azokban a dolgokban, amiket a mi szintünkön befolyásolni tudunk. Ezért is fontos, hogy ne hagyjuk, hogy megfosszanak minket ezektől a lehetőségeinktől: a szabad mozgás, gyülekezés, szólás jogától, az önrendelkezésünktől, hogy dönthessünk az életünkről, az EGÉSZségünkről (9.1. Mit tehetünk? … c. fejezet).

8.2.3. Nyitott (merész, hajmeresztő, konteós) kérdések

„A legjobb hazugság az, aminek van valóságalapja.”
internet, ismeretlen szerző

A hatalmi és gazdasági érdekek egy része még bárki számára érthető, de van egy szint, amikor már kételkedni kezdünk. Amikor már hajlamosak vagyunk azt gondolni, hogy nem, ilyen már tényleg nincs, ez már biztosan kacsa, hoax, photoshop, paranoia, konteó. Valójában fogalmunk sincsen, milyen messzire képesek elmenni az emberi csúcsragadozók, hogy fenntartsák azt a rendszert, aminek (számunkra felfoghatatlan mértékben) a kedvezményezettjei.

Ez a mérték egy „normális” átlagember számára már beteges, de legalábbis értelmezhetetlen. Kicsit hasonló jelenség, mint a börtönkísérlet – az emberi léleknek nem tesznek jót a durva szélsőségek. Egyszerűen nem szabad ezeket megtapasztalni, mert a psziché nem képes feldogozni, a helyén kezelni. Az erkölcs beleroppan. Ilyen az extrém gazdaság és a hatalom is.

A Szkeptikus Kerekasztal egy nagyon igényesen összeállított, valódi videóbejátszásokkal és forrásokkal alátámasztott dokumentumfilmje láttán a legsötétebb kép bontakozik ki előttünk ebben a témában^[3].

Hogy visszautaljak Kary Mullisra, aki a COVID-ügy poszthumusz főszereplője, neki valószínűleg volt fogalma róla, hogy nagyon messzire képesek elmenni. Ő nagysikerű, Nobel-díjas kutatóként volt azon a szinten, amitől mi mérföldekre vagyunk. Ő kapcsolatban állt a világ vezető kutatóival, virológusaival. Bele is tenyerelt az AIDS-szel kapcsolatban is valamibe, ahogy említettem. Ahogy azt is, hogy sajnos többé már nem tud mesélni nekünk ezekről a dolgokról. Ahogy JFK, a nemrégiben elhunyt tanzániai elnök és a többiek sem. (A haláluk, valljuk be, minimum elgondolkodtató.)

Valóban nem tudhatjuk, hogy mindez, ami történik, a véletlenek ilyen sorszerű és végzetes összejátszása, vagy valami nagyszabású terv húzódik meg a háttérben. Mindenesetre amit az anomáliák mutatnak a számunkra, az egyvalamit biztosan mutat: azt, hogy ez az egész kép nem áll össze. Az életben mindennek megvan a természetes, logikus lefolyása (fizikai, biológiai, pszichológiai, történelmi, gazdasági… szükségszerűségek), minden jelenségnek megvannak a maga törvényszerűségei. A járványok is ilyenek. Még a véletlenek következményei sem lehetek logikátlanok.

Nem tudjuk, pontosan mi történik, és hogy ha van buli, akkor ki van benne, és ki nem. Hogy hol húzódik meg a határ a bulit rendezők és a résztvevők között, az irányítók és irányítottak, azaz a bábozók és a marionettfigurák között. Tartok tőle, hogy több a bábfigura, mint gondolnánk. Még a politikai és gazdasági vezetők, vezető szakemberek, kutatók, véleményvezérek között is… (Túl sok rendező sosem lehet egy buliban, mert abból hamarosan vita lesz…)

8.2.4. Új betegségek?

Hallottak valaha a Para-DIC-Som nevű súlyos járványos gyermekbetegségről? Vagy Can-Na-BISS névre hallgató, kevésbé súlyos, de szinte minden embert időről időre „gyötrő” fertőzésről? Ami a Can-Na-BISS-t illeti, az elnevezés megtévesztő, mert nem éppen az örömök forrása, sőt ami az árát illeti, ugyancsak megkopasztja az áldozatát, hiszen a kezelése néha végeláthatatlanul hosszú és drága.

Az elnevezésekből bizonyára kiderült, hogy nem is hallhattak ezekről a kórképekről, mert nem léteznek, én találtam ki ezeket a betűszavakat. (Ahogy azok sem, amelyeket a reklámokban hallunk, amikor tukmálják ránk a legújabb csodaszereket, intelligens mosóporokat.) Szóval nem létező betegségek, vagyis igen, csak nem nevezzük néven őket. Mert bármennyi kisebb-nagyobb gyötrelmet is okoznak, sőt a parainfluenza-vírus kifejezetten veszélyes a kisgyerekekre nézve, mégsem érdemeltek ki különösebb járványügyi figyelmet. A candida is csak azért szerepel a reklámokban, mert a gyógyszeripar jól jár vele. A parainfluenza-vírussal viszont nem, mert nincsen rá célzott kezelés.

Hacsak nincsen kiemelt járványügyi jelentősége, mint például az influenzának, nem nevezzük el az összes többi légúti vírus által okozott tünetegyüttest sem, mert nincsen értelme őket külön nevesíteni: Nincsen adenovírus-betegség, parainfluenza-betegség, és ugyanígy nincsen „szelíd” koronavírus-betegség sem, pedig ahogy láttuk, ezek is fertőznek a szokásos megfázásszezonokban. Ezeket együttesen náthának nevezzük (4.5.1. Nincsen elég információnk az új koronavírusról?! c. fejezet).

Nem azt vonom kétségbe, hogy a koronavírus(ok), mint a legtöbb légúti kórokozó, okozhat(nak) súlyosabb tüneteket is, sőt a legyengült immunrendszerű, beteg emberek esetében halált is. De egyre több olyan hangot hallhatunk, hogy a SARS-CoV-2 nevű kórokozó körül nem stimmelnek a dolgok. Sőt, ahogy többször is magyaráztam a SARS és a COVID közötti lényeges különbséget, vannak, akik azt is megkérdőjelezik, hogy van-e egyáltalán világjárványt okozó specifikus(!), új, COVID–19 megbetegedés?! Specifikus alatt azt értem, hogy egy jól körülírható, egyértelmű tüneti képpel járó betegség, aminek fontos diagnosztikai, terápiás, epidemiológiai jelentősége van, ezért „kiérdemli”, hogy saját nevet kapjon. Maga a SARS (súlyos akut légúti tünetegyüttes) nyilván létezik és ki is érdemli a figyelmet (az őt megillető figyelmet!), mert valóban súlyos állapottal jár. Sőt létezett már 1972-ben is, amikor először mutatták ki, hogy a koronavírusok okozhatnak súlyos alsó légúti tüneteket is (4.5.2. „Szelíd” és „vad” koronavírusok c. fejezet), bár a SARS nevet csak 2002-ben kapta. De az is már húsz éve volt. A koronavírusok és a SARS tehát létezik. Nem ezt firtatom, hanem azt, hogy ez a SARS-CoV-2 okozta, COVID–19-re elkeresztelt megbetegedés valami merőben új jelenség lenne…

Lapozzunk vissza a WHO új pandémia definíciójához (5.2.1. Végtelen történet? … c. fejezet): „Egy új betegség világszintű elterjedése.” Nos, pont ez itt a kérdés, hogy mit tekintünk új betegségnek. Ez a nagyon leegyszerűsített fogalom szinte bármit megenged. Egy új, alig különböző mutációt, kicsit más tüneti képpel, és már helyben is vagyunk.

Néhány ismerősöm tényleg nekem is szegezte a kérdést: akkor most létezik egyáltalán a SARS-CoV-2 vírus? Nem akartam őket kiábrándítani, de mégis sikerült: Na, pont ez az, amire a legkevésbé tudom a hiteles választ.

Honnan is tudhatnám?! Bizonyára létezik: hiszen „a legjobb hazugság az, aminek van valóságalapja”. De cseppet nem csodálkozom, hogy ennyi probléma láttán sokan már ezt is megkérdőjelezik. Sőt, ezt maga Luc Montagnier, a HIV-vírus Nobel-díjas felfedezője is megtette, és nem is egyedül csak ő…

Tehát néhányan már azt is kétségbe vonják, hogy van-e egyáltalán külön COVID–19 betegség, vagy

• az influenzaszezonok egyik olyan koronavírusát „fedezték fel” a PCR segítségével (előkapták, mint nyulat kalapból), amelyik eddig is ott volt, megbújva a mintegy 200-féle társa között, amelyek a szokásos szezonális légúti járványokat okozzák?
• Vagy szimplán átkönyvelték az influenzabetegeket, hiszen hogyan máshogyan tűnhettek volna el nyom nélkül tavaly év vége óta?
• Vagy egy éppen megfelelő virulenciájú és patogenitású mutáns(oka)t szabadított valaki ránk, amelyek megfelelnek a jobb, ha bele sem gondolunk, hogy milyen célokra? Persze gondosan ügyelve a mértékletességre, azaz hogy ki ne szabadítsák a szellemet a palackból, hiszen annak ők maguk is áldozatul eshetnének. (Ha ez így lenne, megeshet, hogy elszámították magukat: 8.3.2. Inferno… c. fejezet?)
• Vagy valóban nem is pandémia, hanem szindémia?
• Vagy mindezek bármilyen kombinációja?

Ne feledjük, a genetikával, a biológiai fegyverekkel való kísérletezés olyan, mint az atomenergia. Nincs még egy olyan önhitt lény az emberen kívül, aki ezekkel játszadozni merne. És ki játszadozik úgy, hogy nincsen (még) veszélyérzete és nem érzi (még) a határokat, hogy másoknak mit okoz? A kisgyerekek és a pszichopaták. Előbbiek szerencsére kinőnek ebből, az utóbbiak sajnos úgy maradnak. Ennyire érett emberiség?!

És ami továbbra is biztos, hogyha minden igaz is lenne a járvány körül, akkor sem ez lenne a megoldás, amit kínálnak nekünk, és aminek a tanúi és elszenvedői vagyunk.

8.3. Kilátásaink?

„Trónját ki őrzi irgalmatlanul, az a félőktől retteg s rája visszaszáll a félsz!”
Seneca

Valóban?! Már a járvány előtt sem volt így. Milliók mesélhetnének róla, akiket az út szélén hagytak, miután a Orbán Viktor miniszterelnök a saját szájával ígérte meg az ellenkezőjét, szó szerint ezekkel a szavakkal: „Senkit nem hagyunk az út szélén!”

8.3.1. Mostantól erőből – Úton a diktatúra felé?

„Mivel úgy gondolja, hogy a magyarok körében nem biztos, hogy megfelelő lesz a hajlandóság, ezért az oltást akár kötelezővé is lehetne tenni” – hangzik el a fenti interjúban. Dr. Boldogkői szavai és az a tudatalatti jelzés, ahogy kínosan elneveti magát, azóta is a fülembe csengenek. Megállom, hogy ne minősítsem, de az biztos, hogy a 7.1.10. Erkölcs & etika c. fejezetbe is betehettem volna a példáját, olyan erőteljes hiányosságokat mutat ezen a téren.

A „harmadik hullám” kapóra jött a kormánynak: újabb felhatalmazási törvény szavazott meg saját magának 90 napra, és március 8-tól nőnapi ajándékként további szigorításokat léptetett életbe két hét időtartamra. Miért pont most és miért pont erre a két hétre? Mert amikor ezeket a sorokat írom, éppen 173. éve harsant fel először a Nemzeti dal. Akkor még volt töltete a nemzeti szónak, amit a végletekig meggyalázott ez a kormány. Most ismét kihasználva a járványhelyzetet, próbálja megelőzni, hogy együtt szavaljon a nép, mert: „a félőktől retteg s rája visszaszáll a félsz”. De a bukását nem odázhatja el már sokáig, vagy hogy idézzem a Star Wars Leia hercegnőjét:

„Minél jobban összeszorítja a markát, admirális, annál többen csúsznak ki az ujjai közül.”

„Nincs helye fellebbezésnek!?” Ez még csak a kezdet? Ahogy írtam, Kínában már totális vírusdiktatúra van. És ha bárki legyintene, hogy „Á, az Kína!”, akkor ne feledje, hogy nekünk is megvannak ehhez a hagyományaink, amelyek most a szemünk láttára élednek újjá.

Ha bárkinek még mindig kétségei lennének, hová vezet ez az egész, elég hallgatnia a napi híreket az oltásigazolványokról, előjogokról, a beoltandók körének kiterjesztéséről és a „szabadság” feltételeiről. Korábban több nemzetközi emberjogi fórum is elítélően nyilatkozott a szabad mozgás korlátozásáról, a kötelező maszkviselésről és az oltásról, illetve bármilyen hátrányos megkülönböztetésről az oltottak és az oltatlanok között. Az emberek kiszolgáltatottsága azonban kihasználható. Egyelőre még „csak” a közösségi terekből lesznek kizárva az oltatlanok, az alapvető életfeltételeket még „kegyesen” biztosítják, de hol lesz majd a határ a diszkriminációban, hogy rászorítsanak az oltásra?

Politika vezetőink is biztosítottak róla, hogy nem lesznek kötelezőek az oltások, és ami a többit illeti, szintén betartják az alkotmányos jogokat. A saját kárunkon régen megtanulhattuk volna, hogy semmit sem ér az ígéretük. Viszont ha már az emberjogi fórumok utolsó védőbástyái is kezdenek ledőlni, azaz apránként puhítanak a véleményükön, sőt a TASZ szerint egyenesen helyénvaló a diszkrimináció^[3:1], akkor mire számíthatunk? Amiről eddig szó sem lehetett, az ma már elképzelhető, sőt akár indokolt is lehet. (Már pakolnak a vagonokba? Elhiszi még valaki, hogy nyaralni visznek?! Lásd két fejezettel később.)

Íme néhány szemelvény és szalagcím azok tollából, akik (még) aggódva figyelik a fejleményeket:

„Magyarország természetesen ebben is jobban teljesít”. Alig néhány hete számolták fel az Egyenlő Bánásmód Hivatalát is. Persze a víruslázban ilyen „apróságok” nem tűnnek fel az embereknek (5.5.5. A világ legnagyobb gumicsontja c. fejezet).

Az alábbi cikk alapján legalább a látszata még megmaradt, hogy van bármiféle jogállam nálunk. De senki ne ringassa magát ilyen illúziókban. Személyes tapasztalatból tudom, hogy nincsen. Ha valaki nálunk jogorvoslatért fordul a bírósághoz, az nagyjából azt jelenti, hogy „önként és dalolva” vállalja, hogy megfejelik a veszteségeit a vesztes per költségeivel is.

Ha már a fényévnyivel előbb járó nyugati demokráciákban is ezeket tapasztaljuk, akkor bizony nagyon nagy a baj:

8.3.2. Inferno – A pokol bugyraiban

„E szomorú házat azok nyerik, kik közönyösen éltek…
Az ég elűzte s itten kóborolnak, mert őket a pokol is szégyenelte.”
Dante – Isteni színjáték

Akárcsak a konteó, a prediktív programozás is ingoványos téma. Ha nem botlok bele az Infernóba, valószínűleg nem is mennék bele, hiszen ez pont az a szint, amit úgysem tudunk ellenőrizni. De mint pszichológiai jelenség figyelmet érdemel, különösen annak fényében, hogy valóban nagyobb stresszhatást gyakorol ránk egy váratlan, ismeretlen történés (6.2.4. Meggyőződések és poláris gondolkodás c. fejezet).

Viszont az Inferno könyv adott némi ihletet: Egyrészt azzal, amit Dante tolmácsolásában a közönyről ír, másrészt a „Keress és találsz” krisztusi idézete, ami a könyv egyik mottója, is nagyon ide kívánkozott.

8.3.3. Kifárasztás és tanult tehetetlenség

„Akár azt hiszed, hogy meg tudod tenni, akár azt, hogy nem, mindenképpen igazad lesz.”
Henry Ford

Az összes járvánnyal kapcsolatos anomáliának, az újabb és újabb mutációknak, hullámoknak, a görbe ellaposításának stb. köszönhetően egy elhúzódó történet első évén vagyunk túl, és még nem látjuk a végét. Hogy mire számíthatunk?

És ebben a végtelen történetben lassan kifáradunk. Ahogy eddig a legtöbb tiltakozás kifáradt, bármilyen fontos és sokakat érintő ügyről volt szó: választási csalások, korrupció, a kormánypropaganda szócsövévé silányított média, egészségügyi dolgozók, pedagógusok, becsapott, kifosztott és tönkretett, halálba kergetett devizahitelesek milliói stb. stb. Az emberek belefáradtak, mert közben élniük kellett (egyre nehezebb körülmények között).

Így alakul ki a tanult tehetetlenség, ami a reménytelenség, az apátia és a depresszió előszobája. A tanult tehetetlenség a pszichológia egyik alapfogalma. Amikor valaki sorozatosan azt tapasztalja, hogy nem tud elhárítani egy számára negatív következményekkel járó helyzetet, akkor egy idő után fel is adja a próbál-kozást. Passzivitás, reménytelenségérzés, apátia alakul ki, ami ahhoz vezet, hogy később olyan helyzeteket sem próbál megoldani, amelyekkel egyébként képes lenne megbirkózni.
Hát ezért sem szabad(na) hagyni, hogy idáig fajuljanak a dolgok, mert kétszeresen is hátrányos helyzetbe kerülünk: Ahogy a mi erőnk fogy, úgy erősödik meg, betonozza be magát a hatalom, és úgy gyűri maga alá a propagandagépezet egyre inkább visszafordíthatatlanul azokat, akik elhitték és asszisztálnak a COVID-történethez (is).
És a kifáradás azzal is jár, hogy az emberek beletörődnek, elfogadják, a látszólag kisebb rosszat választják. Sokan mondják: „Inkább elviselem a korlátozásokat, beoltatom magamat, csak mehessen minden tovább”… Mert ahogy láttuk, azt hiszik, hogy az oltás a szabadság kulcsa. Tévednek:

8.3.4. És beindultak az oltások – Megmentő vagy gyilkos?

Már nemcsak sejtjük, hogy miért halnak meg többen, már látjuk is. Beérő, sőt újraindított járulékos veszteségek. Megvadult vírusok? (Vajon melyik víruscsaládokból?) Végletekig leromló egészségügyi ellátás és állapotok, mélyülő gazdasági válság, amely a „harmadik hullámmal” megkapta a kegyelemdöfést. Lelki mélypont. És beindultak az oltások is…

Romániából kétségbeesett jelentést hallok, hogy halálgyárakká változtatták a kórházakat… És eszembe jutott az az írás is, amit az afrikai kényszeroltásokról olvastam. Olyan sokan haltak meg a mellékhatásokban, hogy az emberek már elmenekülnek, elbujdokolnak, amikor megjelenik az oltást végző team, vagy végső kétségbeesésükben ellenük fordulnak. Fogalmunk sincsen, mi folyik a harmadik világban. De ha így haladunk, hamarosan lesz…

Soha ilyen kétségbeejtőnek nem látszott a koronavírus-helyzet, mint azóta, amióta beindultak a tömeges oltások! Véletlen egybeesés lenne? Újabb, egyre gyilkosabb mutációk? Vagy mindkettő? Pláne hogy a válaszreakció megint teljesen a fordítottja, mint amit tenni kellene: Több beteg és halott? Oltsunk be minél gyorsabban még több embert!

• Miközben a vírusok(!) mutációs kényszere dolgozik?! Mindenféle vírusé, az influenzáé is, hiszen Szlávik dr. is felhívta rá a figyelmünket, hogy egyetlen vírus van, ami ilyen agresszív mutációkat tud produkálni: az influenza (4.6.4. Mutációk és palacknyak-effektus c. fejezet). Sőt, most már kétszeres erővel kényszerülnek mutálódni, hogy kijátsszák a korlátozásokat és a milliószámra beadott oltásokat?!
• Miközben járvány közepében (milyen vírusok okozta járvány közepében?!) vagyunk, ezért a megelőző céllal történő oltás hatásossága kétséges, ellenben kockázatos?! A már beoltott, de még védtelen emberek megbetegedhetnek, sokkal súlyosabban, mint kellene, mert dolgozik az oltás és dolgozik a betegség is (gyulladás gyulladás hátán: 4.7.4. Szindémia és egyéb hipotézisek c. fejezet).
• De még járvány sem kell hozzá. „Elég” hozzá egy csapat a körülöttünk nyüzsgő (akár szelíd) koronavírusokból, az oltás hatására kialakulhat az a fenyegető és súlyos, ún. ADE-reakció, amit Bhakdi professzor olyan közérthetően elmagyaráz (5.1.8. Emberkísérlet?!… c. fejezet).

Az eredmény: Még több beteg és halott! Oltsunk még nagyobb erőbedobással…

Ami az egészben a legrosszabb (mint mindig ebben az ügyben), hogy vajmi kevés a reményünk rá, hogy megtudjuk az igazságot, mert mindenkit a COVID–19 számlájára írnak:

Ha beoltott embereket pár nappal az oltás után kórházba visznek súlyos tünetekkel, és ne adj isten meg is halnak, az a magától értetődő magyarázat, hogy megfertőződtek, és sajnos még nem hatott az oltás. Semmiképpen nem kötik össze azzal, hogy maga az oltás is okozhatta ezt a súlyos reakciót, amire valóban rátevődhetett a fertőzés (vagy egy másik akármilyen fertőzés!), és ami nem történt volna meg, ha nem oltják be az illetőt. Ennek a veszélyére számos szakember felhívta a figyelmet.

Ha vizsgálni kezdenék a valódi okokat, és beigazolódna a szörnyű gyanú, az óriási botrány lenne mindazok számára, akik teljes mellszélességgel beszélnek rá az oltásra. Meg kell érteni, hogy kényszerpályán van ez a történet (ahogy az imént írtam Michael Badnarik szavaival tolmácsolva), és nagyon keményen ki kell állni az igazság felfedéséért, ha nem akarunk még több áldozatot. Azt is meg kell értenünk, hogy ne legyenek kétségeink afelől, hogy egy ilyen óriási horderejű helyzetben mindent el fognak követni („nagyon messzire el fognak menni!”) a felelősök, hogy eltussolják, hogy másra kenjék az okokat: például az oltást megtagadó beoltatlanokra! Már így is szaporodnak a gyűlöletbeszédek!

Közben szorul a hurok… ahogy láttuk a már idézett esetben:

Egy olyan nyilvánvalóan „fejletlen” demokráciában, mint Németország, nem kötelezőek a védőoltások. (Még nem azok!) Hallunk tömeges, pusztító járványokról? Ha volnának, már bizonyosan tudnánk róla. A gyógyszer- és oltáslobbi által dirigált világban ilyesmi garantáltan nem maradhatna észrevétlen. Talán a német nép megtanulta a saját keserű történelme során, hogy az erőszak nem a demokrácia, hanem pont fordítva: a diktatúra eszköze, ahol mindig találnak hangzatos jelszavakat, hogy megmagyarázzák a kényszer ideológiáját.

Nagyon is aggasztó ez a döntés éppen most. Lehet majd rá hivatkozni a koronavírus esetében is?

8.3.5. The Human Experiment

Amikor egyetemi pályafutásom során belekóstoltam a pszicho-neuro-immunológia tudományába, alkalmam volt meglátni bámulatosan finomra hangolt működését, de mérhetetlen összetettségét is. (Ahogy arról írtam a 6.3.6. A teremtés koronája(!) és az önhittség c. fejezetben.) Annyi a kutatás ezen a téren is, mint égen a csillag, és éppoly reménytelen is a végére érni, mint megszámolni és bejárni a csillagokat. Éppen ezért a gyógyításban működésképtelen ez a megközelítés. Ha túlságosan elveszünk a részletekben, ahelyett hogy a beteg embert kezelnénk a maga teljességében (EGÉSZségében), az tévútra vezet, mert egyszerűen képtelenség ésszel felfogni, átfogni a bonyolultságát.

Próbáljuk megérteni és befolyásolni az emberi szervezet működést. Terjesszük ki ezt a bonyolult rendszert évmilliárdnyi időtávlatokra, az élő és élettelen világ milliárdszor milliárdnyi (nem is tudom a nagyságrendjét) összetevőjére, amivel a természet dolgozik bolygóméretű (sőt univerzumméretű) laboratóriumában.
Ugye érthető ezek után, hogy milyen messze állunk ettől a tudástól? És kell-e egyáltalán nekünk ez a tudományos tudás, jót tesz-e nekünk, amikor nem párosul a megfelelő érzelmi intelligenciával, illetve szellemi, erkölcsi és etikai (tudatossági) szinttel?
Ugye érthető ezek után, hogy mi történik most „pandémia” címszó alatt? Soha ilyet még nem tettünk! Akár tényleg volt világjárvány (valamekkora), akár tényleg még mindig van (valamekkora):

Durva és ostoba (vagy szándékosan rossz?) beavatkozás történt. Sőt nem szimplán beavatkozás, hanem megalapozatlan beavatkozás, azaz a probléma felnagyítása. Vagy inkább a probléma generálása? A COVID-ügy felnagyításáról szól az egész könyv, és erre reményeim szerint találtam kellő bizonyítékot. Viszont a probléma generálásának a tényére nekem nincsen rálátásom. Mindenesetre akár felnagyítás, akár generálás, a problémára felkínált megoldás önmagában ahhoz vezetett, hogy most már akkor is nehéz lenne átlátni a helyzetet, és megválaszolni az előttünk tornyosuló kérdéseket, ha a kezdetektől valódi tudományos módszerekkel követték volna a járványhelyzet alakulását. Több szempontból is kockázatos kísérlet indult, aminek már az első fázisa is óriási pusztítást végzett, és erre tett rá egy világméretű lapáttal a járvány közben beindított tömeges oltás. Most pedig kétségbeesett és ad hoc, ötletszerű módszerekkel próbálják oltani a tüzet a szakemberek. (Azt a tüzet, amit hagytak – sőt segítettek – lángra kapni és terjedni.) Úgy tűnik, egyre rosszabb eredménnyel, mert nemhogy végre észbe kapnának, inkább még drasztikusabban kezelnek. (Hamarabb, többet, tovább…) Talán itt lenne az ideje végre megállni, körülnézni, leszállni a magas lóról, és ráhagyatkozni az ember és a természet öngyógyító erejére. Ne feledjük, az élet mindig megtalálja az utat. De ha nem vigyázunk, nem a mi javunkra.

Ide vezet az emberi önhittség és a természet bölcsességével szembeni alázat teljes hiánya.

8.4. MASZKaBÁL – A járvány szimbóluma

„Áll a bál, áll a bál, áll a fényes maszkabál!”
Gryllus Vilmos, Kaláka

_{– Fénykép forrása: Pixabay}

Utoljára hagytam ezt a témát, hiszen a sok-sok pusztítás mellett talán eltörpül a jelentősége. És különben is, „ez a minimum, amit megtehetünk, hogy megvédjünk másokat!” Milyen sokat hallottuk ezt a megjegyzést (is). (A pokolba vezető út is…) Igen, egy valódi járvány esetében biztos, hogy ez lenne a minimum, de ez esetben ez is azon értelmetlen előírások egyike, amelyeket szolgalelkűen betart a többség. Természetesen a folyamatos, hónapok óta tartó, általános érvényű, egészséges emberek számára, kültéren is kötelező maszkviselésére gondolok.

Azért hagytam utoljára, mert a maszk a szimbóluma lett az egész COVID-ügynek.

8.4.1. Véd? Nem véd? / Hordjuk? Ne hordjuk?

A kezdetektől bizonytalanság övezte a maszk használatának indokoltságát, hatásosságát és esetleges veszélyeit. Nem véletlenül hallottuk hol ezt, hol azt:

Véd? Nem véd? / Hordjuk? Ne hordjuk? / Csak az hordja, aki beteg? Mindenki hordja? / Csak zárt, közösségi térben? Mindenhol hordjuk?

Ez is mintapéldája a korlátozások lépésről lépésre történő kiterjesztésének, aminek továbbra sem látjuk az indokoltságát. Legfeljebb a hírekben és a mögöttük álló torz statisztikákban. Ha körülnézek, én továbbra sem látom a halottak tömegeit, még ha ez durván is hangzik. Itt legalábbis nem. (Ne feledjük, a COVID–19 „második hullámának” felszálló ága tökéletesen egybeesett a szokványos őszi influenzaszezon indulásával, a járvány berobbanása (első hullám), illetve a mostani „harmadik” pedig a szokásos év elejei járványcsúcsokkal (4.6.5. Harmadik hullám újratöltve c. fejezet).

Tévedés ne essék, most sem azt kérdőjelem meg, hogy van hatása a maszknak. Mint tudjuk, a vírusok egy sima orvosi maszk pórusain ugyan átrepülnek, de a vírust hordozó váladékcseppecskék egy részét megfogja az anyag. Kevesebb jut ki a többieknek. Ezt hivatott elhárítani az az egyszerű higiénés szabály is, hogy nem a levegőbe köhögünk, tüsszentünk bele, hanem egy zsebkendőbe, amit jó esetben azonnal kidobunk, vagy zsebre teszünk. De még ha nincs is időnk előkapni a zsepit, a kabátujjunk is megteszi. A kórokozókkal teli váladékcseppecskék a ruhánkon szépen megtapadnak, hazavisszük őket, és kimossuk. DE! A látszólag tuti ötletnek, a maszknak éppen ez a hátulütője is, hogy nem engedi ki, és a textilre tapadva megőrzi a kórokozókat. Akár napokig, egy hétig is megélnek rajta, tehát gyakorlatilag a saját kórokozóinkat őrizgetjük rajta, és vesszük vissza az arcukra legközelebb! A maszkot az emberek többsége ugyanis egyáltalán nem dobja ki, hanem újra és újra felhúzza. Azok a még pechesebb emberek pedig, akik egész nap kénytelenek maszkban dolgozni, egész nap a saját arcukon, szájukban, orrukban őrizgetik, naphosszat melengetik nemcsak a koronavírust (az összes fajtáját!), hanem minden, a légutakban előforduló kórokozót! (Lásd „Hígítsuk a vírust!” 3.3.1. Vírusszám… fertőzés és megbetegedés c. fejezet.)

Ráadásul a maszkot piszkáljuk, igazgatjuk, mert idegesítő (néha lopva lehúzzuk az orrunkról, hogy vegyünk végre egy rendes levegőt). Ezzel óhatatlanul is matatjuk az arcunkat, a fertőzött maszkot, azután mindent megfogdosunk, oda-vissza, és így tovább. Ugye, már nem is tűnik olyan tuti módszernek?

Hát még ha azt is beleszámítjuk, hogy a maszk a védelem hiú ábrándját kelti (akárcsak egyeseknek a védettségi igazolvány), és esetleg simán át is köhögünk, tüsszentünk rajta (mert nincsen időnk lekapni), és ez még rosszabb, mint a fapados zsebkendő, kabátujj módszer. Vagy azt hisszük, hogy tökéletesen véd, és bátrabban közeledünk másokhoz. Ha valaki beteg, akkor van értelme a távolságtartásnak (sőt az otthon maradásnak!), ami ez esetben ésszerű dolog, mert a szánkon-orrunkon kijutó kórokozók koncentrációja a távolság függvényében lecsökken, és ez valóban hasznos és védi az egészségeseket.

A maszkhordás hátulütőit maga az amerikai járványügy legfelsőbb szakembere is megerősíti (anno megerősítette!), illetve az amerikai (most már csak ex-) tisztifőorvos is: Az általános maszkviselésnek nincsen értelme, sőt, többet árt, mint használ! Így! Szó szerint.

8.4.2. A tartós maszkhordás ártalmai

Még rosszabb mellékhatás, amit már írtam, hogy a maszk tárolja, visszatartja azokat veszélyesebb kórokozókat is, amelyeknek nem kellene odabent megtelepedniük. Ezek között lehetnek góc- és/vagy terápiarezisztens fertőzés kialakítására alkalmas kórokozók (Streptococcus, Staphylococcus baktériumok) is. A mandula az a szerv, amelyik az első védvonal a szánkon, orrunkon bejutó kórokozók ellen, és ideális helye a gócoknak, de gócok alakulhatnak ki a fogakban és az arcüregekben is.

Az ártalomhoz tartozik az is, hogy nem véletlenül lélegzünk ki és be az orrunkon: A szervezetnek szüksége van a friss levegőre, és az elhasznált levegő kilélegzésére. Megfelelő mértékben! Sokan példálóznak a műtősökkel… Persze, az űrhajósok meg szkafanderben járnak, de azért ne kelljen ezt az egész lakosságnak szolidaritási alapon bevállalnia, pláne nem indokolatlanul!

A megfelelő friss levegő, a légcsere olyan alapvető dolog, hogy a házak tervezésénél is figyelembe veszik. A belső terekben előírják a maximális CO2-koncentrációt, ami felett már egészségtelen a bent tartózkodás. Attól még, hogy nem fulladunk meg, és látszólag(!) nincsen ránk rossz hatással (és „különben is ennyi igazán kibírható!”), a tartós maszkviselés egyszerűen nem tesz jót! Legenyhébb esetben is kábultabbak leszünk, ahogy egy idő után azok leszünk egy levegőtlen helyiségben: romlik a koncentrálóképességünk, elfáradunk, elálmosodunk. Következmények? (Meg sem említem újra a sport és maszk témát, illetve a szabadban való maszkviselés káros hatásait. Arról nem is beszélve, hogy milyen pszichológiai hatása van az eltakart arcnak.)

A gyerekek fejlődő idegrendszerére pedig kifejezetten káros a tartós oxigénhiány! Olyan ez, mint a legtöbb küszöbérték alatti károsító hatás (környezetszennyezés, elektroszmog, vegyszerezett táplálék stb.): összeadódva és hosszú időn keresztül előbb-utóbb káros következményei lesznek. Szülők, ébresztő!

Piros sapka és krumpliorr:

„Egyetlen (normális) ember sem hord szívesen egy maszkot az arca előtt. Egészen megdöbbentő azonban, hogy a média agymosása mit tett a német lakossággal. Mit mondanak az állampolgárok az utcán, amikor megkérdezik őket a kötelező maszkviselésről? »Ha előírás, és mindenki részt vesz benne, akkor van értelme.«
Hmmm, ha előírnék, hogy mindenki piros krumpliorrot hordjon, és mindenki részt venne benne, akkor annak is lenne értelme?”

– írja Bhakdi professzor a Koronavírus vaklárma könyvben^[8]. Pont ugyanezt mondogattam én is a kezdetektől fogva, csak piros sapkás hasonlattal.

A maszk szimbóluma lett az egész COVID-ügynek, mert:

• ellentmondásos, kétes értékű,
• a többség helytelenül, tessék-lássék használja (tehát egy valóban gyilkos járványban már halomra haltunk volna);
• általános viselése egy nem túl súlyos járvány esetében indokolatlan, sőt többet árt, mint használ;
• az idiokrácia (akkor és ott is hordják, amikor igazán értelmetlen) és a „hogyan profitálhatunk minden helyzetből” mintapéldája (maszkdivat és maszkbiznisz);
• és tökéletesen jelképezi ezt a helyzetet, hogy befogják a szánkat, hogy arctalan zombik tömege lett az emberekből.

Le a maszkkal?! Ha az egész járványhelyzetre gondolok, furcsa módon (azaz annak tudatában, hogy a többi, sokkal súlyosabb következményhez képest tényleg eltörpül) az a gondolat fogalmazódik meg a fejemben, hogy nem akarok tovább és ki tudja még meddig szájkosárral, befogott szájjal járni és élni! Nem akarom magam körül látni a maszkos, arctalan embereket, mert a leglátványosabb megnyilvánulásai annak a mélypontnak, ahová jutottunk.

8.5. Hippokratészi eskü újratöltve

8.5.1. Valóban minden élet számít?

Nagyon rosszul állunk a népbetegségek, a korai, megelőzhető halálozás és a palliatív ellátás terén is (7.1.8. SHS – „Egy elfeledett világjárvány” c. fejezet). Sőt, éppen a COVID-ügynek köszönhetően még több ember hal meg járulékos veszteségként, mint eddig, ráadásul embertelen körülmények között, elzárva a szeretteitől! Ha ezt nyújtja a modern orvostudomány, akkor megbukott a vizsgán.

Tabukat döngetek megint, de tegyük fel még egyszer a kérdést: Valóban megmentettünk egyetlen lelket is? Úgy igazából? Tudjuk, hogy azok a súlyos kovidos (-nak tekintett, de ki tudja milyen arányban valóban abban szenvedő) betegek, akik intenzív osztályra kerülnek, pláne akik lélegeztetőgépre, igen magas arányban meghalnak. Akiket megmentettek, mennyi időt nyertek, és visszakapják valaha is az életminőségüket? Tudjuk, hogy túlnyomórészt idős, krónikus betegekről van szó. Akik most elmentek a COVID–19 közvetlen vagy közvetett áldozataként, milyen körülmények között mentek el?

Sucharit Bhakdi így ír a könyvükben az idősek jelenlegi kezeléséről:

„Matthias Thöns, palliatív gyógyászati orvos ezt mondta egy interjúban: »A politikusok most nagyon egyoldalúan az intenzív ellátásra, az új lélegeztetőgépek vásárlására és az invazív ágyak kiosztására összepontosítanak. Figyelembe kell vennünk, hogy a COVID-19-ben szenvedő súlyos betegek között többnyire nagyon idős, többszörösen beteg emberekről van szó, 40%-uk pedig tartós ápolásra szoruló állapotban, idősek otthonából jön. Ez egy olyan csoport, amely általában és mindig több palliatív, mint intenzív ellátásban részesült. Most pedig diagnosztizálják az új betegséget, és ezekből a betegekből intenzívbetegeket csinálnak.«
Rámutatott, hogy egy kínai tanulmány szerint a betegek 97%-a a maximális, lélegeztetéses kezelés ellenére meghal. A túlélők közül csak kevesen térnek vissza a régi életükhöz, ezek nagy része súlyos fogyatékkal élő marad. Ezeket a feltételeket a legtöbb idős ember elutasítja. A szakember feladata, hogy tisztázza az emberekkel, magukra akarják-e venni életük végén, a családjuktól távol egy intenzív terápiás kezelés szenvedésének a terhét… Az emberek akaratának kell a legelső helyen állni.”

Eddig is nagyon messze álltunk attól, hogy méltó befejezést nyújtsunk a szeretteinknek. Ettől most még sokkal messzebbre kerültünk. Hogy lehet, hogy a többség nem veszi észre, hogy a központi irányelveket követve, rengeteg embert a szokásosnál is több szenvedés közepette gyakorlatilag megölnek a semmiért?!

8.5.2. Emberkísérlet No.2?! – A pszichológiai (börtön)kísérlet

Ennek a kísérletnek van egy fizikai része: a globális beavatkozás és kampányoltás biológiai (immunológiai) hatásai és veszélyei. A másik része a pszichológiai következmények.

Pár hete egy aggódó, sokgyerekes politikust hallottam a TV-ben (azon ritka alkalmak egyikében, amikor még hallgatok híreket): Már-már azt reklamálta, hogy miért nem oltják be a gyerekeket is! Felfoghatatlan és borzasztó fejlemény, hogy azóta meghallgatásra talált.

Hol a határ a rövidlátásban? Meddig lehet elmenni?! Úgy tűnik, tényleg „nagyon messzire”. Ezért mondom, hogy szándékosan vagy sem, de nemcsak egy biológiai, de egy pszichológiai emberkísérlet fehér egerei is vagyunk: