2.6. COVID és influenza – Oroszlán és vadmacska? Vagy fordítva?

2.6.1. COVID–19 és életkor – Kik a veszélyeztetettek No.1?

A fertőzések azok számára jelentenek fokozott veszélyt (súlyos lefolyás, szövődmények kialakulása, elhalálozás), akiknek valamilyen okból gyengébb az immunvédekezése: Vagy azért, mert még nem megfelelő (még nem vértezte fel magát az átvészelt fertőzések során), lásd kisgyerekek, vagy már nem olyan fitt, lásd idősek. Azonban a legsérülékenyebbek bármely korosztályban azok, akik valamilyen alapbetegségben szenvednek.

Ezt megint csak az influenza statisztikákon tudom szemléltetni, mert arról vannak a legátfogóbb adataink. Magyarországon az influenzaszerű tünetekkel orvoshoz fordulók száma a szezon súlyosságától függ, de általában a megbetegedések cc. 80%-a a 60 év alatti korosztályban fordul elő. Hasonló koreloszlást találtam az USA-ból származó adatokban is.

Magát a fertőzést a középső korcsoportban kapják el a leggyakrabban, aminek számos oka lehet: az aktív közösségi életnek köszönhető nagyobb kitettség, túlhajszoltabb, stresszes életforma, romló egészségi állapot stb. A kórházi kezelést igénylő esetek száma nem meglepő módon a legmagasabb a 60 év feletti korcsoportban. Azonban ha a megbetegedések számát nézzük, a 14 év alatti fiataloknál gyakrabban fordul elő, mint az időseknél. Ami pedig a súlyos, kórházi kezelést is igénylő eseteket illeti, a fiatal korosztályban a kisgyerekeket érinti a leggyakrabban, ahogy a következő ábrákon látható.

Korcsoportokra osztott magyar halálozási adatokat nem találtam. Az USA-ban az influenza halálos áldozatainak a 75%-a 65 év feletti, de halálos kimenetel a fiatalabb korosztályokban is előfordul: minden 4. halott 65 év alatti, minden 10. halott 50 év alatti, és az áldozatok 1,4%-a gyerek. Ami a súlyos, kórházi kezelést igénylő eseteket illeti, az esetek csaknem fele a 65 év alattiakat, és kb. 10%-a a gyereket érinti.

Lássuk, hogyan állunk a COVID–19 esetében:

Ami a valós COVID-megbetegedések számát illeti, sajnos nincsenek hazai adataink (2.4.1. Hány ember betegedett meg… c. fejezet), így a kormegoszlásról sincsen. A halálozásról viszont van. (Legalábbis a COVID-dal meghaltakról, még pontosabban a SARS-CoV-2 vírussal vagy annak genetikai anyagával valaha is kapcsolatba kerültekről!). Mindenesetre meglehetősen furcsa, amit ezek az adatok mutatnak.

2020 végéig (mert ahogy a könyv elején írtam, azóta a kép némileg változott) a hazai halálozások 91% 60 év felett következett be, és 20 év alatt mindössze két (egy 18 és egy 19 éves) fiatal férfi halt meg. Ennél fiatalabbakat érintő haláleset egyetlen egy sem volt!

A hazai tapasztalatokat nemzetközi adatok is megerősítették. Az ECDC (Európai Betegségmegelőzési és Járványvédelmi Központ) szerint:

Örülhetünk, hogy ez(!) a járvány megkíméli a gyermekeket. (Eddig legalábbis megkímélte, de erre a harmadik hullámnál és az oltásoknál még visszatérek a 4.6.4. Mutációk és palacknyak-effektus, illetve a 8.3.4. És beindultak az oltások … c. fejezetben.) Azért hangsúlyozom, hogy „ez” a járvány, ugyanis a többire egyáltalán nem jellemző, hogy ilyen extrém mértékben kivételt tenne a gyerekekkel! Óhatatlanul is felmerül a kérdés: Mitől más ez a járvány? Miért különbözik ez a vírus az összes többitől? Ahogy elkapják az influenzát és egy sor más vírust is, és sokan kórházba is kerülnek, óhatatlanul a COVID–19-ben is megbetegednének azok a gyerekek, akik egészségi állapotuknál fogva veszélyeztetettek. Ezt látjuk az időseknél is: az áldozatok száma megnőtt, dacára minden óvintézkedésnek!

Vizsgálják vajon ezt a kutatók? Igen, vizsgálják: Az Archives of Disease in Childhood (nemzetközi gyermekgyógyászati folyóirat) áttekintő tanulmánya a következő megállapításokra jutott:

Ez meglehetősen furcsa jelenség egy súlyos légúti vírus esetében. Hogy mik lehetnek ennek az okai, arra a továbbiakban még visszatérek néhány felvetéssel…

2.6.2. COVID–19 és influenza – NE hasonlítsuk össze!?

Egyre csak az influenzához hasonlítom a COVID–19-et, holott a TV-ben, rádióban nyilatkozó szakemberek óva intenek ettől. Miért is ne hasonlítanám? Sőt, miért igen? Miért érdemes, sőt miért lenne egyenesen kötelező a COVID–19-et az influenzával összehasonlítani? Mert magától értetődik, hogy az influenzához hasonlítsuk, és mert magától értetődő (sőt kötelező lenne), hogy elkülönítsük őket, ugyanis:

• Mind az influenza-, mind a koronavírusok azon víruscsaládok közé tartoznak, amelyek az évek óta megszokott és menetrendszerűen jelentkező szezonális légúti járványokért felelősek;
• Az influenza is évről évre rengeteg embert megfertőz, nemegyszer súlyos, sőt kórházi kezelést (lélegeztetést!) is igénylő mértékben, és évente csak hazánkban 2-3 ezer ember halálát okozza, sőt súlyosabb szezonban akár 5-7 ezerét is.

• Felhasználhatnánk az évek óta jól működő influenza figyelőszolgálatok tapasztalatait és rendelkezésre álló, bejáratott infrastruktúráját és eljárásrendjét az új koronavírus-járványra is;
• A tüneti képük teljesen átfed, és kulcsfontosságú lenne az elkülönítésük: többek között úgy, hogy az összevissza tesztelések helyett a COVID–19-et a kezdetektől együtt figyelik, regisztrálják az influenzajárvánnyal, igénybe véve a figyelőszolgálat segítségét is.

A differenciáldiagnosztika nehézségeire a Nemzeti Népegészségügyi Központ is felhívja a figyelmet (igaz, nem egészen abban a kontextusban, ahogyan én):

Tegyük teljessé az összehasonlítást az influenzával. Nagyon tanulságos lesz:

A megbetegedések és a szövődmények számából (2.6.1. COVID–19 és életkor c. fejezet), illetve a fenti szemelvényekből arra következtethetünk, hogy az influenza komoly figyelmet érdemlő járványos megbetegedés. Ennek ellenére messze-messze nem kap és kapott annyi figyelmet, mint az új koronavírus. Még a 2009-es H1N1 („sertés”) influenza világjárvány sem. Soha nem volt hangos a média az influenzától, még a járványok tetőpontján sem. Nem csoda, ha az emberek nem is tartják különösebben számon. A COVID-ot viszont annál inkább. Érthető, hogy az emberek még inkább elfelejtkeztek az influenzáról, hiszen egy éve hallják a szakemberektől, hogy a koronavírus sokkal súlyosabb. Bár nem volt ez mindig így, ahogy az alábbi szemelvények is mutatják:

„Az influenza halálozása viszont tizede vagy huszada a koronavírus-fertőzésnek”?! Mire alapozza az infektológus főorvos (és mindazok a kollégák, akik hasonlóan nyilatkoznak) ezt a kijelentését? Az előbbiekben bemutatott anomáliák számomra azt mutatják, hogy nem a bizonyítékokon alapuló orvoslásra. Ráadásul a saját korábbi nyilatkozatával is ellentmondásba keveredik, ahogy azt a következő idézet is mutatja:

Nem ez az első és utolsó ellentmondás, amit tőle hallottunk. Persze nem csak tőle. Értem, hogy változhat valakinek a véleménye, de hitelesebb lenne, ha óvatosabban nyilatkozna, amikor ennyire végletesen ellenkező következtetésekre jut. Lehet persze arra hivatkozni, hogy az elején ez még nem látszott, de ha ez így van, akkor én a helyében nem tennék ilyen sommás kijelentéseket.

2.6.3. Az oroszlánok

„A 8 milliárd ember által működtetett globális társadalom olyan kiváló táptalajt nyújt a kórokozók számára, hogy én azon csodálkozom: még itt vagyunk.”
Csányi Vilmos

A médián keresztül nap mint nap arról próbálnak meggyőzni bennünket a vezetőink és a szaktanácsadóik, hogy az influenza semmi a COVID–19-hez képest! Valóban?
Akkor vessünk egy pillantást az oroszlánokra, azaz az igazi nehézsúlyú bajnokokra, ami a kórokozókat illeti. A népszerű amerikai karikatúrista, Daryl Cagle egy szemléletes rajzon ábrázolta a történelem legsúlyosabb járványait és áldozataik számát. A fekete himlő és a pestis ragadta el a világon a legtöbb embert. A Poxvirus variolae nevű, duplaszálú DNS-vírus által okozott fekete himlő annyira halálos volt, hogy csak a XX(!) században 300-500 millió áldozatot szedett. Egyetlen járvány során, például 1520-ban, amikor behurcolták az Újvilágba, 56 millió ember halt bele. A Yersinia pestis nevű baktárium által okozott számtalan pestisjárvány közül a három legnagyobb az Antonine-pestis volt 165-180 között 5-10 millió halottal, a Justinianus-pestis 541-542-ben 25-50 millió halottal, és a nagy bubópestis, a fekete halál 1347-1351 között 75-200 millió áldozattal. És a következő legnagyobb gyilkos bizony az influenza. Csak a spanyolnátha 40-50 millió emberrel végzett 1818-19-ben, de az elmúlt két évszázadban további járványok is voltak: egyenként 1-2 millió halottat hagyott maga mögött az orosz (1889-1890), az ázsiai (1957-1958) és Hong-Kong-i influenza (1963-1970).
Ezekben a példákban abszolút számokról van szó. Ez azért döbbenetes, mert a nagy bubópestis a XIV. században kiirtotta a Föld akkori lakosságának (400 millió ember) a felét! Egyetlen járvány sem végzett egyszerre ekkora pusztítás az emberiség történelmében. Persze akkor a higiénés viszonyok siralmasak voltak, és az orvostudomány is tehetetlen volt a fertőzésekkel szemben.
Viszont azóta a Föld népessége meghúszszorozódott (8 milliárd!), ami nem kétséges, hogy melegágya a modernkori járványoknak. Nézzünk tehát néhány példát olyan járványokra, amelyek jelenleg is pusztítanak. A HIV/AIDS 1981 óta 25-35 millió áldozatot szedett. A 2014-16-os nyugat-afrikai Ebola-járvány halálozása 90%-os volt! Olyan veszélyes ez a vírus, hogy „A” kategóriás biológiai fegyvernek minősítették. Aztán itt van például a Rabies lyssa nevű vírus által okozott veszettség. Tudomásom szerint az egyetlen kórokozó, ami a lappangási időben történő kezelés nélkül (tehát ha a fertőződést követően nem kap időben oltást a beteg, és kialakulnak a tünetek) gyakorlatilag minden esetben végzetes (100%-os letalitás!). További „egzotikus” gyilkos vírusok, amelyek (eddig!) leginkább a harmadik világban gyilkoltak: Marburg-vírus (25-80% letalitás), hantavírus, Dengue-láz. Ők úgynevezett vérzéses lázat okoznak.

A rotavírusok főleg a csecsemők és a kisgyermekek halálozásáért felelősek, de újra aratnak (vagy mindig is arattak?) a már legyőzöttnek hitt járványok is, például a sárgaláz és a kanyaró. És ezek még csak a vírusok. A parazitafertőzések közé tartozik a malária:

„Évente kb. 350-500 millió malária megbetegedés történik, ezek közül a halálos kimenetelűek száma egymillió feletti, és csupán Afrikában 25% az éves mortalitás az 5 éves kor alatti gyermekpopulációban”.

Ezek a számunkra legyőzöttnek tűnő betegségek éppen a koronavírus-járvány ideje alatt szedtek jóval több áldozatot az elmaradt kezelések, oltások miatt. Például a malária halálozása kétszeresére nőtt 2020-ban!

Legyintünk, hogy ezek távol vannak tőlünk? Sajnos nem sokáig, mert a túlnépesedés és a klímaváltozás miatt terjeszkednek felénk is. Ha a COVID kifogott rajtunk, mire számíthatunk a jövőben?

Visszatérve az influenzára, egy átlagszezonban akár félmillió beteg is meghalhat világszerte a betegség következtében. Időnként azonban olyan törzsei jelennek meg, amelyek gyorsabban terjednek és sokkal magasabb halálozási arányt eredményeznek. Nem véletlen, hogy Daryl Cagle említett karikatúráján a világjárványok közül ötöt, és nem is a legjelentéktelenebbeket egy-egy különösen gyilkos influenzavírus okozott!

Hát ennyit a kisebb-nagyobb macskafélékről.

2.6.4. AIDS és kórházi járványok – Hogy jön ez ide?

Hogy teljes legyen a kép, érdemes megemlíteni az AIDS-et és a kórházi járványokat is. A HIV nozokomiális, azaz egészségügyi ellátással kapcsolatos fertőzésként is terjedhet (vérátömlesztés), de nem ezért említem most őket együtt, hanem a gyakoriságuk és súlyos következményeik miatt.

Felfedezése után az AIDS nagy figyelmet kapott, de soha ekkorát, mint a COVID–19. Pedig Dr. Amesh Adalja, infektológus, az Amerikai Fertőző Betegségek Társaságának (IDSA) szóvivője szerint „a HIV még mindig a legnagyobb gyilkos”.

Hallunk naponta riasztó híreket a HIV-ről? (Egyáltalán hallunk bármikor is róla a médiában?) Látunk bármilyen kampányt a megfékezésére? Pedig az, hogy 40 év alatt sem sikerült ezt a járványt legyőzni, elgondolkodtató.

Ugyanez vonatkozik az egészségügyi fertőzésekre is. Nozokomiális fertőzéseknek nevezzük az egészségügyi ellátással összefüggő fertőzéseket (például az antibiotikumokkal szemben ellenálló baktériumok okozta fertőzések, véráramfertőzések, sebfertőzések), illetve a kritikus osztálytípusokon (például az intenzív terápiás osztályokon, sebészeti osztályokon) előforduló fertőzéseket. Az ellátott betegek 6-10%-a kap kórházi fertőzést: 2018-ban például 131 nozokomiális járványt regisztráltak hazánkban. A speciális (kórházakra specializálódott törzsek) fertőzések halálozási aránya 16% volt. A nozokomiális fertőzések prevalenciája az intenzív osztályokon 10-20%. Ezek leggyakoribb megnyilvánulási formája a tüdőgyulladás, ami a betegek 15-20%-ában fordul elő. Kialakulásának fő rizikófaktora a lélegeztetés. A gépi lélegeztetés során alkalmazott intubálás (cső vezetése a légcsőbe a légutak biztosítása céljából) kikapcsolja a gége és a légutak természetes védekezését, így a tüdő védtelenné válik a kórházi törzsek megtelepedésével szemben. A nem lélegeztetett betegek halálozása meghaladja a 30%-ot, lélegeztetett betegeknél elérheti a 70%-ot is!

Hogy jönnek a kórházi fertőzések a COVID-hoz? Két szempontból is: Az egyik a iatrogén ártalom kérdésköre, a másik a differenciáldiagnosztikai vonatkozás. A koronavírusos betegeket túl hamar és túl sokáig teszik lélegeztetőgépre (4.7.3. Túl korai, túl drasztikus terápia c. fejezet) sokszor anélkül, hogy megfontolnák az invazív lélegeztetés alternatíváit. Így előfordulhat, hogy az utolsó csepp a pohárban nem is a koronavírus, hanem egy társuló terápiarezisztens kórházi fertőzés. Vagy a kettő együtt. Vajon mennyire tekinthető iatrogén (orvosi beavatkozásból származó) ártalomnak a COVID-os betegek gépi lélegeztetése és az esetlegesen bekövetkező halála? (Nem is esetleges, mert a gépre kerülők halálozási aránya eléri a 80-90%-ot, sőt volt olyan osztály, ahol 100% volt az arány!) Az orvosi műhiba kifejezést sem tekintem túlzásnak, ugyanis számos szakember felhívta a figyelmet a COVID-betegek gépi lélegeztetésének veszélyeire és a működő alternatívákra.
A nozokomiális és a COVID-pneumónia elkülönítése fontos differenciáldiagnosztikai kérdés is, de mivel ma a koronavírus „mindent visz”, ezek a kevert (több kórokozó által okozott) fertőzésben meghalt betegek is a COVID-halálozási statisztikát növelik.

Most pedig már azért nem látjuk őket, mert Müller Cecíliától egyértelműen megtudtuk, hogy (ki tudja hány százalékban) COVID-halottaknak kell látnunk őket. (Amit később ugyan pontosított, lásd a 4.2.1. Biztosan a COVID–19 öl? … c. fejezetben, de ez a fontos információ sajnos kevesek füléhez jut el!)

2.6.5. Krónikus betegek – Kik a veszélyeztetettek No.2?

Azt láttuk a korcsoportok vizsgálatakor, hogy a COVID-halálozás feltűnően és példátlanul magas az idős korosztályban. Azért példátlanul, mert láttuk az influenza esetében is, hogy értelemszerűen több áldozatot szed az idősek között, de azért a fiatalabbaknál sem extrém ritka. A másik legfontosabb rizikótényező a halálozás szempontjából a krónikus betegségek. Azoknál a COVID-halottaknál, akiknél végeztek boncolást, legalább egy, de többnyire több alapbetegséget is találtak. Ezt a hazai COVID(-nak tekintett) halálozási adatok is megerősítik. A két legfontosabb rizikótényező összejátszik, hiszen a krónikus betegségek egyre gyakoribbá válnak az életkor előrehaladtával. És mindkét tényező felveti a gyanúját, hogy itt megint valami szokatlan dologgal állunk szemben, ami talán nem is az, aminek látszik: 4.7.4. Szindémia és egyéb hipotézisek c. fejezet.

2.6.6. Összegzés – Nem is pandémia?!

A koronavírus „válogatóssága” az életkor és a krónikus betegségek szempontjából, azaz hogy a fiatalokat és az egészséges embereket sokkal jobban megkíméli, mint a többi hasonló fertőző betegség, két kérdést (hipotézist) is felvet:

Az egyik, hogy minden ellenkező híresztelés ellenére összességében, azaz a teljes lakosságra nézve a COVID–19 kevésbé veszélyes fertőzés, mint az influenza. Ezt a könyvében professzor Bhakdi és szerzőtársa is megerősíti:

És ahogy láttuk, hasonlóan vélekedett hazánk egyik fő COVID-szószólója, Dr. Szlávik János is. Legalábbis a kezdetekben, amikor még próbálta enyhíteni a járvánnyal kapcsolatos pánikot.

A másik hipotézis, hogy valójában nem is pandémiáról van szó, hanem ún. szindémiáról. Mielőtt bárki a szívéhez kapna, ez nem az én agyszüleményem, hanem az egyik legrangosabb orvosi folyóiratban, a The Lancetben jelent meg egy cikk erről. Hogy mire jutott ez a tanulmány, hogy mit jelent a szindémia, és hogy miért nagyon fontos, hogy utánajárjanak a szakemberek, hogy helytálló-e ez a hipotézis, arról a 4.7.4. Szindémia és egyéb hipotézisek c. fejezetben írok.

Összegezzük az eddigieket a COVID–19 és influenza (illetve egyéb járványok) témában:

1. A történelem legpusztítóbb pestisjárványa kiirtotta a Föld fele(!) lakosságát. Ez régen volt, de ne feledjük, hogy súlyos járványok folyamatosan zajlanak most is: Az Ebola halálozása például elérheti a 90%-ot is, és nem kíméli az egészséges embereket és egyetlen korosztályt sem! Leszögezhetjük tehát, hogy a SARS-CoV-2 veszélyességét illetően messze nem ér fel, mondjuk, a pestis kórokozójával vagy az Ebola-vírussal.

2. Sőt, a COVID–19 a súlyos megbetegedések és a halálozás szempontjából is kevésbé veszélyes az átlagpopulációra, mint az influenza! Az influenzajárványok évente átfertőzik a lakosság körülbelül 20%-át (cc. 80%-ban 65 év alattiakat!), és jelentős többlethalálozást okoznak. (Hazánkban az átlagosnál súlyosabb 2014-15-ös szezon ~6500, a 2016-17-es ~5200 áldozatot szedett (néhány hét alatt!). Sokan felhördülnek, hogy hogy mondhatok ilyet, hiszen nem ezt látjuk a harmadik hullámban! Hogy mit látunk? Hát ez egy másik történet, ahogy írtam, és hamarosan visszatérek rá.

A NKK saját figyelmeztetése szerint is súlyos szövődményekkel járhat az influenza! Ezzel a „beismerő a vallomással” azonban csak az influenzaoltást propagáló plakátokon találkozunk. Ennek fontosságáról és egyéb megelőzési módjairól máshol szó sem esik. (Ez sokat elárul a betegségügy moráljáról.)

3. Történtek valaha is súlyos korlátozások (általános maszkviselés, bezárások-lezárások, kijárási tilalom…) és a lakosság teljes átoltása az influenzajárvány potenciális áldozatainak a megvédésére? Pedig közöttük sokkal több a fiatal, sőt a gyermek is. NEM történtek! Ehelyett 2020 őszétől az influenza figyelőszolgálatot takarékra tették…
4. Hány súlyos beteg és haláleset írható bizonyíthatóan a COVID–19 számlájára? Nem tudjuk! Azt viszont igen, hogy a valós szám töredéke annak, amit a hivatalos statisztikákban és a híradásokban látunk. Mégis a koronavírustól hangos az egész világ, az életünk mélyrepülésben van a védekezést szolgáló intézkedések miatt. Ránk tukmálják az oltást, sőt rá is kényszerítenek (burkoltan vagy nyíltan), miközben az influenza „kiesett a pikszisből” a többi, még súlyosabb fertőzéssel és járvánnyal egyetemben. Nem is beszélve az évente sok millió ember haláláért felelős népbetegségekről!

Mi a magyarázata ennek a helyzetnek? Kemény kérdések?! Nem az utolsók, ahogy azt a folytatásban látni fogjuk.

2.7. Sorsjegyek a kalapban

2.7.1. Az esetjéghegy

Az enyhe-középsúlyos járványok során az is nehezíti a járványügyi megfigyelést, hogy sok a felderítetlen eset (alábbi ábra). Mivel az influenza figyelőszolgálat a valódi, jelentett esetekkel számol, az esetjéghegy alapján visszakövetkeztetve azt látjuk, hogy egy-egy influenzaszezonban gyakorlatilag átfertőződik a lakosság (azzal a 200 féle vírussal, amely ilyenkor jelen van és a megfázásokat okozza). Az esetek jelentős részében az immunrendszerünk legyőzi a fertőzést, és észre sem vesszük, vagy megússzuk enyhe tünetekkel. Amikor az immunvédekezésünk kudarcot vall – aminek számos oka lehet –, akkor enyhébben-súlyosabban megbetegszünk, pár napra ágynak is dőlünk. Ez minden – egyébként (nagyjából) egészséges – emberrel megtörténik jó néhányszor élete folyamán. És sajnos néha – különösen a veszélyeztetett egyéneknél – súlyos, kórházi, sőt intenzív kezelést is igénylő állapot alakulhat ki, amely halálhoz is vezethet.

Esetjéghegy – influenza és COVID–19

Lássuk mit mutat nekünk az influenzajárvány esetjéghegye: Enyhébb megfázásos tünetekkel sokan egyáltalán nem fordulnak orvoshoz, hiszen tudják, hogy a vírusfertőzésre úgysincsen célzott kezelés, és inkább otthon átvészelik tüneti szerekkel. (Nem véletlen a mondás: a megfázás kezelés nélkül 7 napig tart, kezeléssel pedig egy hétig.) Rengeteg tünetmentes vírushordozó vagy a betegség kezdeti (enyhe tünetekkel járó) szakaszában lévő személy van tehát „szabadlábon”. Sőt, sokan még súlyosabb tünetekkel is kénytelenek dolgozni. A tünettel rendelkezők óhatatlanul is átadják a vírusokat. A statisztikák szerint^[1] évente a lakosság mintegy 20%-a betegszik meg egy-egy influenzaszezonban, és minden betegre jut kb. három tünetmentes személy: az emberek többségének az immunrendszere ugyanis játszva legyőzi a kórt. Az összes fertőzött „esetszám” tehát kb. négyszerese a látható tüneteket okozó betegekének! A szokásos nátha- és influenzajárványok az életnek olyan velejárói, amit megszoktunk, és hacsak nem akarjuk a betegségtől való félelmünkben vagy szeretteink egészségéért aggódva eltölteni minden telet, akkor egyszerűen nem törődünk vele.
A szezonális „megfázások” esetjéghegyének víz alatti, láthatatlan része tehát az összes fertőzött kb. háromnegyed része. Egy olyan kalap, amelyben benne van az összes légúti kórokozót hordozó személy (köztük a szokványos koronavírusokkal fertőzöttek is: 4.5.2. „Szelíd” és „vad” koronavírusok c. fejezet), aki nem került be a figyelőszolgálat látókörébe és a statisztikákba.

Mi a helyzet a COVID–19 esetjéghegyével? (Legalábbis azzal a képpel, amit nekünk mutatnak. Nem tudjuk ugyanis, hogy milyen adatokat őriznek a hivatalok „fiókjaiban”.) A víz feletti, látható rész gyakorlatilag a kórházban fekvő COVID-esetek számával kezdődik (azzal a megjegyzéssel, hogy egy része ezeknek a betegeknek is pusztán tesztpozitív személy, és nem COVID–19-ben, hanem valami másban szenvedő beteg). De ők legalább valódi betegek, és a statisztikák egy részében külön nevesítve szerepelnek. A járóbeteg-ellátásban megjelenő enyhe és középsúlyos betegek számát a számunkra megismerhető statisztikákban nem látjuk, mert nem a megbetegedéseket regisztrálják, ahogy az influenza esetében, hanem a tesztpozitív „fertőzötteket”, akár volt tünetük, akár nem (2.4.2. Mit látunk a statisztikákban… c. fejezet). A „járóbeteg” betegek tehát a jéghegy a víz alatti részébe kerülnek az összes többi tesztpozitív esettel együtt, akiket más módon szűrtek ki (kontaktkutatás, kötelező tesztelés: 2.7.4. A megfigyelés és az elkülönítés szabályai c. fejezet). Arról, hogy miért nem látjuk a kovidos járóbetegeket, még további magyarázattal is szolgálok a következő, 2.7.2. Aktív esetek – Sorsjegyek a kalapban c. fejezetben. Erről itt csak annyit, hogy a COVID-jéghegynek erről a részéről még annyit sem tudunk, mint egyéb járványok esetében, ezért is rajzoltam fekete doboznak.

Egy teljes járványügyi előadást kitöltene, hogy mit kezdjünk az esetjéghegy víz alatti részével, és hogy milyen szempontból van ennek jelentősége és milyenből nem, de ez túlmutat ennek a könyvnek a céljain és keretein.

Visszatérve az influenzára, ha cc. 600 000 felismert beteg volt a 2016-17-es influenzaszezonban, akkor hány ember lehetett a jéghegy víz alatti részében? Hány millió enyhébb tüneteket mutató vagy tünetek nélküli influenzavírus- (és egyéb „megfázásvírus”) hordozót találtunk volna, ha leteszteljük őket (pláne ha PCR-ral, 3. Az adu ász… A PCR-eljárás c. fejezet)? Nem tudjuk, mert ahogy korábban is írtam:

Milyen tanulságot vont le ebben a helyzetben a Nemzeti Népegészségügyi Központ, hogy igyekezzen feltárni az esetjéghegy alját, továbbá hogy elkülönítse a COVID–19-et az influenzától? Sajnos nem azt, hogy kettőzött erővel működtetik a figyelőszolgálatot, immár arra is felhasználva, hogy a COVID-eseteket is korrekt módon kiszűrjék. Ehelyett a szolgálat a koronavírus-járvány okozta nehézségekre hivatkozva 2020 őszén késve kezdte meg a munkáját, és a jelentések alapján úgy tűnik, azóta is csak félárbócon üzemel. Annak ellenére, hogy a beérkező adatok szerint a 2020-2021-es influenzaszezon sokkal súlyosabban indult, azaz a 44-47. hétben vagy négyszer annyi beteg jelent meg az orvosoknál, mint tavalyelőtt → következő grafikon. (Erre a görbére még visszatérek a 4.6. Hová tűnt az influenza? c. fejezetben).

A figyelőszolgálat három pilléréből

1. hagyományos diagnosztikus célú (háziorvosok, házi gyerekorvosok),
2. kórházi alapú,
3. kijelölt sentinel, azaz őrszem orvosoktól érkező beküldés

kettő (kórház és sentinel) a 2020-21-es szezonban félreérthető vagy semmilyen jelentést nem küld. Az alábbi üzenetet olvashatjuk a heti jelentésekben, a sentinel adatokról pedig nem is tesznek említést: „A kórházi alapú influenza surveillance keretén belül a fekvőbeteg-ellátó intézmények által ellátott betegeknél kezdeményezett, laboratóriumi vizsgálattal igazolt influenza pozitív eredményről nem érkezett jelentés.” Ez a diplomatikus megfogalmazás vajon mit jelent. Nem találtak influenzavírust vagy nem is nézték?
Az összehasonlítás, hogy hogyan nézne ki egy szokásos, rendes jelentés, a 12.2.6. Az NKK influenza figyelőszolgálat jelentése c. fejezetben található.

2.7.2. Aktív esetek – Sorsjegyek a kalapban

Futtassuk le az alábbi gondolatmenetet:

Légúti fertőzésre utaló panaszokkal elmegy az orvoshoz egy beteg. A tünetei nem specifikusak és okozhatják más légúti fertőzések (sőt akár más betegségek) is, de azért COVID-ra is utalhatnak. Mivel koronavírus-járvány van, természetesen le kell tesztelni a SARS-CoV-2 vírusra. Pozitív lesz a PCR tesztje, tehát aktív esetté válik. Mivel tünetei vannak, rámondhatjuk, hogy íme: egy COVID-beteg. Ez eddig nagyjából még rendjén is lenne. (Erre a „nagyjából”-ra mindjárt visszatérek. Mert nagyon nem nagyjából, de legalább egy valódi betegről van szó, ahogy a kórházi esetszámoknál is írtam.)

Csakhogy rengeteg embert úgy tesztelnek le, hogy nincsenek tünetei, mert:

• epidemiológiai szempontból gyanús/valószínűsített eset (azaz kapcsolatba került más aktív „fertőzöttel”, lásd esetdefiníció);
• nem végezheti a munkáját, csak ha tesztnegatív (egészségügyi vagy szociális dolgozó, pedagógus stb.);
• kórházba került bármilyen betegséggel, és a járvány miatt kötelező letesztelni;
• szociális intézmény lakója;
• stb. (részletes kritériumok a 2.7.4. A megfigyelés és az elkülönítés szabályai

Mivel a pozitív PCR-teszteredmény önmagában is elég, hogy valaki megerősített eset legyen, ha közülük bárki pozitív lesz, ő is bekerül a közös kalapba: azaz az aktív esetek közé. És ami a lényeg, hogy a kalapot összerázzák, akárcsak a sorsjegyeket a tombola húzásakor, és az általunk(!) látható statisztikákban az összes aktív eset már összekeveredve szerepel. Nem látjuk elkülönítve azoknak a számát, akik valóban COVID-betegek (teljesül a klinikai kritérium és kizárták a többi lehetséges okot, ahogy azt a SARS-CoV-(1) esetdefiníciójánál láttuk: 2.4.2. Mit látunk a statisztikákban… c. fejezet), és azokét, akik csak vírushordozók, akár volt tünetük, csak nem a koronavírus okozta, akár még tünetük sem volt. Nem tudjuk, hogy a kalapban kik

• a valódi, látványos (enyhébb-súlyosabb) tünetekkel rendelkező betegek, akik orvoshoz fordultak,
• azok, akik olyan enyhe tünetekkel esnek át a fertőzésen, hogy észre sem veszik, nem tulajdonítanak neki jelentőséget, de esetleg fertőzőek lehetnek, és
• kik esnek át a fertőzésen teljesen tünetmentesen, azaz kiknek győzi le az immunrendszere még az előtt a vírusokat, hogy bármilyen tünetük kialakulhatna,
• végül hogy hány személy egyszerűen hamis tesztpozitív eset, aminek az égvilágon semmilyen járványügyi jelentősége nincsen. Hacsak nem az, hogy minősíti a diagnosztikai eszköz megbízhatóságát, ami végül is korántsem elhanyagolható szempont. Pláne mert jelenleg a járványügyi eljárásrend az egész világon(!) ezen a teszten alapul (következő, 3. Az adu ász… A PCR-eljárás c. fejezet).

Nem véletlenül hasonlítottam a COVID esetjéghegyet egy fekete dobozhoz. Remélhetjük vajon, hogy valaha is megismerjük ennek a fekete doboznak a tartalmát? Hogy valahol a hivatalok mélyén ezek az adatok megvannak, és hozzáférhetők lesznek egyszer? Vagy örökre elvesztek, ami az orvosszakma és a tudomány egyik legsötétebb esete lenne, pláne hogy a COVID–19-et súlyos világjárványnak minősítették, és amelynek a „kezelése” egyre nagyobb bajba sodorja az emberiséget?

És akkor jöjjön a „nagyjából”: A nagyjából arra utal, hogy a tünetekkel rendelkező PCR-pozitív személyek legalább valódi betegek voltak. De korántsem tudjuk, hogy milyen kórokozó okozta a tüneteiket, és hogy egyáltalán fertőző betegek voltak-e, vagy valami más? Ugyanis a diagnózis cseppet sincsen alátámasztva, ahogy azt az aktív esetekről szóló fejezetekben láthattuk! Mivel a WHO világjárványt hirdetett, mindenki mindenhol a koronavírust keresi. És aki keres, az talál: Adja magát, hogyha pozitív a teszt, akkor az COVID, mi más is lenne? Ki merné felülbírálni a világviszonylatban arany standard teszt megbízhatóságát? Pedig éppen ez a gond, amire az előbb is utaltam, hogy önmagában használva a PCR-teszt alkalmassága megkérdőjelezhető a diagnózis felállításában, sőt…

A másik probléma, hogy a COVID tünetei nem specifikusak, nehezen különíthetők el a többi légúti vírus tüneteitől, sőt más, fertőző és nem fertőző betegségektől, mégsem tesztelték a betegeket automatikusan a többi hasonló tünetet okozó kórokozóra, lásd influenza és társai. Tehát differenciáldiagnosztikai szempontból nem lett kizárva a többi kórokozó jelenléte, kóroki szerepe. (Egyébként akár lehet vegyes fertőzés is, miért is ne?) Ez klinikai szempontból még csak-csak elmenne, tekintve hogy úgysincsen célzott terápia ezekre a vírusfertőzésekre, és az összes eddigi járványszezonban sem volt szükséges mindenkit letesztelni azon túl, hogy az influenza figyelőszolgálat végezte a munkáját, aminek járványügyi szempontból fontos szerepe van (lásd megelőzés, oltások stb.). Ez a lazaság azonban nem engedhető meg egy világjárvány esetében, különösen hogy ilyen súlyos intézkedések történnek, és készülnek átoltani a Föld lakosságát. Sőt, már javában zajlik az oltókampány!

A sorsjegyek a kalapban hasonlat tehát nemcsak a járóbeteg-ellátás látókörébe került emberekre, hanem végső soron a kórházban ápolt betegekre is érvényes, hiszen az általunk látható(!) statisztikákban ezek az aktív esetek is összekeverve, egy kalapban szerepelnek. És ugyanígy azok is, akiknek rosszabbodott az állapota, és lélegeztetőgépre kerültek, majd meghaltak, és azok is, akik gyógyultan távoztak. Csak azért választottam ketté a két csoportot, mert az utóbbi esetben „legalább” valódi betegekről és halottakról, illetve gyógyultakról van szó, ellentétben a kezelésben nem részesült, tünetmentes tesztpozitív személyekkel. De a fő kérdés még mindig nyitva marad: A COVID miatt kerültek kórházba, vagy sem? Ha hű akarok lenni a valósághoz, akkor az egész COVID-jéghegyet egy fekete doboznak kell tekintenünk. Sőt kettőnek: az egyikben vannak a COVID-nak könyvelt, de valójában nem COVID-esetek, a másikban pedig a valódi COVID-esetek. A valós jéghegy tehát valahogy így nézne ki:

Hogy a COVID-doboz tényleg olyan kicsi, hogy csak nagyítóval látnánk? Ami a halottakat illeti, igen: Müller Cecíliától tudjuk a valódi arányt: 3%, ahogy arról részletesen lesz szó a 4.2.1. Biztosan a COVID–19 öl? Vagy csak közvetve? c. fejezetben. Ami a valódi COVID-betegeket illeti, arról fogalmunk sincsen.

2.7.3. Még egyszer az ijesztő járványgörbékről

2020 végére összesen 320 ezer koronavírus „fertőzött” esetet regisztráltak Magyarországon. Ezt mutatják azok a bizonyos ijesztő, kumulatív görbék. Csakhogy mint láttuk, az esetek egy része a jéghegy víz alatti részét mutatja: azokét, akik tünetmentes vagy nagyon enyhe tünetekkel rendelkező, de valódi fertőzöttek voltak, és ki tudja mekkora arányban olyanokat is, akiknek semmi közük nem volt a COVID-betegséghez, azaz hamis tesztpozitív személyeket.

Három fontos/érdekes kérdés merül itt fel:

Különösen ha figyelembe vesszük, hogy egy átlagos influenzajárvány esetében a becsült betegszámok simán elérik a fent említett 320 ezret! Sőt súlyos szezonban ennek a kétszeresét is, amikor a járvány tetőzésekor hetente akár 80-100 ezer ember is megbetegedhet. Olyan valódi esetekről van ez esetben szó, akik elég betegek voltak ahhoz, hogy orvoshoz is forduljanak a tüneteikkel!

Számoljunk egy kicsit: A vaccination-info.eu szerint: „Évente a lakosság körülbelül 20%-a fertőződik meg influenzával, és minden negyedik fertőzöttnél alakulnak ki tünetek.” Tehát a tünetekkel rendelkezők kb. négyszerese az összes fertőzött, ha a COVID-könyvelési szisztéma szerint számolunk, azaz minden vírushordozót aktív esetnek tekintünk. Ha egy átlagos influenzaszezont nézünk (ami éppen kb. 300 000 embert érint), és mondjuk (egy szerintem igen szerény becslés alapján), minden orvoshoz fordulóra jut egy másik enyhe megbetegedés, aki nem ment orvoshoz, akkor van 600 000 valódi influenza (és egyéb szezonális vírus) betegünk. És ha minden betegre számolunk még három olyan személyt, aki tünetmentesen vészelte át a fertőzést, akkor már van 2 400 000 fertőzöttünk. Vessük össze ezt az egész éves 320 000 (PCR-ral tesztelt!) COVID–19 esettel.

Vagy nézzünk meg egy súlyos influenzaszezont, hiszen a tragikusnak beállított és óriási lezáráshullámot elindító koronavírus-világjárvánnyal való összehasonlításhoz az dukál. Például a már említett 2016-2017. évit, amikor majdnem 600 000-re becsülték az influenzaszerű tünetekkel orvoshoz forduló betegek számát. Az előbbi számolás szerint 1 200 000 tünettel rendelkező esetet, és a tünetmentes személyekkel együtt összesen 4 800 000 „aktív fertőzöttet” jelent. Ez majdnem 14-szerese a COVID összes aktív esetszámának.

Hogy ne mossuk össze a dolgokat, tudjuk, hogy a 600 000 beteg nem mindegyike influenzás. A szezon súlyosságától függően az éves esetszámnak kb. 20%-át okozzák konkrétan az influenzavírusok (influenza pozitivitási arány, 12.1. Járványtani alapszótár c. fejezet). Ha csak az influenzavírusokat nézzük tehát, az „aktív esetszám” a szezon súlyosságától függően még akkor is fél-egymillióra rúg!

És akkor még nem is számoltam bele a hamis tesztpozitív személyek számát (lásd PCR), ami az influenza esetében ugyanúgy jelentősen megdobhatná a számokat!

A fejezet elején feltett első kérdésre, azaz hogy mekkora lenne a COVID–19 valódi betegszáma, joggal várhatnánk a választ, tekintve az egy éve tartó járványhelyzet és az intézkedések súlyos következményeit. Ami a második kérdést illeti, azaz hogy tényleg mekkora lenne az influenza esetszáma a COVID „könyvelési” szisztémája szerint (amit az imént megpróbáltam megbecsülni), az egy ugyanolyan értelmetlenül nagyra fújt járványügyi lufi lenne, mint a COVID-é. Egy olyan egyre dagadó lufi, amiről csak remélni tudjuk, hogy minél előbb kidurran.

Ugyanez a gondolatmenet érvényes a halottakat ábrázoló járványgörbékre is.

2.7.4. A megfigyelés és az elkülönítés szabályai

Olyan járványgörbéket is láthatunk, ahol a karanténban lévő emberek számát mutatják: 2021. április elején nálunk például több mint 260 000 ember volt házi karanténban. Hogy az elmúlt év során összesen hány embert korlátoztak megalapozatlanul a szabad mozgásában és az életvitelében, elképzelni sem tudom, de rengetegen lehetnek, ahogy az kiderül a COVID–19 eljárásrendje alapján.

A lényeg, hogy mind a korábbi, mind az új eljárásrend értelmében mindenki, aki a tünetei alapján „gyanúba keveredik” és találkozott megerősített esettel (amit a fentiek tükrében nem nehéz teljesíteni), illetve a labortesztje alapján megerősített eset (tünettel vagy tünet nélkül), elkülönítendő!

Most nézzük meg a kontaktkutatás indokait. Mellesleg vegyük észre, hogy ezekben definíciókban is „beteg” lesz az „esetből”!

Láthatjuk, hogy a klinikai tünetek egyáltalán nem specifikusak (4.3.1. A COVID–19 tünetei c. fejezet), azaz rengeteg más betegség esetében is elfordulhatnak. Az aktív eset besoroláshoz pedig elég a pozitív laborteszt. Nem nehéz tehát gyanús vagy megerősített esetté válni. Az is érthető, hogyha az orvos abban a hitben él, hogy valóban nagy a járványveszély, akkor inkább nem kockáztat. Legyen inkább több téves riasztás, mint elnézett eset.

Ez a hozzáállás sajnos nem csak az esetbesorolásra és a járványügyi védekezésre korlátozódik, pedig az is elég nagy baj önmagában is. A kezeléshez is egyre inkább így állnak hozzá. És ennek még életveszélyesebb következményei vannak, de erről később: 4.7.3. Túl korai, túl drasztikus terápia c. fejezet.

Fentiek alapján tehát az elkülönítés, illetve a kontaktkutatás és a megfigyelés szabályai látszólag(!) nem okoznak fejtörést: Lényegében mindenkit el kell különíteni, akire már csak a gyanú árnyéka is vetül. A felkutatás és a megfigyelés kritériumai sem túl biztatóak: Aki kapcsolatba került megerősített esettel, már „meg is nyerte”, hogy „nyomozzanak” utána.

A gyakorlat valóban azt mutatja (és biztos vagyok benne, hogy mindenkinek vannak ilyen irányú tapasztalatai valamilyen formában), hogy az egész karantén elrendelési és kivitelezési elképzelés értelmezhetetlen: kaotikus és következetlen, és ha be akarnák tartani, egyszerűen lehetetlen lenne. Ahhoz azonban elég, hogy megkeserítse az emberek életét, a kórházi betegekét pedig egyenesen kockáztassa, ha elkülönítő COVID-osztályra kerülnek (ahogy azt a személyes történetünk is példázza: 7. Ágyúval verébre… c. fejezet).

2.7.5. A tesztelési, azaz az esetlavina

A COVID-eljárásrend szerint számos esetben kötelező elvégezni a PCR-tesztet. Tünetek sem kellenek, elég, ha valakinél:

Nem csoda, ha magánemberekkel és egészségügyi dolgozókkal beszélgetve is azt hallom, hogy egyre értetlenebbül szemlélik az eseményeket: Egy éve tart a járvány, és egyre több tünetmentes tesztpozitív személy kerül a látóterükbe, vagy olyan, akinek hol pozitív a tesztje, hol negatív. Az értetlenség még hagyján, de nem egyszer tapasztaljuk azt is, hogy az emberek enyhébb tünetekkel inkább nem is mennek orvoshoz, nehogy elkezdjék őket tesztelgeti, vagy a már tesztpozitív, megerősített esetnek bizonyult személyek nem merik bevallani, hogy kikkel találkoztak, hogy ne rántsák magukkal az ismerőseiket is ebbe a kálváriába.

A kötelezően szűrendő eseteken túl a tesztelési lavinát tovább görgeti és hizlalja az is, hogy „Az egészségügyi ellátórendszerben COVID-19 fertőzésre gyanús betegnél – az esetek felismerése céljából – SARS-CoV-2 vírus kimutatására irányuló PCR vizsgálat kezdeményezése indokolt.”
„Kötelező” és „indokolt”, azaz a „biztos, ami biztos” alapon szűrendő személyek egyre nagyobb számával szembesülnek az egészségügyi dolgozók, és az előbbiekből kiderült, hogy könnyű gyanús és megerősített esetté válni. Akár az egyik (gyanús tünetek és/vagy találkozás más tesztpozitív személlyel), akár a másik (pozitív PCR-teszt → megerősített eset) okból kerül valaki a gépezet fogaskerekei közé, a járványügy megfigyelési szabályai alapján elindul a lavina. Ahogy az előző fejezetben írtam, ha nem akar kockázatot vállalni az orvos, akkor mindenkit – egy sor egészséges embert is letesztel. Olyanokat, akik maguk is csak azért kerültek bele a rendszerbe, mert találkoztak egy másik ugyanezen mechanizmus alapján tesztpozitívvá vált, de az esetek zömében tünetmentes személlyel… és így tovább. Ugyanez vonatkozik a gyanús tünetekre. Örkény mérgezett pogácsás Egyperecesére asszociáltam: „És most viszi…”

Az alkotmányos jogok sérülése természetesen minden állampolgárra vonatkozik, hiszen az általános érvényű korlátozások (például kijárási tilalom) mindenkit érintenek, de a járványügyi esetnek minősített személyek esetében ez még fokozottabban érvényesül (l. kontaktkutatás, karanténszabályok).

2.7.6. Fordítva ülnek a lovon

Már azon is felkaptam a fejemet, hogy „rendkívül fertőző”, amire ugyancsak nincsen bizonyíték, de nem ezért tettem ide ezt az idézetet. Az intézkedések nem csak úgy „véletlenül” késztetik az egészségügyben dolgozókat arra, hogy eltérjenek a megszokott protokolloktól. Amint láttuk, az új koronavírusra vonatkozó diagnosztikai és járványügyi szabályokat céltudatosan megváltoztatták, és maga ez az új eljárásrend tereli kötelezően(!) az eseményeket teljesen rendhagyó utakra. Ez a jelenség is egyike a járványhelyzetet fenntartó fő mozgatórugónak.

Aki keres az talál: és most mindenki mindenhol kovidot keres (6.2.3. Figyelemirányítás, szuggesztió…). A többség nem a szemének hisz, hanem a „MŰKÖDnek”.

A józan logika teljesen háttérbe szorul ebben a „történetben”. Minden a feje tetejére állt. Egészséges emberek járványügyi esetté válnak, papírforma „megfertőznek” más egészséges személyeket és így tovább. Ez már tényleg a Mátrix virtuális valósága… Mindezt azon egyszerű oknál fogva, hogy nem a tünetekből indulnak ki, azaz nem a valós megbetegedések alapján vizsgálják a járványt, mint minden normális esetben, hanem fordítva: tünetmentes embereket tesztelgetnek, és generálnak belőlük járványügyi eseteket, és az így kapott hibás adatok alapján próbálnak következtetéseket levonni a járványhelyzet alakulásáról.

Ugyanez vonatkozik azokra az esetekre is, akiknek tünetei vannak, és felmerül a COVID–19 gyanúja. Nem a klinikai képre alapozzák a diagnózist, hanem laborleletekre. Pontosabban egy laborleletre: Nem véletlenül adtam azt a címet a következő fejezetnek, hogy PCR az adu ász, ami mindent visz…