1. Bevezetés – A rendszerbe vetett hit határán…
„Minél inkább eltávolodik egy társadalom az igazságtól, annál inkább utálni fogja azokat, akik kimondják.”
George Orwell
Egy évvel ezelőtt a semmiből előbukkant egy láthatatlan kórokozó, és néhány hónap leforgása alatt fenekestül felforgatta a világot. Ma az egész bolygónk ennek a járványnak az árnyékában él. Vezetőink a világháború óta nem tapasztalt módon korlátozzák az életünket, és arra készülnek, hogy beoltsák a teljes népességet. És lassan annyira elbillent a mérleg a rettegés felé, hogy az emberek szinte könyörögnek, hogy mentsék meg őket, bármi áron. Inkább azok is beoltatják magukat, akik látják a veszélyeit és indokolatlanságát, csak vége legyen a járványnak, és visszakapják a régi életüket. Pedig nem kell választanunk a betegség és az oltás között. A megoldás a saját, jól bevált immunrendszerünk.
Ez a könyv azonban nem az oltásellenességről szól. Nem is arról, hogy megkérdőjelezzem, létezik-e a SARS-Cov-2-nek nevezett koronavírus, és okoz-e megbetegedéseket, sőt halált. Ez a könyv azt járja körül, hogy miért nem kell félnünk ettől a járványtól, és hogy mit tehetünk, hogy egészségesen, sőt megerősödve jussunk ki belőle. Miközben arra is keresem a válaszokat, hogy a „COVID-történet” miért vezet sokkal messzebbre, mint maga a világjárvány. Ugyanis Krisztus óta talán a legnagyobb, világot átalakító események szemtanúi és elszenvedői vagyunk, és nem az egyes számú közellenségnek kikiáltott új koronavírusnak köszönhetően! De még ha minden igaz is lenne a hivatalos híradásokból a járvány súlyosságát illetően, az a megoldás, amit a döntéshozóink felkínáltak nekünk, sokkal több kárt okoz rövid és hosszú távon is, mint hasznot.
A több mint egy éve tartó drasztikus járvány elleni védekezés olyan mértékű járulékos veszteséghez vezet, amely – emberéletekben és költségekben mérve is – messze meghaladja azt a veszteséget, amit maga a járvány okozott volna, ha ésszerű keretek között kezelik.
A hivatalos híradások valósághűsége azonban ezer sebből vérzik, és a haszon is meglehetősen kétes: Vajon igazán megmentettünk egyetlen lelket is, vagy csak késleltettük, és félelemben, szeretteiktől elzárva, drasztikus beavatkozások és még több szenvedés után bocsátottuk útjukra azokat, akiknek lejárt az ideje? Vagy az is lehet, hogy – jó szándék ide vagy oda – éppen az ellenkezőjét értük el: a halálba küldtük őket? Súlyos kérdések ezek. Megkapjuk valaha is a válaszokat?
Nem tudhatom, hogy mi a teljes igazság, és aki azt állítja, hogy tudja, azt én eleve kétkedve fogadom. Egy valamit viszont határozottan tudok:
Amit „koronavírus-járvány” címszó alatt látunk a médiában, az utcán, a kórházakban…, az nem az igazság. Pedig óriási a tétje annak, hogy feltárjuk az igazságot!
1.1. Hallottak valaha Kary Mullisról?
„Olyan mélységekbe süllyedünk, ahol már az egyértelműt is megkérdőjelezi az intelligens ember.”
George Orwell
Kary Mullis a PCR-teszt, pontosabban a PCR-eljárás Nobel-díjas feltalálója. Kulcsszereplője a COVID-történetnek. Mullis több interjúban is világosan elmagyarázta: az általa kifejlesztett eljárás nem való, nem alkalmas arra, amire most világszerte használják (részletesen lásd a 3. Az adu ász… A PCR-eljárás c. fejezetben). Vajon mit szólna mindehhez, ami most történik? Sajnos ezt már soha nem tudjuk meg, mert három hónappal a járvány kitörése előtt meghalt.
Folyamatosan a fülembe csengenek a szavai, amelyeket az egyik interjúban hallottam tőle. Arról mesélt, hogy kulcsfontosságú dologra bukkant a HIV-vírussal kapcsolatban, és keresni kezdte a válaszokat. Megkérdezte az összes, a témában kompetens szakembert, de nem kapott választ. Még a HIV-vírus Nobel-díjas felfedezőjétől sem.
„A rendszerbe vetett hit határán voltam… Ezek az emberek nem akarják, hogy odamenjenek hozzájuk, és feltegyék ezeket a kérdéseket…”
Pontosan így érzem magam én is, amikor előállok a kételyeimmel, és megpróbálom felhívni a figyelmet a COVID-ügy anomáliáira. Azok figyelmét, akik mindannyian szenvednek a járványhelyzet káros mellékhatásaitól. Egyszerűen nem akarják hallani. Nemcsak a barátok, ismerősök, de azok a szakemberek sem, akik emberéletekről döntenek. Úgy érzem magam, mint az „összeesküvés-elméletes” akciófilm hőse, amikor fogynak körülötte azok, akikkel megoszthatja, hogy mire jött rá, és akiknek számíthat a segítségére: Uram Isten, kiben bízzak?! Mindenki benne van a buliban?!
Úgy tűnik, igen. Csakhogy ennek a „bulinak” a legtöbb résztvevője egyáltalán nem szórakozik jól. Mégsem hagyja faképnél a társaságot. Hogy miért? Hát erről is szól ez a rendhagyó szakkönyv, oknyomozó és tényfeltáró riport és történet, amely tudományos igényességgel készült, de személyes hangvételben. Döbbenetes és szívszorító tényekkel, de pozitív végkicsengéssel, a kiút reményében.
1.2. Occam borotvája
„Általában az egyszerűbb megoldás a helyes”
William Ockham
Mint minden ragyogó elméletet, ezt sem lehet egy kaptafára húzni. De mégis elgondolkodtató: Életszerű-e, hogy ez a koronavírus, ami egyszer csak előbukkant a semmiből, saját magától ennyire furcsán viselkedjen? Hogy – többek között – kiüssön a nyeregből minden más betegséget és az összes vetélytársát, így az influenzát is? Azt az influenzát
- amely évente több ezer embernek adja meg azt a kegyelemdöfést, amit most minden esetben a koronavírusnak tulajdonítanak.
- amely olyan durva mutációkra képes, hogy az emberiséget sújtó leggyilkosabb járványok közül ötöt „Ő” okozott (és ezek csak azok, amelyekről tudunk).
- és amelyről korábban így nyilatkozott az a Dr. Szlávik János, akire koronavírus ügyben vezető szakemberként tekint az ország:
„Gondoljuk végig, milyen vírus lehet az, ami emberek tízmillióinak okozhatja a halálát. Ilyen egyetlen van: az influenza. Az influenzavírust lehetne úgy megváltoztatni, hogy olyan agresszív legyen.”
Dr. Szlávik János - 2017. február 21.
„Hiába magyarázza, hogy a koronavírus alig veszélyesebb, mint az influenza, utóbbit az emberek már megszokták, ezért nem félnek tőle.”
Dr. Szlávik János - 2020. március 1.
– Forrás: Nemzeti Népegészségügyi Központ
Az influenza mindig is köztünk élt, és ahogy láttuk, veszélyes vírus. Mégis megszoktuk és nem pánikolunk miatta. Ez a valóban gyilkos influenza most eltűnt? Meghajolt koronás társa előtt, és persze a teremtés koronája által életbe léptetett, átütő sikerű óvintézkedéseknek köszönhetően? Ellenben a koronavírus keményen állja a sarat az átütő(!?) intézkedések ellenére?
Ez a meglehetősen furcsa és nehezen magyarázható helyzet lenne a valóság? És ez csak egy a rengeteg hasonló kérdés közül. A teljes kép áttekintése nem egyszerű. Egyáltalán nem az, de ha minden egyes ilyen kérdést alaposan megvizsgálunk, akkor látni fogjuk – ha nem is az „egyetlen” igazságot (mert olyat senki nem ígérhet), de egyvalamit biztosan:
A „koronavírus-világjárvány” nem az, aminek látszik, és akármi is az igazság, az intézkedések és az őrült oltási láz csak fokozzák annak a mélyrepülésnek a sebességét, amit a járvány kezdete óta megtapasztalunk.
Ennek a mélyrepülésnek kell sürgősen megálljt parancsolni, és újragondolni a helyzetet, amíg nem késő.
1.3. A járvány anomáliái és következményei
„Ha egy nap nem bukkannék valami újabb koviddal kapcsolatos anomáliára, az lenne a csoda!”
a szerző
Ízelítő a tartalomból
KERESS ÉS TALÁLSZ: A járvány mozgatórugói
- Ijesztő számok és járványgörbék. De mit mutatnak valójában? Mit látunk a statisztikákban, ha nem betegeket?
- Megváltozott járványügyi definíciók: esetek, betegek, gyógyultak, halottak – igazolt COVID-tünetek nélkül?
- Ok és okozat: A SARS-CoV-2 úgy öl, hogy ki sem váltja a „súlyos akut légúti tünetegyüttest”, amiről a nevét kapta?!
- Egyéb furcsaságok és okaik: kormegoszlás, atipikus lefolyás, újabb mutációk?
- Koronavírus, influenza, Ebola és társaik: kik a vadmacskák és kik az oroszlánok?
AZ ADU ÁSZ, AMI MINDENT VISZ: A PCR-eljárás
- A gold standard PCR-teszt. Mire való és mire nem: mérni a mérhetetlent?
- A pozitív teszteredmény nem egyenlő a betegséggel, és önmagában semmit nem mond arról, hogy beteg-e, fertőző-e valaki.
- A PCR-eljárás korlátozottan alkalmazható klinikai célokra: diagnosztikai, terápiás, járványügyi döntések alapjául. Mégis egy világjárvány, emberek milliárdjaink az élete áll vagy bukik rajta!
- A tesztelési lavina és a járványügyi intézkedések.
- A PCR-eljárás Nobel-díjas feltalálója, Kary Mullis forog a sírjában…
NE KERESS, ÉS NEM TALÁLSZ: A mostohán kezelt vizsgálatok
- Ok és okozat: Mi áll a többlethalálozás mögött?
- A mostohán kezelt, bizonyító erejű vizsgálatok: ellenanyagtesztek, vírustenyésztés, Koch-posztulátumok, kórbonctan: „tudomány a gyógyítás mögött”. Megengedhető-e egy új kórokozó, egy súlyosnak mondott világjárvány esetén ezeknek a széleskörű vizsgálatoknak a mellőzése?!
- Még nem ismerjük eléggé a koronavírust? Hát az 1972(!)-es járvány az USA-ban? Vagy a SARS 2003-ban és a MERS 2012-ben?
- Hová tűnt a 2020-21-es szezonban az influenza? Persze, a korlátozások! Csak a szintén cseppfertőzéssel terjedő és hasonló tünetekkel járó SARS-CoV-2 ellen nem hatásosak, hiszen nyakunkon a harmadik hullám?
- Egyéb kórokozók oki szerepe? Differenciáldiagnosztika?
- A járványtan atyja, a szintén Nobel-díjas Robert Koch (is) forog a sírjában…
MÉDIA, POLITIKA, SZAKÁRTÓK: Háttérérdekek és főszereplők
- „Csak az oltás menthet meg!?” Valóban? És indokolt, biztonságos, hatásos-e egyáltalán?
- A járvány áldozatai és nyertesi: Ki fizeti a révészt és ki a révész?
- WHO és pandémia: még egy újraírt definíció.
- Egészségügyi szakemberek: felelősök vagy áldozatok? Mindkettő?
- Hová lett a bizonyítékokon alapuló orvoslás és a megelőző orvostan?
- Mit tesznek a vezetők és a média? Ami a dolguk lenne, vagy az ellenkezőjét?
- Ki terjeszt rémhíreket?
- Alkalmatlanság vagy szándékosság? Szaporodó összeesküvés-elméletek.
- Bolygóméretű beavatkozás és oltáskampány: a történelem legdurvább emberkísérlete, amelyben a fehér egerek mi vagyunk!
NAGY AZ ELME HATALMA I. – Legjobból a legrosszabbat
- Médiakampány: sulykolás, manipulálás, félelemkeltés, megosztás. Hárítás és közöny.
- A világ legnagyobb gumicsontja?
- Fokozódó sötétség, aggasztó kilátások: növekvő hatalmi kontroll, különleges jogrendek, diszkrimináció, fogyatkozó szabadságjogok…
- Megvalósul a negatív utópia? Orwell is forog sírjában…
ÁGYÚVAL VERÉBRE – K(ö|ó)rkép a COVID közvetett áldozatairól
- Intézkedések és járulékos veszteségek.
- A megelőzés paradoxonja: mostohán kezelt, valóban megelőzhető halálokok.
- A „Ne árts!” és az arányosság elve: Merre billen a mérleg?
ÖSSZEGZÉS & KILÁTÁSOK – A negatív forgatókönyv
- Mit tudunk és mit nem?
- MASZKaBÁL: a járvány szimbóluma. Maszkviselés pro és kontra.
- A hippokratészi eskü.
- Börtönkísérlet?!
- Az emberiség tényleg megbukott?
NAGY AZ ELME HATALMA II. – Legrosszabból a legjobbat
- Van kiút! Mit tehetünk az EGÉSZségünkért?
- Közösség & tudatosság: a jövő alfája és ómegája.
BARÁT VAGY ELLENSÉG? & JÁRVÁNYTANI ÚTIKALAUZ ÉS SZÓTÁR
- Alapfogalmak.
- Az immunrendszer és a vírusok evolúciós szerepe.
1. Bevezetés – A rendszerbe vetett hit határán…
Egy évvel ezelőtt a semmiből előbukkant egy láthatatlan kórokozó, és néhány hónap leforgása alatt fenekestül felforgatta a világot. Ma az egész bolygónk ennek a járványnak az árnyékában él. Vezetőink a világháború óta nem tapasztalt módon korlátozzák az életünket, és arra készülnek, hogy beoltsák a teljes népességet. És lassan annyira elbillent a mérleg a rettegés felé, hogy az emberek szinte könyörögnek, hogy mentsék meg őket, bármi áron. Inkább azok is beoltatják magukat, akik látják a veszélyeit és indokolatlanságát, csak vége legyen a járványnak, és visszakapják a régi életüket. Pedig nem kell választanunk a betegség és az oltás között. A megoldás a saját, jól bevált immunrendszerünk.
Ez a könyv azonban nem az oltásellenességről szól. Nem is arról, hogy megkérdőjelezzem, létezik-e a SARS-Cov-2-nek nevezett koronavírus, és okoz-e megbetegedéseket, sőt halált. Ez a könyv azt járja körül, hogy miért nem kell félnünk ettől a járványtól, és hogy mit tehetünk, hogy egészségesen, sőt megerősödve jussunk ki belőle. Miközben arra is keresem a válaszokat, hogy a „COVID-történet” miért vezet sokkal messzebbre, mint maga a világjárvány. Ugyanis Krisztus óta talán a legnagyobb, világot átalakító események szemtanúi és elszenvedői vagyunk, és nem az egyes számú közellenségnek kikiáltott új koronavírusnak köszönhetően! De még ha minden igaz is lenne a hivatalos híradásokból a járvány súlyosságát illetően, az a megoldás, amit a döntéshozóink felkínáltak nekünk, sokkal több kárt okoz rövid és hosszú távon is, mint hasznot.
A több mint egy éve tartó drasztikus járvány elleni védekezés olyan mértékű járulékos veszteséghez vezet, amely – emberéletekben és költségekben mérve is – messze meghaladja azt a veszteséget, amit maga a járvány okozott volna, ha ésszerű keretek között kezelik.
A hivatalos híradások valósághűsége azonban ezer sebből vérzik, és a haszon is meglehetősen kétes: Vajon igazán megmentettünk egyetlen lelket is, vagy csak késleltettük, és félelemben, szeretteiktől elzárva, drasztikus beavatkozások és még több szenvedés után bocsátottuk útjukra azokat, akiknek lejárt az ideje? Vagy az is lehet, hogy – jó szándék ide vagy oda – éppen az ellenkezőjét értük el: a halálba küldtük őket? Súlyos kérdések ezek. Megkapjuk valaha is a válaszokat?
Nem tudhatom, hogy mi a teljes igazság, és aki azt állítja, hogy tudja, azt én eleve kétkedve fogadom. Egy valamit viszont határozottan tudok:
Amit „koronavírus-járvány” címszó alatt látunk a médiában, az utcán, a kórházakban…, az nem az igazság. Pedig óriási a tétje annak, hogy feltárjuk az igazságot!
1.1. Hallottak valaha Kary Mullisról?
Kary Mullis a PCR-teszt, pontosabban a PCR-eljárás Nobel-díjas feltalálója. Kulcsszereplője a COVID-történetnek. Mullis több interjúban is világosan elmagyarázta[1]: az általa kifejlesztett eljárás nem való, nem alkalmas arra, amire most világszerte használják (részletesen lásd a 3. Az adu ász… A PCR-eljárás c. fejezetben). Vajon mit szólna mindehhez, ami most történik? Sajnos ezt már soha nem tudjuk meg, mert három hónappal a járvány kitörése előtt meghalt.
Folyamatosan a fülembe csengenek a szavai, amelyeket az egyik interjúban hallottam[1:1] tőle. Arról mesélt, hogy kulcsfontosságú dologra bukkant a HIV-vírussal kapcsolatban, és keresni kezdte a válaszokat. Megkérdezte az összes, a témában kompetens szakembert, de nem kapott választ. Még a HIV-vírus Nobel-díjas felfedezőjétől sem.
Pontosan így érzem magam én is, amikor előállok a kételyeimmel, és megpróbálom felhívni a figyelmet a COVID-ügy anomáliáira. Azok figyelmét, akik mindannyian szenvednek a járványhelyzet káros mellékhatásaitól. Egyszerűen nem akarják hallani. Nemcsak a barátok, ismerősök, de azok a szakemberek sem, akik emberéletekről döntenek. Úgy érzem magam, mint az „összeesküvés-elméletes” akciófilm hőse, amikor fogynak körülötte azok, akikkel megoszthatja, hogy mire jött rá, és akiknek számíthat a segítségére: Uram Isten, kiben bízzak?! Mindenki benne van a buliban?!
Úgy tűnik, igen. Csakhogy ennek a „bulinak” a legtöbb résztvevője egyáltalán nem szórakozik jól. Mégsem hagyja faképnél a társaságot. Hogy miért? Hát erről is szól ez a rendhagyó szakkönyv, oknyomozó és tényfeltáró riport és történet, amely tudományos igényességgel készült, de személyes hangvételben. Döbbenetes és szívszorító tényekkel, de pozitív végkicsengéssel, a kiút reményében.
1.2. Occam borotvája[2]
Mint minden ragyogó elméletet, ezt sem lehet egy kaptafára húzni. De mégis elgondolkodtató: Életszerű-e, hogy ez a koronavírus, ami egyszer csak előbukkant a semmiből, saját magától ennyire furcsán viselkedjen? Hogy – többek között – kiüssön a nyeregből minden más betegséget és az összes vetélytársát, így az influenzát is? Azt az influenzát
– Forrás: Nemzeti Népegészségügyi Központ
Az influenza mindig is köztünk élt, és ahogy láttuk, veszélyes vírus. Mégis megszoktuk és nem pánikolunk miatta. Ez a valóban gyilkos influenza most eltűnt? Meghajolt koronás társa előtt, és persze a teremtés koronája által életbe léptetett, átütő sikerű óvintézkedéseknek köszönhetően? Ellenben a koronavírus keményen állja a sarat az átütő(!?) intézkedések ellenére?
Ez a meglehetősen furcsa és nehezen magyarázható helyzet lenne a valóság? És ez csak egy a rengeteg hasonló kérdés közül. A teljes kép áttekintése nem egyszerű. Egyáltalán nem az, de ha minden egyes ilyen kérdést alaposan megvizsgálunk, akkor látni fogjuk – ha nem is az „egyetlen” igazságot (mert olyat senki nem ígérhet), de egyvalamit biztosan:
A „koronavírus-világjárvány” nem az, aminek látszik, és akármi is az igazság, az intézkedések és az őrült oltási láz csak fokozzák annak a mélyrepülésnek a sebességét, amit a járvány kezdete óta megtapasztalunk.
Ennek a mélyrepülésnek kell sürgősen megálljt parancsolni, és újragondolni a helyzetet, amíg nem késő.
1.3. A járvány anomáliái és következményei
Ízelítő a tartalomból
KERESS ÉS TALÁLSZ: A járvány mozgatórugói
AZ ADU ÁSZ, AMI MINDENT VISZ: A PCR-eljárás
NE KERESS, ÉS NEM TALÁLSZ: A mostohán kezelt vizsgálatok
MÉDIA, POLITIKA, SZAKÁRTÓK: Háttérérdekek és főszereplők
NAGY AZ ELME HATALMA I. – Legjobból a legrosszabbat
ÁGYÚVAL VERÉBRE – K(ö|ó)rkép a COVID közvetett áldozatairól
ÖSSZEGZÉS & KILÁTÁSOK – A negatív forgatókönyv
NAGY AZ ELME HATALMA II. – Legrosszabból a legjobbat
BARÁT VAGY ELLENSÉG? & JÁRVÁNYTANI ÚTIKALAUZ ÉS SZÓTÁR
A PCR-tesztek Hazudnak! - Videa ↩︎ ↩︎
…filozófiai elv szerint két, az adott jelenséget egyformán jól leíró magyarázat közül azt érdemes választani, amelyik az egyszerűbb. William Ockham, 14. századi angol filozófus, ferences rendi szerzetes. ↩︎
Hét idézet a hazai járványszakértőktől, amik igencsak rosszul öregedtek | Azonnali.hu ↩︎
Gyorsan tisztázzuk: akkor most fertőz, vagy nem fertőz, aki tünetmentes koronavírusos? | hvg.hu ↩︎