7. Ágyúval verébre – Kö(ó)rkép a COVID–19 közvetett áldozatairól

„Emberi élet kontra emberi méltóság?! Sokan még mindig nem értették meg, hogy mindkettőt feláldoztuk.”
K. Reiss & S. Bhakdi

Az anomáliák végére értünk. Nem mintha ennek a végére lehetne érni, mert minden nap újabbak bukkannak a felszínre. Egyszerűen valahol meg kellett húzni a vonalat. Már „csak” az van hátra, hogy áttekintsük azt a pusztítást, amit az egy éve tartó COVID-történet okozott. És még mindig nincsen vége. Mégis szeretném hinni, hogy kijutunk az alagútból. Ezért még nem ez a fejezet lesz a zárszó.

A könyvet azzal kezdtem, hogy tegyük fel, hogy valósak a hírek a COVID–19-járványról: rengeteg a fertőzött és sok az áldozat – „többségében idős és krónikus betegek”, hogy idézzem az óránként bemondott híreket. Még ha így is volna: Milyen árat fizetünk?! Ez a kemény kérdés a háttérben marad, akárcsak a szakmai vita arról, hogy valóban akkora és olyan természetű-e a veszély, mint ahogyan azt állítják a vezetők és szaktanácsadóik.

7.1. Járulékos veszteségek

7.1.1. A lajstrom

A teljesség igénye nélkül megpróbáltam vázlatosan összeírni a járulékos veszteségek listáját. Azokat a következményes károkat, amelyeket nem maga a járvány, hanem a védekezés érdekében hozott intézkedések okoztak. Nem egyszerű feladat, mert szerteágazó, egy-egy részjelenség több csoportba is tartozhat, azaz minden mindennel összefügg. Olyan az egész, mint egy dominósor vagy láncreakció: minden eleme magával sodorja a következőt.

A veszteségek egy része jól látható, már elszenvedtük. Másik része még kérdőjel: potenciális veszély, amelybe a járványhelyzet helytelen kezelése sodort/sodorhat bennünket. Ilyen például a mutációs kényszer és az a kérdés, hogy valóban léteznek-e ezek a jelentősen különböző – sokkal veszélyesebb és fertőzőbb – koronavírus-változatok. Hiszen eddig is voltak mindenféle mutációk, amelyek időnként „jobban sikerültek”, azaz ránk nézve veszélyesebbek voltak, csak a kutya nem törődött velük, mert annyira azért mégsem voltak veszélyesek. Pláne nem annyira, hogy a feje tetejére állítsák miattuk az egész világot. A baj ezzel a kérdéssel az, hogy a hivatalos narratívának már egy szavát sem hisszük (6.3.5. Aki farkast kiált… c. fejezet), illetve hogy megtudjuk-e valaha is, hiszen az a király lemeztelenítése lenne, ahogy arról a 8.6.2. c. fejezetben írok majd.
A járványhelyzet okozta pusztítás harmadik része pedig még csak ezután vár ránk. Van, ami elkerülhetetlen következménye a történteknek. Az egészségügy és a gazdaság romba döntése például bizonyosan ilyen láncreakciót indított el. Végül van, amit még nem látunk előre. Mert egy bolygóméretű kísérlet elszenvedői vagyunk (és sokan az önkéntes statisztái). Fogalmunk sincs, hogy mindez hová vezet.

I. Az intézkedések, az átszervezett egészségügy rövid és hosszú távú következményei:

  1. iatrogén, azaz közvetlenül az orvosi beavatkozásból eredő ártalom (indokolatlan túl- vagy félrekezelés, oltás)
  2. ellátatlan, más betegségben szenvedő betegek → még több betegség kialakulása →
  3. a meglévő egyéb betegségek szövődményei →
  4. rokkantság
  5. halálozás
  6. pszichoszociális funkció- (mindennapi feladatok ellátása) és életminőség-romlás
  7. intézkedések hatása a fejlődő gyerekek testi egészségére (tartós maszkviselés, még kevesebb mozgás stb.)
  8. átcsoportosítás, forráselvonások
  9. indokolatlan diagnosztikai, terápiás és járványügyi intézkedések költségei (ez már átvezet a következő csoporthoz) →

II. Gazdagsági következmények, válság:

  1. egészségügy gazdasági helyzetének további romlása
  2. gazdaság megbénulása, munkahelyek elveszítése, munkanélküliség →
  3. megélhetési problémák, elszegényedés (ez is átvezet a következőhöz, de tovább rontja az előzőt is) ← →

III. Pszichés következmények:

  1. bizonytalanság, túlterheltség, stressz
  2. félelem, depresszió, öngyilkosság
  3. frusztráció, harag →
  4. családon belüli konfliktusok, erőszak
  5. intézkedések hatása a fejlődő gyerekek lelki egészségére: traumatizált, félelemben élő, elszigetelt gyerekek
  6. félelemben tartott, elzárt idősek
  7. magány, elszigetelődés, kilátástalanság
  8. bizalmatlanság, bizalomvesztés, ellenségeskedés (ez is átvezet a következőhöz) →

IV. Szociális, illetve a mindennapi életet bonyolító következmények:

  1. megosztottság, anómia (értékvesztés)
  2. társas kapcsolatok, segítség hiánya
  3. iskolák bezárása, online oktatás → színvonal további romlása
  4. mozgáshiány, bezárt sporttermek, uszodák, gyógyfürdők
  5. kikapcsolódási, rekreációs lehetőségek teljes beszűkülése (kulturális és sportrendezvények, közparkok, játszóterek stb.) →
  6. amelyek az egészségmegőrzést, betegségmegelőzést is szolgálják (megint egy részjelenség, ami összefügg a többivel)
  7. minden olyan tevékenység átszervezése, ami csoportos együtt tartózkodást igényel: előadások, tanfolyamok, közgyűlések (társasházi is)…
  8. korlátozások miatt még döcögőbb hivatalos ügymenetek, egyéb ügyintézések.

V. Politikai következmények:

  1. szankciók, megfélemlítés
  2. túlkapások, hatalommal való visszaélés, különleges jogrendek, törvények
  3. diszkrimináció, az egyenlő bánásmód alapjogának a sérelme
  4. diktatórikus/diktatúrába hajló rendszerek megerősödése
  5. figyelemelterelés a korrupciós ügyekről, salátatörvényekről, megoldatlan társadalmi, gazdasági, környezeti problémákról

VI. Végül, de nem utolsósorban:

Fontos globális társadalmi, környezeti, gazdasági problémák háttérbe szorítása, elkendőzése

7.1.2. Egészségügyi következmények

Nézzük meg részletesebben az intézkedések egészségügyi következményeit, hiszen ezek rontják a legközvetlenebbül a kialakult egészségügyi krízishelyzetet. Ezek a járulékos károk nagymértékben hozzájárulnak a növekvő összhalálozáshoz, amit megtévesztő módon közvetlenül a COVID–19 számlájára írnak (4.2. COVID és többlethalálozás c. fejezet).

I. A COVID–19 betegség és járvány kezelésének közvetlen következményei:

  1. terápiás „túlbuzgalom”: túl korai és drasztikus kezelés
  2. indokolatlan, bolygóméretű kampányoltás újfajta, lezáratlan fejlesztésű oltóanyagokkal
  3. orvosi mulasztás: oltás futószalagon, megfelelő vizsgálatok és tájékoztatás nélkül
  4. a lezárások és az oltások járulékos immunológiai következményei: mutációs nyomás, az immunrendszer „tanulásának, edzésének” lefojtása

II. Az ellátás lecsökkentése a nem halasztható minimumra:

  1. kórházból hazaküldött egyéb betegségben szenvedő betegek
  2. járóbeteg-ellátás minimalizálása
  3. online diagnosztika és kezelés (látatlanul rendelt gyógyszerek)
  4. nem sürgős műtétek és vizsgálatok elhalasztása
  5. még jobban felduzzadó várólisták
  6. vizsgálati eredmények késlekedése
  7. szűrő- és kontrollvizsgálatok elmaradása
  8. utógondozás, rehabilitáció, fizioterápia elmaradása
  9. krónikus és palliatív ellátás elakadása
  10. lábon kihordott vagy késve kezelt betegségek szövődményei, végleg elkésett vagy elmaradt kezelések

III. Az elkülönítő (karantén) intézkedések plusz terhei:

  1. COVID-osztályos állapotok: elkülönítendő, nem oda való (tünetmentes) betegek bezárása hetekre, „lerakóhellyé” válása, hiányzó, túlterelt személyzet és források
  2. egészségügyi dolgozók munkanélkülisége, „hazaküldése”, máshol túlterheltsége
  3. látogatási tilalom → a betegek pszichés támogatásának hiánya, elszigeteltsége, kiszolgáltatottsága, gondozás színvonalának további romlása

IV. Az ellátás elakadásának, a járványtól való félelemnek a lelki terhei és hatásai:

  1. félelem, pánik közvetlenül a COVID miatt: Kovidos vagyok?! Súlyos beteg leszek?! Én is lélegeztetőgépre kerülök?!
  2. félelem, pánik közvetve a COVID miatt: egyéb ellátatlan tünetek, betegségek szövődményeitől
  3. az orvos felkeresésének elhalasztása (súlyos betegségre utaló tünetek esetén is!) a megfertőződéstől való félelem miatt
  4. reményvesztés, depresszió (← látogatási tilalom)

V. Az átszervezés gazdasági vonatkozásai:

  1. forráselvonások, átcsoportosítások (36 000 kiürített kórházi ágy!)
  2. indokolatlan, hibás egészségügyi kiadások (felesleges, alkalmatlan lélegeztetőgépek beszerzése stb.)

A járvány elleni védekezés egészségügyi következményei

  1. fokozott egészséggel és egészségügyi ellátással összefüggő szenvedés (→ SHS = severe health-related suffering)
  2. növekvő elkerülhető, azaz korai halálozás
  3. növekvő többlethalálozás

Sok-sok ezer ember nem kapja meg a megfelelő ellátást, és nem csak azért, mert lemondták a vizsgálataikat, kezelésüket. Sokan azért nem fordulnak orvoshoz, mert félnek, hogy éppen az egészségügyi ellátás során fognak megfertőződni, és mert az országos tisztifőorvosunk is megmondta, hogy csak az menjen orvoshoz, aki nem beteg. Tudom, nem szabad viccet csinálni ebből a cseppet sem vicces helyzetből, de az ember már tényleg nem tudja, sírjon-e vagy nevessem, annyira abszurd ez az egész. Az emberek kénytelenek humorral is védeni a lelkük épségét a nehéz helyzetekben.

Kiürített osztályok, aggódó szakemberek

„Az amerikai orvosok aggódnak, hogy a koronavírus távol tartja a betegeket a sürgősségi ellátástól: az infarktus nem vár!”


– Forrás: cnbc.com – Fénykép: Dmitriy Gutarev – Pixabay

Az üresen kongó rendelők, kórházi osztályok látványa ijesztő. Mintha egy negatív utópiába csöppentünk volna. Vagyis nem „mintha”: abba is csöppentünk. Egy apokalipszis utáni világba. És ami meglehetősen furcsa, hogy ott is kihalt egészségügyi intézményeket látunk, ahol nem erre számítanánk egy súlyos világjárvány kellős közepében. Egy angol nőt letartóztattak, amiért ez feltűnt neki is, és levideózott egy teljesen kiürített kórházat London közepében. (Orwell Londonja?)

Én magam is ezt tapasztaltam. Besétáltam az osztályokra, a kihalt folyosókra, oda, ahová csak akartam, akár a kórtermekbe is, szó szerint kirabolhattam volna az intézményt és a betegeket, ha ez lett volna a szándékom. Végül csak azért találtam rá egy osztályon dolgozó nővérre valahol a leghátsó zugban, mert nem adtam fel, hogy megtaláljam.

Számos súlyos, életveszélyes betegség is banálisnak látszó tünetekkel kezdődhet (lásd szívinfarktus, agyvérzés, daganatos betegség). Mi van, ha ezekkel sem fordul valaki orvoshoz? És az sem kell, hogy életveszélyes legyen egy betegség ahhoz, hogy kezelés hiányában előbb-utóbb súlyosbodjon, esetleg gyógyíthatatlanná váljon, de legalábbis rontsa az érintett egészségi állapotát és az életminőségét.

Általános lett az orvosi távkonzultáció. Egyszerűnek látszik, de vajon éppen az iménti, bizonytalan eredetű tünetek esetében elegendő-e az orvosi ellátás ilyen szintje? Ne feledjük, hogy az orvosok nem arra lettek kiképezve, hogy telefonon diagnosztizáljanak és kezeljenek. Ez más kompetenciákat is igényel. Jól tudják ezt a telefonos ügyfélszolgálatokon, lelkisegély-szolgálatokon dolgozó szakemberek.

Ha már a kommunikációnál és a személyes találkozásnál tartunk, az orvos-beteg kapcsolat fontos része a személyes bizalom, az, hogy ismerik egymást. Jó esetben az emberek évekig járnak egy-egy háziorvoshoz, szakorvoshoz. Az orvos tisztában van a beteg kórtörténetével és a betegségét befolyásoló pszichoszociális háttértényezőkkel is. Most rengeteg egészségügyi dolgozó kiesett az ellátásból, mert életkoránál vagy esetleges krónikus betegségénél fogva veszélyeztetett (és a nem kötelezően kötelező beoltás miatt is). Az is kérdés, hogy mi lett velük, de az biztos, hogy az ember egyébként is nehezen fordul orvoshoz, és ha egyik pillanatról a másikra eltűnik az az egészségügyi szakember, akihez addig járt, nehezen szánja rá magát, hogy újat keressen. Szépen elhalogatja. Akár ezért, akár azért, mert egyébként is lemondták az előjegyzett vizitet (vizsgálatot vagy kezelést).

A járvány miatt „befagyasztott” egészségügy hosszú távú következménye

Akik ma nem kapnak megfelelő ellátást, azoknak nemcsak most azonnal, de az elkövetkezendő években is romlanak az egészségügyi kilátásai.
Rövidlátó hozzáállás egy olyan járvány megfékezésére, ami alapvetően a krónikus betegeket veszélyezteti!

Amikor ezeket a sorokat írom, éppen közölték velünk, hogy elkezdték kiüríteni azt a rehabilitációs osztályt is, ahol az édesanyám fekszik combnyaktörés után, mert COVID-osztály lesz belőle. Két hete kezdődött meg a tényleges utókezelése. Segítség nélkül nem tud lábra állni, ráadásul az egyik keze is béna, így járókeretet sem használhat. Hetek óta kórházban van, mert a műtét után PCR-pozitívként kovid-osztályra zsuppolták, majd összeszedett egy kiirthatatlan kórházi baktériumfertőzést (MRSA) és valamitől (nem tudják, mitől!) tetőtől talpig kiütéses is lett. Más osztály nem veszi át ezzel a fertőzéssel, ne is próbálkozzunk. Vigyük haza. Az osztályos orvos mindent megért, tehetetlen, és azzal biztat, hogy örüljünk, mert nála még súlyosabb esetek is vannak az osztályon, akikkel fogalmuk sincsen, hogy mit kezdjenek. Miközben mindenütt elmaradnak a rehabilitációs kezelések súlyos balestek, agyvérzés stb. után is – panaszolja.

A szemünk láttára dől össze végképp az egészségügy, és temeti maga alá emberek ezreit, tízezreit…, köztük a saját anyámat. Több rokonom, ismerősöm is az elmúlt év során ment el. Nem COVID miatt, de a COVID következtében, és néhányuk hamis COVID diagnózissal…

A járulékos veszteségek egészségügyet érintő részjelensége is annyira szerteágazó és messzire vezet, hogy külön könyvet tölthetnénk meg vele, így csak néhány témát emelnék ki.

7.1.3. Mentális problémák, depresszió, öngyilkosság

Bár ez az eredeti szakmám, és bármilyen fontos téma is, mégsem fogok mélyebben belemenni, mert sajnos sokkal érthetőbb következménye a helyzetnek, mint az a sok-sok jelenség, ami nem ilyen nyilvánvaló, és amelyek miatt „tollat ragadtam”. Az összes pszichés probléma, amit a lajstromban összeírtam, egyértelmű velejárója a járványhelyzetnek, és rengeteg életet, családot sújt: az enyhébb, de nem elhanyagolható tünetektől kezdve a súlyos pszichiátriai betegségekig, mint a depresszió, a pánikbetegség és egyéb szorongásos és szomatizációs zavarok. Az öngyilkosságok száma is megnőtt az elmúlt évben, ami nagyon szomorú jelenség, pláne mert a fiatalok között az egyik leggyakoribb halálok. Az, hogy egy ember arra jut, hogy eldobja magától az életét, olyan lelki mélypontot jelent, amit senkinek nem kívánok, hogy megtapasztaljon. Ez az egyik leglesújtóbb jele az emberi faj mélyrepülésének.

COVID & öngyilkosság

„A CDC igazgatója összeveti az öngyilkosság és a COVID-19 halálozás arányát:
Még egy ár, amit megfizetünk! Az Amerikai Járványügyi Hivatal (CDC) igazgatója, Robert Redfield a Buck Institute webinar–on[1] tett nyilatkozata szerint az öngyilkosság és a kábítószer túladagolás messze meghaladja COVID–19 áldozatainak számát a középiskolai diákok között. Redfield hangúlyozta, hogy a lezárások és az iskolák bezárása aránytalanul nagymértékben gyakorol negatív hatást a fiatalok mentális egészségére.”
– Forrás: townhall.com – 2020. július 28.

7.1.4. Mentsük meg a gyerekeinket!

Gyermekeink jelene és jövője

Erről kell szóljon az életük?!


– Eredeti kép: cartooningforpeace.org – a szerző kiegészítésével

Az is messze túlmutat ennek a könyvnek a keretein, hogy hányféleképpen tesszük tönkre a saját gyermekeink életét, de a COVID-helyzet kezelése és következményei ez esetben is mindent felülmúlnak, amit eddig itt láttam. („Itt” alatt az átlagos európai szintre gondolok, mert sajnos a pokolnak vannak sokkal mélyebb bugyrai is.)

Sportolás, versenyzés maszkban?!


– Kép forrása: Pixabay

Egy gyerek fejlődő idegrendszerére már az sincsen jó hatással, ha különösebb testmozgás nélkül maszkkal az orrán-száján, oxigénhiányos állapotban (és a saját kibocsátott CO2-jának egy részét visszalélegezve) tölt el napi ki tudja hány órát. Pedig már eddig is túl kevés időt töltöttek a gyerekek a szabad levegőn, mozgással-játékkal, de most ez a maradék is lecsökkent.

Én leszek az utolsó, aki méltatni fogja ezt az iskolarendszert. (Többek között az oktatásnak tudható be, hogy mi magunk ilyen felnőttek lettünk, és ezt a világot teremtjük most a gyerekeink számára, és tanítjuk is tovább lényegében ugyanezt a szemléletet, hogy aztán ők is átadják majd az utódaiknak és így tovább…) De ennél, ami most zajlik, még az is jobb volt. Az egyébként is mostohán kezelt pedagógusok is felőrlődnek ebben az új, online oktatási rendszerben.

COVID és a gyermekek traumatizálása

Az iskolából száműzött, elszigetelt, még inkább a virtuális világba zárt, vagy a maszkban játszó, sportoló gyerekek látványa számomra egy rémálom, amiből sürgősen fel kell ébredni.

Érettségi ballagás nélkül


– Kép forrása: Pixabay

A felnőttkor küszöbén álló érettségizők és a főiskolások, egyetemisták is rettenetesen megszenvedik ezt a helyzetet. Az az emlékezetes eseménysorozat, amivel a középiskolát zárják – a szalagavató, a ballagás, a szerenád –, és ami az életünknek egy fontos, ünnepet érdemlő állomása lenne, szintén áldozatul esett a COVID–19-nek. Mindaz, ami olyan izgalmassá és pótolhatatlanná teszi a felsőoktatásban töltött éveket – a nyüzsgő, szabad diákélet – szintén egy tollvonással áthúzva. Marad a magolás a négy fal között, ami az amúgy is stresszel teli vizsgaidőszakban még inkább megterheli az idegrendszerüket. Nem csoda, hogy még több pszichés problémáról panaszkodnak a diákok a járvány kezdete óta.

Az alábbi gyermekrajzot az interneten találtam. Milyen felnőttek lesznek azokból a gyerekekből, akiket így szocializálnak?!

Gyerekrajz az internetről

„Ne ölelkezz, ne puszilkodj, takard el a szád, ne lásd a másik arcát, ne adj a másiknak a tízóraidból, tarts távolságot, kerüld a személyes találkozást, ne menj a játszótérre, ne menj a nagyihoz, ne menj ki az utcára, maradj otthon, „kockulj” a gép előtt (most már az iskola helyett is)… és a tiltáson-oltáson kívül ne legyen semmi más ötleted arra, hogy hogyan védd meg az egészségedet!”

Még egy téma kívánkozik ide, ami a gyerekeket különösen hátrányosan érinti: a fertőtlenítésmánia. A COVID–19 ezt is csúcsra járatta, holott már eddig is túlzásba vitte a szülők többsége. Pedig komoly szakirodalom van rá, hogy a népbetegségnek számító allergia kialakulásának egyik rizikófaktora a gyerekek túlzott óvása! De a fertőzésekkel szemben kialakuló, úgynevezett szerzett védettség felvértezésének is a legfontosabb útja, ha gyerekkorban minél többet tanul az immunrendszer (5.1.1. Természetes és mesterséges immunitás… c. fejezet). Egy teljes nemzetközi allergiakonferencia végső következtése lett az alábbi mondat. Sosem felejtem el, annyira találó: „Az allergiás betegségek megelőzésének leghatásosabb módszere, ha a gyerekek minden nap megesznek egy marék koszt!” Nem mondom, hogy essünk át a ló túloldalára, de a szervezetünket nem az egyszerű piszoktól és a kórokozóktól kell óvni (nem az Eboláról beszélek, és nem is azokról a súlyos járványos gyermekbetegségekről, amelyek a régi időkben számos egészséges gyerek életét követelték!), hanem attól a rengeteg mesterséges vegyi anyagtól (amelyekkel teli vannak az élelmiszerek és a háztartási vegyszerek, tisztálkodószerek), és amelyekkel nem tud mit kezdeni az immunrendszerünk. A génmódosított élelmiszerekről nem is beszélve…

Nem is folytatom a listát. Alapból nem akartam sok képet zsúfolni ebbe a könyvbe, csak ahová nagyon odakívánkozott, de ezzel a fejezettel kivételt tettem. Ezeket egyszerűen látni kell, és nagyon-nagyon mélyen el kell rajtuk gondolkodni. Az alábbi kettőt a fotók alatt idézett videóból másoltam ide. Ha egyes-egyedül ezt a videóösszeállítást mindenki megnézné, elég lenne ahhoz, hogy magába szálljon, mihez asszisztál, vagy miről nem akar tudomást venni.

„Normális életet a gyermekeinknek!”


– A képek az alábbi videó egy-egy részlete: fb.watch/5PxPetVGc0

7.1.5. Kettészakított generációk – COVID–19 és az idősek

COVID és traumatizált idősek

„Te mit válaszolnál ma erre?”


– A kép az alábbi videó egy részlete: fb.watch/5Pye4scHEe

Mit teszünk velük, akiknek a védelméről szól ez az egész?! Azonkívül, hogy megfosztjuk őket a családjuktól és az unokáiktól, és elvileg mindent elkövetünk, hogy megmentsük őket? Valóban jót teszünk velük?

Tabukat döngetek, de akinek lejárt az ideje, annak lejárt. Ez az élet rendje. Évről évre megtapasztaljuk, hogyha egy idős, beteg ember nem hal meg az egyik influenzaszezonban (mert minden évben akkor nő meg a halálozás, ahogy most is, amikor e sorokat írom! 4.6.5. Harmadik hullám újratöltve c. fejezet), akkor nagy az esélye rá, hogy meghal a következőben. Tudom, ha jobban vigyázunk rá, nyerhetne egy évet a szerettei körében. És éppen ez a lényeg, azaz ez a két dolog a lényeg:

  1. Évről évre 2-3-4… ezer áldozatot szed hazánkban az influenzajárvány, de sosem tettünk ez ellen semmit, legalábbis semmi ehhez csak távolról is foghatót, mint most a COVID–19 esetében.
  2. „Szerettei körében”: Akinek lejárt az ideje, annak lejárt. DE az, hogy hogyan mennek el, az nagyon nem mindegy! Ebben kellene a segítségükre lennünk! Eddig sem jeleskedtünk a méltó halál biztosításában, de az a kevés, amit eddig nyújtani tudtunk, az is végképp elveszett a COVID-dal. Rengetegen töltik utolsó hónapjaikat a járványtól való félelemben, elszigetelve a hozzátartozóiktól, majd halnak meg lezárt osztályokon, felesleges szenvedés közepette (mert túl intenzív és invazív kezelést kapnak olyan esetben is, amikor a palliatív kezelés volna a helyénvaló (7.1.8. SHS – „Egy elfeledett világjárvány” c. fejezet). (A gépi lélegeztetésre tett betegek halálozási aránya 80-90%! 4.7.3. Túl korai, túl drasztikus terápia c. fejezet.)

Méltósággal mennek el szeretteik körében?!

Foto_Yuan_Zheng_PAP_3Pr1oYs.jpg
– Kép forrása: Yuan Zheng / PAP

Egy idős, beteg ember így akarja tölteni életének utolsó szakaszát, és így akar meghalni?! Szkafanderes emberek által gépre dugva, felesleges szenvedéseket kiállva, elzárva a szeretteitől, akiket sohasem lát többé?
Azoknak is megkeserítik az utolsó éveit, akik még többé-kevésbé jól vannak, de idősek, azaz nincsen már sok évük hátra. Több mint egy éve fosztják meg őket is azoktól az örömforrásoktól, amelyektől megfosztják az egész társadalmat, de legesleginkább a családjuktól, amire a legnagyobb szükségük volna.
Valóban megvédik, valóban jót tesznek a veszélyeztetett emberek EGÉSZségi állapotának?

7.1.6. Mostohán kezelt, vezető halálokok

A WHO összefoglalója alapján 2019-ben a „legnagyobb gyilkosnak” a szív vérellátásának elégtelenségén alapuló ún. iszkémiás szívbetegségek bizonyultak a világon: az összhalálozás 16%-ért voltak felelősek. Ráadásul 2000 óta, azaz az elmúlt húsz évben jelentősen, mintegy 2 millióval nőtt a számuk, és kis híján elérte a 9 milliót. A második és a harmadik helyen az agyvérzés (stroke), illetve a krónikus obstruktív (légutak szűkületével járó) tüdőbetegségek (COPD) álltak. A stroke halálozási aránya 11% volt, több mint 6 millió áldozattal. A COPD 300 millió embert érintenek világszerte, és 2019-ben az összhalálozás 6%-ért voltak felelősek: több mint 3 millió ember halálát okozták!

A krónikus obstruktív tüdőbetegségek (COPD)

„A COPD (ami az angol elnevezés, a Chronic Obstructive Pulmonary Disease rövidítése), azaz a krónikus obstruktív tüdőbetegség a légzőrendszer lassú, egyre jobban súlyosbodó, gyógyíthatatlan betegsége. Olyan gyulladásos kórfolyamat, ami a tüdőtágulás és az idült hörghurut egyidejű jelenlétével jár. Az előbbi a tüdőhólyagocskák folyamatos összeolvadásával járó pusztulását jelenti, míg az utóbbi a légutak hörgőinek beszűkülésével, fokozott váladékképződéssel járó tünetcsoportja.”
– Forrás: Oktogon Medical Center

A COPD fő tünetei a kínzó, váladékürítéssel járó köhögés, nehézlégzés, fulladás, légszomj. Leggyakoribb szövődményei a tüdőgyulladás és egyéb fertőzések.

A világon vezető halálokok listájának 4. helyén, egyben az összes fertőző betegség „élén” az alsó légúti fertőzések állnak, és annak ellenére, hogy 2019-ben kevesebb halálesetet okoztak, mint 2000-ben, még mindig 2,6 millió áldozatot szedett ez a betegségcsoport (az összhalálozás cc. 5%-át). Végül, de nem utolsósorban az első tízből a 6. helyen egy újabb légzőszervi betegségcsoport, a légzőszervek (légcső, hörgők, tüdő) rosszindulatú daganatos megbetegedései álltak, további 1,8 millió halottal.

A tíz vezető halálok a világon 2019-ben


– Adatok forrása: World Health Organization (WHO)

A WHO az egyes országok jövedelmi helyzete szerinti bontásban is megadta a halálozási adatokat, hiszen ez jelentősen befolyásolja, hogy milyen betegségek és halálokok a jellemzőbbek az adott régióban. Érthető módon a fertőzések gyakoribbak az alacsony jövedelmű országokban, de az alsó légúti fertőzések „helyezése” csak eggyel szorult lejjebb a negyedik helyről a felső-közép jövedelmi kategóriába sorolt országokban, ahol megelőzték a légzőszervek (légcső, hörgők, tüdő) rosszindulatú daganatos megbetegedései, azaz egy másik légzőszervi betegségcsoport(!), és még eggyel lejjebb a magas jövedelmű országokban (ahol az Alzheimer-demencia is előbbre sorolt).

A tüdő és az alsó légutak fertőző és nem fertőző (COPD és daganatok) betegségei gazdasági helyzettől függetlenül a világ minden részén az első hatból három helyet elfoglalnak a vezető halálokok rangsorában. Miért emelem ki ezt a tényt? Mert:

COVID & alsó légúti betegségek

Az alsó légutak fertőző és nem fertőző betegségei a COVID–19 előtt is kiemelkedően sok áldozatot szedtek. Minden 10. ember, a lakosság több mint 10%-a alsó légúti betegségben hal meg (nem számolva a légutak daganatos betegségeit)!
Erre jött rá a koronavírus-járvány…

Erre a tényre Bhakdi professzorék is kitérnek a könyvükben:

„…a SARS-CoV-2 szinte mindig csak az utolsó csepp egy csordultig telt pohárban… Egy csordultig telt pohár esetében tényleg bármelyik kórokozó az utolsó cseppet jelentheti. Könnyen elfelejtjük, hogy minden évben 2,6 millió ember hal meg világszerte különböző légzőszervi fertőzésekben (a tuberkulózist nem számítva). Ha csak a vírusokat nézzük, a koronavírusokon kívül 16 másik képviselőjük is szerepet játszik ebben (többek között az adenovírusok, influenzavírusok és a parainfluenza-vírusok stb).”

A légzőszervi betegségek által okozott súlyos egészségügyi terheket az Európai Unió statisztikai adatai is megerősítik: „A légzőszervi betegségek jelentették a harmadik leggyakoribb halálokot az EU-27-ben”[2]. A jelentés ehhez még azt fűzi hozzá: „A légzőszervi betegségek összefüggésben vannak az életkorral, mivel az e betegségek okozta halálozások túlnyomó többsége a 65 éves és annál idősebb népesség körében következik be.”

Ez sok kérdést felvet. Ami ezek közül első látásra biztosan kijelenthető, azaz nem is kérdés:

COVID & prevenció

Ha az évek óta szaporodó légúti népbetegségeknek a megelőzésére tizedannyi erőfeszítést tettünk volna, mint a koronavírus-járvány megfékezésére, akkor most nem lehetne a COVID–19 egy azok közül a fertőzések közül, amelyek az utolsó cseppet jelentik a pohárban a krónikus betegek számára!

Ami szintén valószínűsíthető, sőt Magyarországon bizonyosan így van (2.4.5. Hány ember halt meg? c. fejezet), hogy azok a halálesetek, amelyeket most a COVID–19 számlájára írnak, a SARS-CoV-2 felbukkanása előtt a társuló (azaz már meglévő!) alapbetegség csoportjába kerültek volna (lásd WHO lista). Hiszen a sok bizonytalanság mellett egyvalami egyértelmű tapasztalat a koronavírus-járvánnyal kapcsolatban, mégpedig az, hogy az esetek zömében az áldozatok egy vagy több alapbetegségben szenvedtek. Ez alapvetően megkérdőjelezi a COVID–19-járvány súlyosságának hivatalos értékelését!

Ugyanakkor az évről évre menetrendszerűen felbukkanó influenzajárvány esetében ez a halálozási besorolás egészen biztosan nincsen így. Ellentétben a COVID-dal, azok a krónikus betegek, akiknek az influenzajárvány jelentette az utolsó cseppet a pohárban, NEM az influenza számláján szerepeltek/szerepelnek a halálozási statisztikákban. Ugyanis – ugyancsak ellentétben az új koronavírussal – szó sincsen arról (még az influenzajárványok alatt sem!), hogy automatikusan letesztelnék az összes kórházban fekvő beteget az influenzára és a többi ilyenkor endémiás szezonális járványt okozó vírusra. Még akkor sem, ha egyértelműen vírusos tüdőgyulladásban haltak meg. És pláne akkor nem, ha nincsenek a betegnek légúti vírusfertőzésre utaló tünetei. Ez kétségtelenül túlzott és felesleges költségekkel járna, hiszen a vírusokra úgysincsen igazán hatékony, célzott, azaz oki terápia. Amire kötelező ilyenkor odafigyelni, azok a bakteriális kórházi fertőzések, amelyekre van célzott antibiotikumos kezelés. Ezért van az, hogy az influenza halálozási arányaira (általában) nincsenek közvetlen bizonyítékok, csak közvetettek. Azok viszont nagyon is meggyőzőek, és világszerte elfogadottak az influenza elleni védekezést illetően (2.5.2. A járványügyi felügyelet… c. fejezet.)

Világ halálozás 2020. november végéig (worldometer.info)


– Adatok forrása: Nemere István – COVID-19 Koronavírus járvány…

A worldometer.info november végi adatai alapján 2020-ban, több mint 14 és félmillió áldozata volt a világon a fertőző betegségeknek a koronavírust, a maláriát és az influenzát is hozzáadva. Ennek egytizede a COVID–19 (legalábbis a hivatalos statisztikák szerint, amiről tudjuk, hogy igen tágan értelmezték, hogy ki számít bele!). Mi van a „maradék” 90%-kal? Hogyhogy nem arról a több mint 13 millió emberről szólnak óránként a híradások?! Óriási járványok dúlnak most is a világon, amelyek éppen a COVID-helyzet következményei miatt szedtek több áldozatot tavaly, mint az előző években (2.6.3. Az oroszlánok c. fejezet). Az imént számszerűsített összes többi, nem fertőző betegség okozta halálesetről nem is beszélve. Annál is inkább, mert a vezető, nem fertőző halálokok jó része valóban megelőzhető lenne! Sokkal könnyebben, mint a járványok. „Jó” szokásunk szerint fordítva ülünk a lovon (5.3.3. A megelőzés paradoxonja c. fejezetet).

7.1.7. Korai, megelőzhető halálozás

Ahogy az előbb felsoroltam az intézkedések egészségügyre gyakorolt következményeinél, nemcsak az ellátás apadt le, hanem a betegségmegelőzés is. Beszűkültek a sportolási, rekreációs, fizioterápiás stb. lehetőségek, bezártak az uszodák, gyógyfürdők, szaunák, edzőtermek. A szabadtéri sport lehetősége persze még mindig adott, de a közterületeken is kötelező maszkviselés ez utóbbit is nehezíti, sőt a maszkban sportolás kilátásba helyezése egyenesen hajmeresztővé teszi, ahogy arról már a gyerekek esetében írtam. (Nem mintha túl egészségesnek tartanám, hogy az emberek a rossz levegőjű, forgalmas városközpontokban sportoljanak, de nem mindenki tud jobb levegőjű helyre kirándulni egy kocogás erejéig). A zárt helyeken történő sportolási lehetőségek különösen télen (lennének) fontosak az egészségi állapot fitten tartása érdekében (megfázásos időszak, napsütés és D-vitaminhiány). Ami pedig az uszodákat, gyógyfürdőket, szaunákat illeti, nemcsak remek testi-szellemi töltődési lehetőséget kínálnak, de fontos szerepet játszanak a légúti fertőzések, a mozgásszervi és egyéb idült népbetegségek kezelésében és megelőzésében is. Mindez egyik pillanatról a másikra megszűnt.

A prevenció minden szintje sérül (lásd 9.4.5. EBM és valódi prevenció ábra)! Eddig sem egészségügy volt, hanem betegségügy. Most már ez utóbbi is romokban hever.

Az alábbi ábrán az öt leggyakoribb megelőzhető betegséget látjuk: szívkoszorúér betegségek, tüdőrák, alkoholprobléma és mérgezés/túladagolás, agyérbetegségek és krónikus tüdőbetegség. (A 6. oszlop az „egyéb” haláleseteket mutatja.)

„Magyarország jobban teljesít: első helyen állunk az EU halállistáján”

A 75 év alattiak megelőzhető halálozásának standardizált aránya 2017-ben:


– Forrás: Portfolio.hu – 2020. agusztus 15.

Mekkora lesz mindennek az ára egészségben és életekben mérve a jövőre nézve? Hiszen már eddig is nagyon rosszul állt a világ ezen a téren: Európában évente több mint 1 millió 75 évesnél fiatalabb ember halt meg idő előtt olyan okból, ami megelőzhető vagy kezelhető lett volna. Ez az összes haláleset 70%-a, azaz három 75 év alatti emberből kettőnek nem kellett volna még meghalnia! A korai halálesetek 1/3-a szív- és tüdőbetegség, ezt követi az alkoholizmus, a rák, a balesetek és az öngyilkosság. A megelőzhető halálesetek átlaga Magyarországon majdnem kétszerese az európainak, és a listában 2017-ben már az első helyen álltunk!

7.1.8. SHS – „Egy elfeledett világjárvány”

SHS? Egy újabb fontos rövidítés. De tudja bárki is, hogy mit jelent?

COVID & SHS

A világon minden évben 25,5 millió ember hal meg olyan súlyos, az egészségi állapotukkal összefüggő szenvedés (Serious Health-related Suffering = SHS) közepette, ami palliatív kezelést igényel(ne). Ez majdnem a fele az összes halálesetnek.

Palliatív kezelésnek nevezzük a súlyos, életveszélyes betegségben szenvedőknek nyújtott ellátást. Szinonimájaként a „szupportív – támogató – ellátás” vagy a „tüneti kontroll” kifejezéseket is használják. Ha a beteg gyógyíthatatlan vagy az általános állapota már nem teszi lehetővé az oki kezelést, akkor is fontos, hogy megfelelő testi, lelki és szociális gondozást kapjon (tünetek, panaszok enyhítése, fájdalomcsillapítás, komfortérzet javítása stb.), azaz az életminősége ne szenvedjen nagyobb károsodást, mint amit a betegsége miatt óhatatlanul is elszenved.

A palliatív szó latin eredetű. A pallio, palliare – köpennyel betakar, befed, enyhít – igéből származik.

„Az SHS betegségekben meghaló, palliatív ápolásra szorulók számának, a palliatív ápolás szükséges időtartamának növekedése a koronavírus járvánnyal ellentétben nem tíz vagy százezreket, hanem tízmilliókat érint évente a világban, és több tízezer embert érint évente Magyarországon”
– olvashatjuk a G7.hu összefoglaló cikkében.

„Elviselhetetlen fájdalommal jár az elfeledett világjárvány”

„Magyarország a felmérések alapján az európai középmezőny alsó részében helyezkedik el. Ugyanakkor, annak ellenére, hogy az utóbbi években Magyarországon is jelentős fejlődés tapasztalható a palliatív ellátás intézményi feltételeiben, a nemzetközi rangsorokban egyre romló pozíciókkal rendelkezünk. Ennek oka, hogy jó néhány ország, köztük a közép-kelet európai országok egy része, ezen a területen jóval gyorsabban fejlődött, mint Magyarország. Különösen aggasztó, hogy a közép-kelet európai országok többségéhez hasonlóan) azon országok csoportjába tartozunk, ahol a következő évtizedekben a nagyon gyorsan növekvő palliatív ellátási igényhez alacsony kapacitások párosulnak[3].”
– Forrás: G7.hu – 2020. május 11., az NCD Alliance – 2018. január 23 cikke alapján

Nem hiszem, hogy bárkinek be kell mutatnom azokat az áldatlan kórházi állapotokat, amelyek a krónikus (gyakran „elfekvő”) osztályokon, de még számos neves kórház egyéb osztályain is uralkodnak. Ez a helyzet már a COVID-era előtt is elkeserítő volt. Mit láttunk az elmúlt év során, és mire számíthatunk ezek után a jövőben (7.1.5. Kettészakított generációk… c. fejezet)?

7.1.9. Egészségügyi dolgozók – Áldozatok vagy felelősök?

Az előbbiek átvezetnek ahhoz a témához, amit a leginkább a szívügyemnek érzek, és amiért a kollégák helyett is magamba szálltam, holott már nem dolgozom az egészségügyben.

Mit tett/tesz mindehhez hozzá a szakma? Pláne hogy a frontvonalban küzdenek, azaz sok szempontból kiemelten kárvallottjai a COVID-történetnek. Nekik lenne elsősorban érdekük tenni az ellen, ha azt tapasztalják, hogy szakmai szempontból megkérdőjelezhetőek, követhetetlenek a szabályok, a híradások és az intézkedések. A felelősség kérdését már körüljártam, itt csak arra térnék ki néhány szó erejéig, hogy miért áldozatai a járványhelyzetnek maguk az egészségügyben dolgozók is.

Hogy a legbanálisabbal kezdjem, holott önmagában is megnehezíti a mindennapi munkájukat, amikor COVID nélkül is időhiányban szenvednek, az az extra higiénés rendszabályok betartása: a „szkafanderes” beöltözés, „zsilipelési”, fertőtlenítési protokollok stb. Az sem kellemes, ha értelmes tevékenység híján üldögélnek az üres rendelőkben, osztályokon, de sokan el is veszítették a munkájukat. A szerződéses jogviszonyban dolgozók ugyanis nem kapták tovább a fizetésüket.

Az első döbbenetes élményem az „első hullámban” volt, amikor az egyik, egyébként új és jól felszerelt kerületi rendelőbe kísértem mellkas rtg-re az anyukámat. Őt már a kapuban „homlokon lőtték” egy lázmérőpisztollyal, engem mellette simán beengedtek. (Ha én kísérem, biztosan nem vagyok beteg, nem igaz? Logikus és biztonságos eljárás egy világjárványban, nem?) Az igazán elképesztő azonban a teljesen kihalt rendelőintézet látványa volt.

Aztán valami fennforgás is volt, hogy nem végzik el a vizsgálatot, meg nem írnak alá valami fontos papírt a mentősöknek, ami nélkül nem tudják elszámolni a szállítás költségeit. A mentősök végül kiverték a balhét, így minden sikerült, de még a minimum ellátást is úgy kellett kierőltetni. Minden tiszteletem a mentősöké, akik még mindig állják a sarat…

Más helyeken viszont feltorlódott várólistával, felhalmozódott tennivalóval, sőt olyan feladatokkal is szembesülnek, amelyekre nincsenek felkészülve (lásd átvezényelések). Rengeteg a bizonytalanság, az információhiány, miközben az egészségügyi dolgozók szakmai véleményét nem kérik ki a döntésekben, de nekik kell azokat betartaniuk, betartatniuk. Mindez tovább fokozza azt a stresszt, amit egyébként is nap mint nap elszenvednek. Nem csoda, ha olyan a színvonal, amilyen… És ők lesznek / lettek az elsők, akiket beoltanak, ha akarják, ha nem… Mert nem kell az oltásnak kötelezőnek lennie, elég, ha csak nem végezheti a munkáját az, aki nincsen beoltva.

A hazai helyzetet súlyosbítja, hogy a „járvány kezeléséhez szükséges” címszó alatt olyan egészségügyi törvényt hozott a kormány, amely több ezer egészségügyi dolgozót űzött el a szakmából. Éppen most, a hivatalos álláspont szerint tomboló harmadik hullám közepette?!

COVID – kegyelemdöfés az egészségügynek

Az állami ellátás totális felszámolásának vagyunk a tanúi és elszenvedői egy egészségügyi válsághelyzetben.

COVID-osztályos állapotok

„Az összeomlás küszöbén: »A lélegeztetett beteg legalább nem agresszív«”
„…A hiedelmekkel ellentétben nem is az intenzíven a legnehezebb helytállni a tapasztalata szerint. „Ott lélegeztetett betegek vannak, nemigen mozognak, nem agresszívek” – mondja a vidéki orvos.
…Közben a Covid-gyanús betegek fogadására berendezett osztály tulajdonképpen »ledobóvá« változott. Hoznak ide végstádiumos betegeket, vagy akiknek annyira leromlott már az állapotuk, hogy nem tudják őket otthon kezelni” – meséli…”

– Forrás: HVG, 2020.12.03

7.1.10. Erkölcs & etika

Koronavírus-járvány: Nemcsak a tudomány és a józan ész, de az erkölcs halála is.

Többször feltettem ezt a nehéz, de elkerülhetetlen kérdést, amit mérlegelnünk kell: Amit most a „nekünk minden élet számít” jelszó alatt teszünk, az az élet vagy csak a szenvedés meghosszabbítása? Az élet nem csak egy mennyiségi egység, amit számokban mérhetünk. Az életnek van minősége, méltósága, és az embereknek kellene hogy legyen beleszólása (önrendelkezése) ebbe. Miközben a modern világ a demokrácia, az emberi jogok és a szabadság frázisaitól hangos, mennyire van igazi tartalma ezeknek a jól hangzó jelszavaknak? Olyan mértékben beszabályozott az életünk, úgy elveszünk a törvények és a bürokrácia útvesztőjében, hogy a lényeg lassan teljesen elveszik: például az, hogy minden emberi lénynek elidegeníthetetlen joga, hogy döntsön a saját testéről, az életéről és a haláláról. A méltó és lehető legkevesebb szenvedéssel járó haláláról. A testi és lelki fájdalom egy részét úgysem úszhatjuk meg. De az orvostudomány és az orvosok feladata (lenne) ezt nem növelni, hanem csökkenteni. Ha ÖN választhatna, hogy nyer, mondjuk, három hónapot, de ezt egy intenzív osztályon tölti, csövekre kötve, invazív beavatkozásokkal kínozva, és ha már gépi lélegeztetésre szorul, annak tudatában, hogy alig van esélye a túlélésre, de még ha van is, utána nagy valószínűséggel még rosszabb állapotban lesz, mint előtte (4.7.3. Túl korai, túl drasztikus terápia c. fejezet), ezt választaná? Vagy azt, hogy lesz egy-két hónapja megfelelő palliatív (tüneteket enyhítő) ellátással, de heroikus beavatkozások nélkül? De még az is lehet, hogy időben is többet nyer ez utóbbi választással, nem csak a szenvedés mértékét tekintve (a terápiás visszafogottság előnyei!).

A gyógyulás lelki tényezői

A pozitív lelki hatások legalább olyan fontosak a felépülésben, mint a fizikai beavatkozások, ha nem fontosabbak!
Egy intenzív osztályra elzárt, elkínzott test és lélek, minden örömtől megfosztva, hamarabb feladja, sőt már csak azt kívánja, hogy legyen vége…

Ami az erkölcsi kérdéseket illeti, még két dologra kitérnék:

Az egyik az emberi méltóság még egyszer: Sokszor megtapasztaltam, hogy az elmúlt év alatt mennyire megváltoztak az emberek. A járványhelyzet lelki hatásai – a félelem, bizonytalanság, frusztráció – sokak viselkedését rossz irányban befolyásolta: egymáson vezetik le a feszültséget, és erre kéznél vannak a korlátozó intézkedések és azok betartatása. Olyan ez, mint egy börtönkísérlet: Adj hatalmat az emberek kezébe, és a gyengébb gerincűek használni is fogják. De még az erőseknek sem könnyű. Ők is csak emberből vannak, gyarló lények. Mindenkit megvisel ez a több mint egy éve tartó helyzet, pláne hogy még mindig nem látjuk a végét. Ha lesz egyáltalán. Hát ezért is kulcsfontosságú, hogy elejét vegyük, hogy ez ne egy végtelen(ített) történet legyen, újabb hullámokkal, mutánsokkal, oltásokkal…

…a buszvezető, bolti eladó köszönés helyett rád ripakodik, hogy miért nincsen rajtad maszk, és te hirtelen kapkodni kezdesz, hogy elővedd, mert éppen a pénztárcád előhalászásával vagy elfoglalva. Hebegsz, hogy bocsánat, mire a válasz az, hogy: „A maszk kellett volna az első legyen!”
Megalázó jelenetek. Persze ők is félnek, ritkább esetben a vírustól, gyakrabban a büntetésektől.

Én csak parancsot teljesítek?!

Megannyiszor hallottam ezt az elmúlt hónapokban!

„Mit csináhatnék? Ez a protokoll.”
„Muszáj, én csak betartom a szabályt, különben megbüntetnek / elbocsátanak.”
„Nem tehetek semmit…”

Ismerős mondatok?

Mióta gőzerővel beindult az oltókampány, sokszor eszembe jut, hogy vajon minden oltást beadó egészségügyi szakember egyetért ezzel, ami történik? Képtelen vagyok elhinni, hogy így lenne. Ha mégis vannak valakiben kételyek, mit kezd ezzel? Lelkiismerete ellenére beadja? Hol van a határ, hogy valaki azt mondja: Eddig és ne tovább, nem engedelmeskedem!, ahogy azt Michael Badnarik olyan átütő erővel megfogalmazta (8.3.3. Kifárasztás és tanult tehetetlenség c. fejezet).

7.1.11. Szomorú személyes történetek

Bár oknyomozással és logikával sok mindent ki lehet következtetni, én nem látok a színfalak mögé. Viszont szóba elegyedve az emberekkel, nap mint nap egyre elképesztőbb és szomorúbb történeteket hallok. És azt is el tudom mondani, amit a saját szememmel láttam/látok. A saját történetünket is. (Nem szívesen kiáltom világgá, de mégis megteszem. Abban a reményben, hogy másoknak ne kelljen ezt elszenvedniük.)

Belekezdtem édesanyám történetébe. Íme, az előzmények:

80 évesen, súlyos alapbetegségekkel a háttérben combnyaktöréssel került a traumatológiára három és fél hónappal ezelőtt. Amint a műtét után átkerült a rehabilitációra, a szokásos tesztelési protokollnak köszönhetően a PCR tesztje pozitív lett, így még fel sem ocsúdtunk, már a COVID-osztályon is volt. Természetesen halálra rémült: „Mi lesz velem, én is lélegeztetőre kerülök?!” Olyan nagy a félelemkeltés hatalma, hogy eszébe sem jutott, hogy semmilyen kovidos tünete nincsen. (Nem is volt előtte sem, és szerencsére nem lett később sem, de ne szaladjunk előre.) Ha nem nyugtatom meg, még jobban maga alá kerül, pedig már előtte is jó oka volt rá… (Belül pedig csak remélhettem, hogy nem éppen ott fogja összeszedni a fertőzést… Ahogy össze is szedte, de nem a COVID-ot, hanem minden egyebet…)

Mivel a következő 2 PCR-tesztje is pozitív lett, így telt el két hét. Már a hivatalosnak tekintett karantén idő is letelt, de ezt sem kellett volna megvárni, ha elvégeznének más – informatívabb vizsgálatokat.

Olyanok kerülnek ezekre a COVID-osztályokra, olyanokat tartanak ott fogva (szó szerint), akiknek semmi keresnivalójuk nem lenne ott, és akik ezért felesleges testi és lelki szenvedést állnak ki, miközben nem (vagy csak tessék-lássék) kapják meg a szükséges kezelést az alapbetegségükre. Fájdalom, reménytelenség, lassan elszálló életenergia… Anyám is majdnem feladta. Hallottam a hangján.

A COVID-osztályokon nincsen kapacitás a rendes kezelésre, de még az ápolásukra sem. A hozzátartozók nem tudják, mit történik a rokonukkal, rájuk zárják az ajtókat. Még orvosként sem juthatok be! És a beteg sem tudja, mi történik vele. Űrruhás alakok mászkálnak körülötte, nincsen idő, mert az a beöltözködésre, higiénés macerára megy el. Sokszor nevetséges módon: A kintről érkező, tehát potenciálisan „fertőzött” személyes holmi simán bemegy a „zárt” osztályra (mert jóformán csak a sebészt nem nekünk kell bevinni, annyira nincsen alapfelszerelés). Kevés az ápoló, rengeteg a pluszfeladat, aminek egy részét „normális esetben” a látogató rokonok is elvégezhetnének, és egyben találkozhatnának is a szeretteikkel. A kórházban tapasztaltak alapján az alapvető orvosi kommunikáció és empátiás készségek (amit anno az orvostanhallgatóknak tanítottam) csak tankönyvi anyag: Az, hogy mit él át a fájdalommal, aggodalommal küzdő, elszigetelt, bizonytalanságban lévő beteg, akivel még a minimális információkat sem közlik azzal kapcsolatban, hogy mi történik vele! Embertelen bánásmódról hallunk nap mint nap. És nem csak az idősekkel, hanem minden korosztályba tartozó betegekkel, gyerekekkel is!

A mindenható PCR! Eltelt tehát két hét, és hiába kértem, hogy készítsenek ellenanyagtesztet, hogy visszaengedjék végre a rehabilitációs osztályra. Az osztályos orvos válasza: „Nem szoktuk, nem az ő döntése, menjek a főorvoshoz.” A főorvos válasza: „Nem ez a protokoll, menjek a főigazgatóhoz.” Amikor próbáltam érvelni, hogy ami folyik, az elfogadhatatlan, és már meglehetősen elegünk volt mindkettőnknek, egyszerűen nem volt hajlandó tovább vitázni velem: Csak azt hajtogatta, hogy „Más kérdés? „Más kérdés?” Rettenetesen megalázó volt, nemcsak emberileg, hanem orvoskollégaként is, hiszen nem megalapozatlanul és hozzáértés nélkül tettem fel neki szakmai kérdéseket…

A kezdetektől a saját két szememmel (is) láttam az összes visszásságot és a súlyos következményeket. (Azt viszont nem láttam, amit kellett volna látnom egy világjárványban… De erről később.)

Láttam, ahogy az emberek – a megszokás hatalmaként – bizonytanul előrelépnek, majd hátra: visszahúzzák kezüket, arcukat. Hiszen most nem szabad a kézfogás, puszi, ölelés… És mennyi idő kell, hogy már meg se torpanjanak, hanem a testi érintkezés elmaradása legyen a természetes?

7.1.12. Végül, de nem utolsósorban: gazdasági károk

A gazdasági károkra nem térek ki. Nem azért, mert nem érdekes, hanem mert olyan nyilvánvaló a negatív hatás, hogy nem kell különösebben ecseteli. „De a gazdaság nem említhető egy lapon az emberi életekkel!” – hivatkoznak rá a vezetőink. Csakhogy egy ilyen méretű gazdasági bedöntésre nagyon-nagyon alapos okkal kellene szolgálni. A költségeknek arányban kell állniuk a haszonnal. Különben hosszú távon emberi életekben mérve is sokszoros károkozás lesz az eredmény. Hiszen az egzisztenciális problémák, az elszegényedés önmagában is egészségügyi rizikófaktor, nemcsak az életminőséget, de az életkilátásokat is rontja.


– Kép: Pixabay

Amit még egyszer kiemelnék, hogy óriási gazdasági kárt okoznak maguk a járványügyi intézkedések is. Erre a pénzre is égető szükség lett volna / lenne egy sor egyéb, nagyon fontos területen. Néhány példát már felsoroltam az 5.2.2. Intézkedések és oltások – Ki fizeti a révészt? c. fejezetben, ahogy azt is írtam, hogy sajnos ez is egy ördögi kör vagy lefelé vezető spirál: az átcsoportosítás, a forráselvonások további emberéletekben és egészségügyi költségekben lesz kifejezhető.

7.1.13. Összegzés – Járulékos veszteségek

Még mindig illik a helyzetre a „járulékos” jelző? Igencsak elbillent a mérleg. Miután lajstromba vesszük a károk sokrétűségét és mértékét, az a gondolatunk támad, hogy olyan ez a járványkezelés, mint a rossz gyógyszer, aminek jóval több és súlyosabb a mellékhatása, mint a gyógyhatása, és a beteg a kezelésbe hal bele, és nem az alapbetegségébe.

A járvány járulékos veszteségei dióhéjban

Óriási pusztításnak vagyunk tanúi, és alapvetően nem az egyes számú közellenségnek kikiáltott új koronavírus(ok?)nak köszönhetően. Ezzel a bevezetéssel kezdtem az anomáliák bemutatását. Most, hogy végignéztük a következményeket, és belegondolunk, hogy olyan árat fizet(t)ünk, amire nem lett volna szükség, még szomorúbb a kép. És még nincsen vége a forgatókönyvnek, a COVID-történet folytatódik…

7.2. Intézkedések

„Az, hogy ebben az országban semmit nem kérdőjeleznek meg, egészen riasztó.”
K. Reiss & S. Bahkdi

Hasonlóan a gazdasági károkhoz, az intézkedések taglalásába sem akarok hosszasan belemenni, legfeljebb néhány anomália erejéig.

7.2.1. 65 évvel 56 után – Kijárási és gyülekezési tilalom

Egy járvány esetén vannak érthető és szükséges intézkedések, de amikor bevezetik az este 8 óra utáni kijárási tilalmat, akkor elérkezik a pillanat (szerintem legalábbis el kellene érkeznie), amikor az emberek megkérdezik: Ennek meg mi a járványügyi indoka és értelme? Éjjel jobban fertőz a vírus? Amikor egyébként is sokkal kevesebben vannak az utcán? Vagy a zsúfolt szórakozóhelyekre igyekvő emberek tömörülését akarják megakadályozni? Nem elég ehhez, hogy azok már úgyis bezártak? Egy járványhelyzetben nyilván logikus, hogy még az az embertömeg is egyszerre hömpölyögjön haza este 7 és 8 között, aki egyébként később tenné ezt meg (csökkentve ezzel is a forgalmat és a zsúfoltságot)?!

Nem is az döbbent meg igazán, hogy nem látom az értelmet a rendelkezés mögött, hanem hogy az emberek szó nélkül tudomásul veszik. Ahogy Bhakdi professzorék fogalmaznak a fenti idézetben. Az is riasztó, ahogy szépen fokozatosan megnyirbálják az alkotmányos jogainkat megfelelően alátámasztott indokok nélkül. Ebből a szempontból minden általános érvényű rendelkezés, tiltás nagyon megfontolandó. Pláne ha az mégsem annyira általános érvényű (a határátlépés engedélyezése a kedvenc focicsapat számára és a maszkviselés hanyagolása, amit a példamutató vezetőink megengedtek maguknak, különösen a járvány elején).

Az éjjel járőröző, állig felfegyverzett TEK-esek és harckocsik ugyancsak riasztó emlékeket ébresztenek. Én szerencsére csak filmen láttam, de a szüleinknek nagyon is valós élmény volt a világháború és 56. Ezt a világot szeretnék visszakapni? Vagy hogy megkülönböztető jelzést kelljen viselnie annak, akit nem oltottak be? Vagy hogy végül minden eddigi bizonygatás ellenére mégiscsak kötelezővé tegyék az oltást? Hiszen számos orvoskolléga érvel emellett, és a megtévesztett emberek is egyre hangosabban követelik.

Kínában már megvalósult a teljes digitális diktatúra. Elrettentő példájával itthon is tele van az internet. Miközben mi is efelé menetelünk. Biztos, hogy ilyen világra vágyunk?

7.2.2. Maradj otthon, ne gyülekezz, fogd be a szád

Még a végén „feltámad a tenger”? Milyen jól jönnek ezek az intézkedések a politikailag amúgy is vészterhes időkben, amikor évek óta folyamatos tüntetések zajlanak a kormányok felháborító politikája ellen! Azért mégis volt egy-két megmozdulás nálunk is, és külföldön óriási tiltakozások zajlottak/zajlanak a járványügyi intézkedések ellen. De erről mélyen hallgat a média. Mindkét oldalon: ebben sikerült eljutni a tökéletes „egyvéleményig” (6.1.7. A végeredmény: „egytéma” és „egyvélemény” c. fejezet). Nálunk a többség elfogadja a COVID-történetet, ha más ügyért az utcára is ment. Mentem én is, mert az is fontos ügy volt. De egész végig a következő gondolat motoszkált a fejemben: Csak nekem tűnik abszurdnak egy maszkos tüntetés? Befogott szájjal? Nem véletlen, hogy a maszk lett a jelképe a COVID-ügynek. Valóban sok mindent szimbolizál (8.4. MASZKaBÁL… c. fejezet).

„3,5 millióra büntették az újranyitási tüntetés szervezőit

…A TASZ felhívta rá a figyelmet[4], hogy nem csak a szervezőket, a tüntetések résztvevőit is jogszerűen bírságolhatják a rendőrök, mert a gyülekezési jogot korlátozta a kormány egy rendelettel a járványra hivatkozva.

A jogvédő szervezet véleménye, hogy »a koronavírus-járványra hivatkozva bevezetett általános gyülekezési tilalom indokolatlan volt tavasszal is, és most is az«…”
– Forrás: 24.hu – 2021. 02. 02.

7.2.3. Letartóztatások rémhírterjesztésért

Ha már a szólás- és véleménynyilvánítási szabadságnál tartunk. Ez is csak papírforma létezik, bizonyítják ezt a büntetések, letartóztatások, házkutatás azok ellen, akik fel mernek szólalni. Nézzük meg a valós tényeket. Attól tartok, hogy az eddigiek tükrében elgondolkodhatunk rajta: Vajon nem érett meg a helyzet arra, hogy számon kérjük rémhírterjesztésért a világ vezető politikusait és az őket támogató szakembereket és médiadolgozókat?

Íme, egy beszédes példa:

Blikk 2020. dec 8: „Egyre több adat van a koronavírusról: a középkorú dolgozó nők vannak a legnagyobb veszélyben

Dr. Galgóczi Ágnes, a Nemzeti Népegészségügyi Központ járványügyi osztályvezetője több, eddig soha nem ismert adatot osztott meg a nagyközönséggel… Hazánkban a járvány első hulláma jelentősen különbözik a másodiktól. Egyebek között abban, hogy míg tavasszal a gyerekek és fiatalok alig-alig voltak érintettek, a második hullámban nagyon sokan. Ám hat hete stabilizálódott a fertőzöttek számának életkori eloszlása, a 40-49 éves korosztály van kitéve leginkább a koronavírusnak. Közülük is inkább a nők.”
– Forrás: blikk.hu - 2020. 12. 8.

Mit értenek az alatt, hogy érintettek? Fertőzött vírushordozók? Igazolt COVID–19-betegek, akiknek tüneteik is vannak? Ha sok minden kérdőjeles is a COVID-ügyben, abban legalább egyetértés van, hogy a legnagyobb veszélyben az idős, krónikus betegek vannak. A COVID-halottaknak tekintett emberek átlagéletkora megközelíti a 80 évet.

Az lehet, hogy az összes letesztelt személy között a legtöbb tesztpozitív középkorú nő volt, legalábbis az abszolút számukat tekintve. De még akkor is, ha ez egy a reprezentatív vagy statisztikai próbákkal kontrollált minta alapján az összlakosságra érvényes állítás lenne, semmit nem mond el arról, hogy a tesztpozitív személyek közül hány volt valódi beteg, márpedig a veszélyeztetettség kifejezés azt jelenti, hogy komoly betegségnek van az illető kitéve, sőt meg is halhat. Ez a jelenség egyébként a járvány anomáliáinak, mozgatórugóinak az egyik legfontosabb példája.

És azt is csak remélni merem, hogy „csak” a média csúsztatása a „legveszélyeztetettebb” jelző, és nem a szakember szájából hangzott el. Mert ez – azonkívül, hogy felesleges pánikot kelt a középkorú nők között – egyszerűen nem igaz.

7.3. Nil nocere és az arányosság elve

7.3.1. Nil nocere: az orvos nem árthat

„Minden egyén munkája hozzájárul a nagy egészhez, és így annak halhatatlan részévé válik. Az emberi életek, az elmúltak, a ma létezők és az ezután keletkezők teljessége bonyolult szövedéket alkot, amely immár sok tízezer éve létezik, egyre bonyolultabbá és ezáltal egészében egyre szebbé válik… Az egyén élete csupán egyetlen szál ebben a szövedékben, és ugyan mit számít egy fonal az egészhez képest?”
Isaac Asimov - Robotok és Birodalom

Aki szereti a sci-fit és ismeri Asimov Alapítvány-sorozatát, az előtt nem ismeretlen a robotika három alaptörvénye. Az első törvény így hangzik: „A robot nem árthat az embernek…” Egyértelműnek tűnik, nem? Amíg egyénekről van szó, egyszerűbb a helyzet. De ha emberek milliárdjairól?! Hát pont erre jött rá a regénysorozat híres robotja, R. Danieel Olivaw. Úgy nevezte el, hogy a robotika 0. törvénye: „A robot nem árthat az emberiségnek…” Ez az elv néhány esetben felül kell írja az első törvényt, még akkor is, ha fájó döntésekkel jár rövid távon.

Így kell(ene) kezelnünk a hippokratészi esküt is, ahogy ezt meg is teszi az ezzel foglalkozó népegészségügyi tananyag.

Az alábbi dia egy olyan szakembertől származik, aki kulcsszerepet tölt be a szakmában. Az előadása fent van az interneten, utána lehet nézni. A MOK jelenlegi elnöke természetesen(!?) határozottan elhatárolódik azoktól, akiket előszeretettel „vírustagadóknak” neveznek. (Igaz, hogy nem azok, l. 6.2.4. Meggyőződések és poláris gondolkodás c. fejezet. Mondjuk inkább úgy: intézkedésszkeptikusok.) Szóval hogy is van ez az eskü, hogy is van ez a tananyag?! Megint csak tegyük fel, hogy megfelelnek a valóságnak a média által közvetített hírek. Még ha így is van: érvényesül a populációs érdek? Sőt…

COVID és a hippokratészi eskü


– Forrás: Kincses Gyula – 2004
a piros keret a szerző kiemelése

Sőt, még az egyéni érdek sem érvényesül. Ami most COVID-ügyben történik, az sem az élet „szövedéket”, sem az egyes „szálakat” nem óvja. Ezt már sok „védelmezni kívánt” idős ember is jól látja:

„Ha hirtelen olyan fontossá váltak az idősek, akkor az elmúlt évtizedekben miért építették le folyamatosan az időskori gondozási rendszert?!… most pedig őket használják fel. Befogják őket, mint egy tehenet, akit aztán a falunk keresztül rángatnak. És közben azt szajkózzák: Az idősekért! Az idősekért! Az idősekben nálunk ez tudatosult is, és azt mondják, hogy hagyják abba az átverésüket! Mindent megvágtatok, ami jó lenne számunkra, és most hirtelen meg akartok minket védeni!”

– mondja Dr. Jaroslav Belsky bécsi orvos, akit a 8.2.2. A háttérről c. fejezetben még fogok idézni.

Hippokratészi eskü & édesanyám története, a folytatás:
Már a COVID-osztályra zárva panaszkodott, hogy nagyon fáj a lába, és hogy valami nincsen rendjén a műtéti hely körül. Nem vették komolyan. (Sajnálatos jelenség az egészségügyben dolgozók között, hogy jobban tudják, hogy mikor kell fájnia valaminek, és mikor nem, mint a beteg, aki saját maga érzi.) Mikor két hét után végre visszaengedték a rehabilitációra, ott azonnal kiderült, hogy elcsúsztak a „vasak”, újra kell műteni. Az újabb műtét pokoli szenvedéssel járt a számára (helyi érzéstelenítésben végezték). A második műtét tovább rontotta a felgyógyulását, a kétszer megbolygatott csont-izom-ízület regenerálódása egy 80 éves szervezetben… ezt nem kell ecsetelnem. Három hónap után még mindig nem tud járni…

Börtönként kezelt kórházak, rabként kezelt betegek!?

Nemhogy láthatás nincsen, de a krónikus betegek most már ki sem mehetnek a kórteremből! Idő természetesen nincsen rá, hogy egyenként kitolják őket az udvarra, a napfényre, a levegőre, de a járványhelyzet miatt ebben a látogató hozzátartozók sem segíthetnek!

Így jártunk mi is, amikor húsvétkor ki akartuk vinni anyukámat a napsütésre! Nem engedték! Megkértük, hogy legalább az ablakot nyissák ki (tejüveg ablak, ki sem látni rajta), hadd érje a napsütés! D-vitamin! Mi pedig kintről az ablakon keresztül beszélgettünk vele. Ez nem egy börtön, és ez igazán frappáns megoldás lett volna egy ilyen áldatlan helyzetben. Pár napra rá elmentek az unokái is, akiket hónapok óta nem láthat! A biztonsági őr túlzásba vitt kötelességtudatból elkergette őket, nem engedte, hogy az udvarról az ablakon át beszélgessenek! Milyen alapon?!
Ez az, amit a börtönkísérletről írtam. Hatalmaskodás, visszaélések…

7.3.2. Összegzés – Intézkedések

„Az Alkotmány rögzíti az arányosság elvét: az alapvető jogokba való beavatkozás alkalmas kell legyen a kívánt cél elérésére, miközben arányos kell maradjon.”
K. Reiss & S. Bahkdi

Az intézkedések mértékének indokoltsága még akkor is megkérdőjelezhető, ha minden igaz a járvány súlyosságáról. Azt is láttuk, hogy a WHO még a saját irányelveivel is szembement: a kormányok olyan rendelkezéseket is hoztak, amelyeket a WHO korábban semmiképpen nem javasolt: például kontaktkutatás, határlezárások, miközben kaotikus és ellentmondásos intézkedések sorozatát hajtották végre. A költséghatékonyság elemzéseket mellőzték, vagy nem vették figyelembe.

A világszerte tapasztalható negatív következmények már most felbecsülhetetlenül nagyok (emberéletekben is), és még nem látjuk a végét. Érvényesül az arányosság, az alkotmányosság fent idézett alapelve?

A költséghatékonyság-elemzéseket félresöpörték

„A német belügyminisztérium egy elkötelezett munkatársa, egy kockázatelemzési osztályvezető megállapította, hogy eddig senki nem mérlegelte a lehetséges károkat a lehetséges haszonnal szemben. Összeállított egy széles körű dokumentációt a koronavírus-válság járulékos kárainak kockázatelemzéséről, amelybe minden számára fontosnak tűnő tényt összegyűjtött.
Az eredmény az lett, hogy az intézkedések túlzottak és aránytalanok voltak, és óriási, jóvátehetetlen károkat okoztak anélkül, hogy felismerhető haszonnal jártak volna.

Annak bizonyítására, hogy nem vétett szakmai hibát, tíz elismert tudóst keresett meg, köztük minket is. A tények stimmeltek. Körbeküldte a dokumentumot minden illetékes hatóságnak – a szakembert ezután felfüggesztették.
Kiadtunk egy sajközleményt, amelyben egyértelműen rámutattunk, hogy a kockázatelemzési szakember következtetéseit fontosnak és helyesnek ítéljük meg. Az elemzés tartalmáról a belügyminisztérium soha többet nem beszélt…

– Forrás: K. Reiss & S, Bhadki: Koronavírus vaklárma

Az arányosságot tágabban értelmezve, óriási probléma a COVID-üggyel kapcsolatban, hogy fontos globális – társadalmi, környezeti, gazdasági – problémákról tereli el a figyelmet, amelyek pedig arányaikban sokkal nagyobb veszélyt jelentenek, és több figyelmet érdemelnének (5.5.5. A világ legnagyobb gumicsontja c. fejezet).

A COVID-ügy több szempontból is az utolsó csepp a pohárban: a súlyos alapbetegségben szenvedő betegeknek és az egyébként is válságban lévő világnak is.

A járványhelyzet előtt is kritikus volt a helyzet, a pohár már csordultig tele volt. A mi „civilizált” világunk élhetetlenül túlzsúfolttá és beteggé vált! Bármi megadhatta a kegyelemdöfést! A járványhelyzet intézkedései pedig még tovább töltögették, úgyhogy az túl is csordult! Megelőzhettük volna a krízist, ha eddig a poharunkat nem töltjük annyira tele!

Nemhogy a hippokratészi esküben lefektetett populációs érdek, de még az egyéni egészségnyereség sem érvényesül a koronavírus-járvány kezelése során.

Végül ami engem a legjobban elborzaszt, hogy az emberek asszisztálnak a saját gyermekeik testi-lelki megnyomorításához.


– Kép forrása: Pixabay, Orna Wachman


  1. COVID Webinar Series: Robert Redfield, MD - buckinstitute.org ↩︎

  2. Eurostat is the statistical office of the European Union: ec.europa.eu/eurostat ↩︎

  3. The 2015 Quality of Death Index – The Economist Intelligence Unit – eiuperspectives.economist.com ↩︎

  4. TASZ: Megbüntethetők a tüntetők, de indokolatlan a gyülekezés tilalma – 24.hu – 2021. január 31. ↩︎

Megosztás Facebook-on Megosztás Twitter-en Megosztás LinkedIn-en Megosztás Pinterest-en Megosztás Reddit-en Vágólapra másolás
A könyv egy évnyi önerőből végzett, önkéntes munka gyümölcse. Kérjük támogatását!